32. rész Ismét vége valaminek

Ismét egy gépen ültem és ismét Anglia felé tartottam. Vissza kellett mennem Amerikába a vizsgáim miatt. Most, hogy sikeresen levizsgáztam, ráadásul kitűnőre mindenből megnyugodhattam volna…de mégse voltam nyugodt. Csak néztem ki a repülő kis ablakán, néztem, ahogy egyre jobban közeledünk Anglia felé és gondolkoztam. Már csak három hét…három hét a turnéból, utána két hetet még otthon töltök Apával és ismét útra kell kelnem. Ez a három nap, amit Zayn-től külön kellett töltenem, már ez fájdalmat okozott. Mi lesz, ha ennél több napot vagy heteket vagy esetleg egy-két hónapot is külön kell töltenünk?! Bele fogok őrülni. Eddig azzal nyugtattam magam, hogy mindenkinek igaza van, ráérek még ezzel foglalkozni, de most, hogy ilyen vészesen közeledett ez a határidő, egyre nyugtalanabb lettem. Zayn próbált nyugtatni, bár nem sok sikerrel, de láttam rajta, hogy ez Őt is épp annyira nyugtalanítja, mint engem. Volt egy tervem, nem tudom, ki mennyire fog neki örülni, de a legkevésbé se érdekelt. Döntöttem…és azt hiszem jól. Más lehetőség nincs, ha Zayn-nel akarok maradni. Remélem mindenki el fogja fogadni. Ránéztem Dave-re, aki mellettem ülve békésen aludt. Remélem főleg Ő meg fogja érteni. A gép elkezdett ereszkedni, majd lassan landolt a manchesteri repülőtéren. Ma este már itt fogunk fellépni.

- Dave, itt vagyunk-ráztam meg a vállát.

- Hmm?-nyitogatta a szemeit, majd mikor magához tért elindult és én szorosan követtem.

Sikerült gond nélkül kijutni a repülőtér elé, csak néhányan állítottam meg egy-egy autogramért vagy fotóért. Joe már várt minket és már indultunk is a szállodába. A kocsiban végig idegesen járattam a lábam, már alig vártam, hogy újra láthassam Zayn-t.

- Nyugi-tette rá Dave a kezét a lábamra-nemsokára ott vagyunk.

Számomra egy örökkévalóságnak tűnt, de tényleg nem sokkal később Joe leparkolt a szálloda parkolójában. Elsőként pattantam ki a kocsiból és rohantam a csomagtartóhoz, hogy minél hamarabb kihalásszam a bőröndöm. Dave meg, mint aki annyira ráér, komótosan szállt ki a kocsiból.

- Nem tudnátok egy kicsit igyekezni?-mérgelődtem.

- Ha három napot kibírtál, akkor ez a pár perc már mindegy, nem?-mérgesen néztem rá, ha ölni lehetne szemmel, már Dave rég halott lenne-Jól van, nem szóltam-tette hozzá gyorsan, tekintetemet látva.

Még a lift is csak vánszorgott…de végre megállt az emeletünkön és a bőröndömet hátra hagyva rohantam ki a liftből, ahogy az ajtó kinyílt, majd szinte kivágtam magam előtt a lakosztály ajtaját. Zayn-t láttam meg, aki fel-alá sétált, de mikor meglátott, hozzám sietett, erősen szorított magához és már csókolt is. Hallottam, ahogy valaki megköszörüli a torkát, de nem érdekelt. Karomat átfogtam Zayn nyaka körül és úgy húztam magamhoz, amennyire csak lehetett.

- Ne is foglalkozz velünk, majd mi hozzuk a bőröndöd-mérgelődött Dave.

Elhúzódtam Zayn-től, de még mindig nem engedtem el.

- Hiányoztál-mondtam halkan.

- Te is hiányoztál-felelte és még egy puszit adott a számra.

- Mi is itt vagyunk ám-hallottam meg Louis hangját.

- Sziasztok-bújtam ki Zayn karjaiból és rámosolyogtam a többiekre-Kösz Dave-mosolyogtam rá is, de csak legyintett.

- Hallottuk kitűnő lettél-mondta Liam-Gratulálok.

- A kis stréber-morogta Harry.

- Nem vagyok stréber csak…csak…szeretek tanulni.

- Szóval stréber vagy-bólintott Louis.

- Ne foglalkozz velük, csak irigyek. Én büszke vagyok Rád-mondta Zayn és hátulról átölelt.

- Nicole, menj, egy kicsit pihenj le, hosszú lesz ez a mai nap-utasított Dave.

Zayn megfogta a bőröndöm és elindultunk a szobám felé. Ahogy beértem a szobámba, ledobtam magam az ágyra.

- Milyen volt az utad?- kérdezte, miután befeküdt mellém az ágyba és magához húzott.

- Hosszú…nagyon hosszú. Alig vártam, hogy ide érjünk.

- Miért is?-kérdezte egy huncut mosoly kíséretében.

- Mert hiányoztál.

- Te is nekem. Nagyon-szorított magához még jobban.

Felé fordítottam a fejem, hogy meg tudjam csókolni, miközben Ő a hátamat simogatta. Elkezdtem felfelé húzni a felsőjét, de megfogta a kezem.

- Nem vagy fáradt? Aludnod kéne, hosszú volt az út.

- Fél órát még kibírok-mosolyogtam rá- Ígérem, utána alszok-néztem rá a lehető legszebb tekintetemmel, ami úgy látszik hatott, mert most Ő kezdett el megszabadítani a per pillanat felesleges ruhadaraboktól.

