44. rész "Fejezd be"

Dave hozatott fel vacsorát, leültünk enni, a többiek pedig Ryan-t faggatták.

- Halljuk sokat jótékonykodsz – mondta Louis.

- Igen, ezt nagyon fontosnak tartom. Több szervezetet is rendszeresen támogatok.

- Biztos önkéntes is valahol – dünnyögte bele Zayn gúnyosan.

- Hát ha önkéntes nem is, de heti rendszerességgel vállalok ingyenes jogi tanácsadást. Nem mindenki tudja megfizetni a magas ügyvédi díjakat – nézett rá Ryan, láttam Zayn-en, hogy mondani akar valamit, de Louis megelőzte, amiért hálás voltam.

- Hogyan is ismerkedtetek meg?  - kérdezte hirtelen.

- Nicole nem mesélte?

- Nem, még nem – feleltem.

- Az egyetemen. Felkértek, hogy tartsak meg pár órát. Ezek javarészt beszélgetős órák. Szeretem bevonni a hallgatókat. Nicole, nagyon sok jó dolgot mondott. Mindig kiválasztok pár olyan diákot, akiket nagyon jónak tartok és külön foglalkozok velük.

- Mit értesz azon, hogy „külön foglalkozol” velük? – kérdezte Zayn. Ryan nem vette észre a hangjában a gúnyt, de én igen.

- Természetesen azt, hogy felkészítem Őket a vizsgákra.

- Persze, mi mást – dünnyögte Zayn.

- Saját cégem van, és a legjobbakat a diploma után megpróbálom megszerezni. Ez Nicole esetében sajnos nem fog összejönni. Először nem tudtam, hogy ki Ő. Persze az Édesapjáról még én is hallottam, sajnálom, hogy személyesen nem ismertem. De azután már nem csodálkoztam rajta, hogy Nicole ennyire jó. A vérében van. Kiváló ügyvéd lesz – nézett rám mosolyogva. Megpróbáltam visszamosolyogni, és csak imádkozni tudtam, hogy ne váljon a mosolyom grimasszá, aztán Ryan folytatta – Még sosem találkoztam olyan lánnyal, akit ennyiszer el kellett volna hívnom egy vacsorára, mint Nicole-t. De végül csak igent mondott – fogta meg a kezem és újra rám mosolygott – A többi pedig már jött magától.

- Mióta is vagytok együtt? – nézett rá Niall.

- Másfél éve.

- És nem korai ez az esküvő? – kérdezte Harry.

- Nem hinném. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megállapodjak. Meg aztán, ha Nicole lediplomázik, aligha lesz időnk ilyenekkel foglalkozni.

- Mit mondtál Nicole, hol is lesz az esküvő? – fordult felém Liam.

- Még nem tudjuk pontosan – feleltem és igyekeztem az előttem lévő ételre koncentrálni, mert kicsit feszélyezett ez a beszélgetés.

- Ó, jó is, hogy szóba jött. A hétvégén volt egy kis időm. Megnéztem egy pár házat. És találtam is egyet, ami szerintem nagyon fog Neked tetszeni, hatalmas birtokkal. Ott meg is tarthatnánk az esküvőt – fordult felém Ryan.

- Remek – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Alig várom, hogy Te is lásd. Mikor is jössz haza?

- Nem tudom, az attól függ, hogy mikor végzünk.

- Nagyon jól haladunk, Nicole nagyon jól ír – szólt közbe Harry.

- Biztosan – bólintott Ryan – Ha nem tanulna ilyen jól, akkor azt mondanám, hogy ha csak fele annyit foglalkozni a tanulással, mint az írással, már akkor kitűnő lenne, de így… - nevetett fel egyedüliként.

- Ő az egyik legjobb dalszövegíró – szólt közbe komolyan hanggal Zayn.

- Persze, elhiszem, de igazság szerint reménykedek benne, hogy ha elkezd dolgozni, akkor felhagy ezzel – mondta Ryan.

- Ezt szerintem, majd Ő eldönti, nem gondolod? – nézett a szemébe Zayn. Én nem biztos, hogy állni tudtam volna a pillantását.

- De persze, hiszen az Ő idejét veszi el. Amit más hasznos dologra is fordíthatna.

- Például? – kérdezett vissza Zayn.

- Bármire – vonta meg a vállát Ryan. Én kezdtem magam egy kicsit kellemetlenül érezni – Én még mindig azon az állásponton vagyok, hogy csak az idejét vesztegeti vele, de ha egyszer annyira szereti, mit tehetnék – nézett körbe, gondolom megerősítést várva, de senki nem volt partner ebben.

Zayn szó nélkül felállt és kiment az erkélyre.

- Valami rosszat mondtam? – nézett rám Ryan.

- Semmi baj – mosolyogtam rá.

- Köszönöm a vacsorát, de én most megyek aludni. Kimerített ez a hosszú utazás. Nicole, jössz?

- Mindjárt megyek én is, még segítek elpakolni.

- Rendben. Jó éjszakát – nézett körbe.

Mind montak egy-egy „Jó éjt” – et. Elkezdtem lepakolni az asztalról, mikor végeztem kimentem az erkélyre, Zayn még mindig ott volt.