Az idő nagy léptekben haladt. Egyik nap még hétfő volt, aztán arra eszméltem, hogy már csütörtök van. És ez így haladt, míg el nem jött az utolsó nap…az utolsó koncert. Ismét vége lett valaminek. Mikor lejöttem a színpadról, hosszan magamhoz öleltem a csapatom minden egyes tagját, külön-külön. Letöröltem néhány könnycseppet az arcomról, hiszen a lelkem mélyén már tudtam, hogy valószínűleg többet már nem látjuk egymást. Tudtam, hogy nem lesz könnyű a búcsú, de azt se hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Három év…ezalatt a három év alatt igazi családdá váltunk, amit én most felbontani készültem. Joggal volt lelkiismeret furdalásom, ahogy sorra szorítottam Őket magamhoz és köszöntem meg a munkájukat. Sokan nem tudták mire vélni ezt a nagy búcsúzást, de csak legyintettem, hogy most úgyse találkozunk egy ideig a forgatás miatt.

A szállodába tartottunk vissza és én csak néztem ki az ablakon, magamban végig pörgettem az elmúlt pár év eseményeit.

- Jól vagy?-kérdezte Zayn.

- Persze-erőltettem magamra egy mosolyt-Csak…megint vége valaminek.

- Még csak most kezdődik-szorította meg a kezem.

Igaza van. Még csak most kezdődik. Egy új élet számomra…vagyis inkább egy régi új élet számomra.

Mindenki későn feküdt le. Izgatottak voltunk, hogy holnap végre mindenki haza mehet és napokon belül mindenki a családja körében lesz.

Reggel nagy volt a kavarodás, mindenki kereste az eltűntnek vélt cuccait, aztán mikor végre mindenki elpakolt mindent, indultunk. Vissza Londonba. Az út nagy részét mindenki vagy alvással vagy zenehallgatással töltötte. A fiúk mind úgy döntöttek, hogy még egy pár napot Londonban töltenek és csak utána mennek haza.

Végül megérkeztünk. Szerencsére senki nem tudta, hogy mikor érünk vissza Londonba, így nem vártak minket se rajongók, se fotósok, se újságírók. Liam-et és Louis-t a barátnőik, Danielle és Eleanor várta.   Még sohasem láttam Őket, de gyönyörűek voltak. Mind a ketten. Louis hívott oda, hogy bemutasson Nekik. Pár szót váltottunk, ez alapján nekem nagyon szimpatikusak voltak. Biztos jól ki fogunk jönni. Megláttam Apát nem messze tőlünk, ahogy a kocsinak támaszkodott. Még mielőtt oda mentem volna hozzá, támadt egy ötletem.

- Zayn, nálunk alszol?

- Biztos, hogy jó ötlet?-nézett Apára-Meg amúgy is megígértem Niall-nek, hogy ma nálam alszunk.

- Jöhet Ő is meg szólok Sammy-nek.

- Nem is tudom-harapott az ajkába.

- Kérlek-néztem rá szinte könyörögve.

- Jól van. Ha Apud megengedi, akkor rendben-ahogy ezt kimondta már szaladtam is Apához és a nyakába ugrottam.

- Szia Apa.

- Szia Kicsim. Jó, hogy újra itthon vagy-szorított magához.

- Én is örülök-néztem rá mosolyogva, miután elengedett-Öhm…figyelj Apa-kezdtem bele a hajamat túrva idegességemben-Nálunk aludhat Zayn?

Először meglepődött a kérdésen, de aztán összeszedte magát.

- Nem! Szó sem lehet róla-mondta határozottan.

- De miért?

- Hogy is ne! Hogy aztán olyat csináljatok, amit Nektek még egyáltalán nem kéne.

- Nem tudom, mi olyat csinálhatnánk, amit eddig nem-szaladt ki a számon, mire Apa szemei elkerekedtek.

- Tessék?-kérdezte döbbenten.

- Igen?

- Mit mondtál az előbb?

- Nem tudom. Mit mondtam?-kérdeztem vissza zavarban.

- Szóval Ti már…

- Lehet-motyogtam fülig vörösen- De nyugodj meg Apa, csak nem rég és védekeztünk-magyarázkodtam.

Végszóra megjelent Dave.

- Szia John!-köszöntötte vidáman Apát.

Apa, mint aki épp kísértet látott, csak bámult maga elé.

- Jól van?-nézett rám ijedten Dave.

- Azt hiszem, azt próbálja épp megemészteni, hogy mi már Zayn-nel…öhm…tudod-feleltem még mindig zavarban.

- Te tudtad?-jött meg Apa hangja és ránézett Dave-re.

- Igen, és szerintem nincs ebben semmi-reagált egyszerűen-Ugyan már John, mi is voltunk fiatalok, nem emlékszel?-tette rá kezét Apa vállára.

- Kérlek-néztem rá könyörögve.

- Jól van, legyen-adta meg magát.

- És Niall is jönne-tettem hozzá.

- Ő melyik is?-nézett a fiúk felé.

- Apa-forgattam meg a szemem-A szőke hajú.

- Még valaki?-sóhajtott egy nagyot.

- És még Sammy.

- Jó, nem bánom-egyezett bele.

Elindultam, de megtorpantam és vissza fordultam Apához.

- Apa, légy kedves Zayn-hez. Így is úgy érzi, hogy nem kedveled.

- Jó, jó, kedves leszek-bólogatott hevesen.

Vissza mentem Zayn-hez, akihez közben csatlakozott Niall is.

- Mehetünk?-néztem rájuk.

- Persze, csak elköszönünk.

Én is megöleltem mindenkit.

- Még úgyis találkozunk-nézett rám Harry.

- Igen, akkor szombaton-feleltem.

Elindultunk a kocsihoz, elköszöntem Dave-től is, aki szinte rám parancsolt, hogy pihenjem ki magam, hiszen két hét múlva forgatás. Bepakoltunk a csomagtartóba és már indultunk is haza.