- Mi volt ez az egész? – néztem rá mérgesen.

- Mi? – nézett rám ártatlanul.

- Ne tetesd, tudod nagyon jól, miről beszélek!

- Most komolyan! Ehhez akarsz hozzámenni?! Egy öntelt, kivagyi ember, aki még meg is akar változtatni! – rázta a fejét idegesen.

- Ryan nagyon jó ember! – védtem meg azonnal.

- Persze – legyintett – Csak épp azt akarja, hogy hagyj fel olyan dolgokkal, amiben jó vagy. Mint az írás. Vagy az éneklést is miatta hagytad abba?! Biztos úgy gondolta, hogy azt az életet nem lehet összehasonlítani, egy felelősségteljes ügyvéd életével? – nézett rám és a hangja tele volt gúnnyal.

- Neki semmi köze ahhoz, hogy már nem énekelek.

- Nem való hozzád! – jelentette ki határozottan.

- Ezt meg honnan tudod?! Nem is ismered! Eltöltöttél Vele maximum fél órát és ez alapján megállapítottad?

- Te tényleg ilyen életet akarsz élni? Paragrafusokról meg ügyekről beszélni? Egy ilyen ember mellett? Egy egész életen át egy irodába bezárva? Ez nem a Te világod! – nézett a szemembe.

- Nem hinném, hogy ez Rád tartozna – feleltem, aztán megfordultam és egyenesen a szobámba mentem, miközben odamotyogtam egy „ Jó éjt” – et a többieknek. Mikor beléptem, Ryan már mélyen aludt. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán lefeküdtem én is aludni.

Reggel, mikor felkeltem, Ryan épp zuhanyozott, úgyhogy a köntösöm magamra véve kimentem, hogy kávét főzzek. Csodálkoztam, mikor kiléptem, hogy kávé illatot érzek, tehát valaki már ébren van. Mikor beléptem a konyhába, Zayn-t találtam ott.

- Jó reggelt – nézett rám.

- Neked is.

- Mr. Tökély el is ment már? – kérdezte gúnyosan.

- Ne nevezd így – ráztam a fejem rosszallóan – Egyébként még készülődik.

- És milyen volt az éjszaka? – próbálta csevegőre venni – Gondolom egész éjjel valami fontos ügyet ismertetett Veled.

- Befejeznéd? Amúgy ha tudni akarod, mikor bementem már aludt – feleltem, miközben töltöttem magamnak kávét.

- Jó reggelt – lépett be Ryan.

- Neked nem kellett volna már elmenned? – kérdezte Zayn köszönésképp.

- Mindjárt indulok – nézett rá Ryan.

- Az jó lesz, nagyon sajnálnám, ha lekésnéd a tárgyalást – mondta egy gúnyos mosollyal, aztán kiment.

- Valami baja van velem?

- Dehogy – legyintettem – Biztos bal lábbal kelt fel.

- Mindegy. Indulnom kell. Lekísérsz?

- Előbb fel kéne öltöznöm – néztem végig magamon.

- Akkor hagyjuk. Holnap este jövök – hajolt le hozzám és adott egy puszit – Vigyázz magadra.

- Te is – feleltem, miközben kikísértem az ajtóig.

Zayn közben visszajött az erkélyről.

- Na, már el is ment?

- Igen – bólintottam.

- Mondanám, hogy hiányozni fog, mert a szívemhez nőtt, de sajnos ez nem lenne igaz – tárta szét a karját.

- Utoljára mondom, fejezd be – néztem rá, aztán bementem a szobámba.

Az egész napot a stúdióban töltöttük, elég rendesen elfáradtunk, de épp belekezdtünk egy új dalba, amit nem akartam úgy hagyni, úgyhogy én közöltem, hogy maradok.

- Biztos? – nézett rám Dave.

- Persze, most van ihlet – mosolyogtam rá.

- Rendben, csak majd ne felejtsd el bezárni az ajtót – mondta, aztán elmentek mindannyian.

Nem sokkal később valami nesz ütötte meg a fülem, mire az ajtóhoz néztem, Zayn jött be és épp be akarta csukni az ajtót.

- Ne csukd be – kiabáltam rá, de már késő volt, az ajtó bezárult – Remek, most szerinted, hogy fogjuk kinyitni?! – mérgelődtem.

- Kulccsal? – nézett rám.

- Rémlik, hogy ezt belülről csak kulccsal lehet kinyitni?! De a kulcs kívül van - magyaráztam.

- Basszus, tényleg – nézett az ajtóra.

- Mindegy, add a telefonod, felhívom Dave-et.

- A tiéd hol van? – nézett rám, miközben a zsebeit tapogatta.

- Lemerült, nincs nálam töltő.

- Hoppá.

- Mi az? – néztem rá rémülten.

- Azt hiszem, kint maradt a telefonom – nézett rám ijedten.

- Hát ez remek – dőltem hátra a kanapén. Más nem is hiányzott, mint hogy Zayn-nel legyek összezárva. Erősnek kell lennem, de ahogy rá néztem, már akkor kezdtem meginogni. Nem, nem! Muszáj erősnek lennem, mondogattam magamban. De vajon menni fog? Kezdtem megijedni…