29. rész Egy újabb beszélgetés

- Kicsim, komolyan gondolod ezt az egészet?

- Mit?-kérdeztem, miközben belekortyoltam a forró italba.

- Zayn-nel.

- Igen-vágtam rá egyből. Már ha kicsivel több, mint egy hónap után, lehet ilyet mondani. De hiszen ilyenek vagyunk, mi lányok, úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk valakinek és mi már egyből az esküvőt és a hosszú, boldog életet tervezzük. Bár még nem igazán terveztem előre semmit. Most élek a pillanatnak, aztán majd lesz valahogy.

- És mi lesz, ha vissza kell menned? Ez lehet, hogy csak egy hirtelen fellángolás a részedről.

Sóhajtottam, miközben hátamat neki vetettem az ágytámlának.

- Ezen sokat gondolkoztam….hogy mi lesz akkor. Végül arra jutottam, hogy most nem akarok ezzel foglalkozni, majd ráérek akkor. Nem hinném, hogy csak egy hirtelen fellángolás lenne. Nem tudom, miből gondolom, csak érzem.

- Én csak nem akarom, hogy csalódnod kelljen.

- Tudom-erőltettem egy mosolyt az arcomra-Majd valahogy megoldjuk…meg kell oldanunk-kortyoltam bele a bögrébe, hogy a rám törő szomorúságot elűzzem.

- Fáradtnak tűnsz-váltott gyorsan témát.

- Sok a munka mostanában.

Rátette a kezét a térdemre, ami felhúzva pihent előttem.

- Ugye tudod, hogy bármikor abba hagyhatod?-nézett a szemembe.

Ezen elgondolkoztam. Nem mintha a három év alatt egyszer se merült volna fel bennem ez a kérdés.

- És adjak fel mindent, amiért eddig küzdöttem?-motyogtam, magam elé meredve.

- Én csak azt akarom, hogy boldog legyél.

- Az vagyok. Tényleg. Csak egy kicsit fáradt. Ennyi az egész, majd kipihenem magam-mosolyogtam rá.

Elmosolyodott.

- Tudod, sokkal jobban hasonlítasz az Édesanyádra, mint azt hittem.

Meglepődtem. Évek óta nem beszélt Anyáról.

- Ezt hogy érted?-néztem rá zavarodottan.

- Ő is pont ilyen volt. Amit elhatározott, az mellett kiállt. Soha semmit nem adott fel. És az, hogy így vélekedsz Zayn-nel kapcsolatban. Tudod Kicsim…vannak emberek, akik életükben csak egyszer lesznek igazán szerelmesek. Édesanyád pont ilyen volt. Idővel be kellett látnom, hogy bár szeret, de közel sem annyira, mint az előző barátját. Így jobbnak láttam elengedni. És ahogy elnézlek Zayn mellett…Te pont ugyan olyan vagy.

Erre nem tudtam mit mondani. Soha nem beszélt ennyit Anyáról, mint most. Úgyhogy csak rámosolyogtam.

- Annyira sajnálom, hogy nem lehetek Veled mindig. Hogy egyedül kell megbirkóznod ezzel az egész felhajtással.

- Ne aggódj-mosolyogtam rá ismét-Nem vagyok egyedül. Itt van Dave is.

- Igen, tudom. Nem tudom Neki elégszer megköszönni, hogy vigyáz Rád. De annak nagyon örülök, hogy szinte semmit nem változtál. Megmaradtál az én mosolygós, okos kislányomnak.

Hát, ha tudna arról a sok mindenről, amivel Dave-nek nem kis fejfájást okoztam, akkor lehet, hogy nem ezt mondaná. De úgy döntöttem, hogy jobb is így, hogy nem tudja.

- Nem is vagyok kicsi-mondtam végül, tettetve a sértődöttet.

- Igen, tudom. De nekem akkor is mindig az maradsz-mondta, miközben végig simított az arcomon-Megittad?- nézett  a bögrémre.

- Igen, köszönöm-nyújtottam át Neki az üres bögrét.

- Akkor hagylak is aludni. Jó éjt. Szeretlek-adott egy puszit a homlokomra.

- Én is szeretlek.

Azzal elindult az ajtó felé, de még mielőtt kinyithatta volna, az ajtó kinyílt és Zayn lépett be rajta, de amint meglátta Apát, megtorpant.

-Öhm…Jó estét, Mr. Carlson-mondta zavarban.

-Hello-zárta rövidre Apa, elmenve Zayn mellett, majd az ajtóból még vissza fordult.

- Ugye, most már aludni fogsz Kicsim?

- Igen-feleltem a szemeimet megforgatva.

- Ne aggódjon Mr. Carlson, nem maradok sokáig.

Apa csak bólintott, majd kiment.

- Nem igazán kedvel engem-mondta Zayn, miközben befeküdt mellém az ágyba és magához húzott.

- Nem arról van szó, hogy nem kedvel, csak engem félt. Ha más lenne velem, vele is ezt csinálná, hidd el. Meg még új Neki ez az egész. Szerintem nem tudja, hogyan viselkedjen Veled.

- Meddig marad?

- Nem tudom. De ezt a kérdést ma én is feltettem már. Egész nap beleszólt mindenbe, ráadásul a fellépés előtt még leszólta a ruhámat is, szerinte „nem hozzám való”-mutattam az idézőjeleket a kezemmel- Ha Dave nem lép közbe, képes lett volna átöltöztetni.

Zayn csak egy halk nevetéssel nyugtázta mérgelődésemet.

- Nekem nagyon tetszett a ruhád-fordított maga felé- Nem is értem Apudnak miért nem tetszett.

- Szóval tetszett-mondtam elnyújtva a szavakat.

- Nagyon is-simított végig a hátamon-Bár az nem igazán tetszett, hogy több ezren láttak benne, jobb lett volna, ha csak én látom rajtad-mondta halkan, majd megcsókolt, hosszan, mélyen.

Pár perc múlva elhúzódott.

- Megyek, mielőtt Apud bejön megnézni, mit csinálunk.

- Rendben, Jó éjt-adtam még egy puszit az arcára.

- Jó éjt-felelte, majd kiment.

Reggel elég korán keltem, még 8 óra se volt. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd kimentem a konyhába. Kifelé menet láttam, hogy Zayn az erkélyen van. Apa és Dave már ott ült a konyhában és épp az újságokat bújták.

- Jó reggelt!-köszöntöttem őket.

- Szia Kicsim. Jól aludtál?

- Igen-feleltem még egy kicsit álmosan, majd oda léptem a pult elé, hogy kávét töltsek.

- Csináljak reggelit?

- Nem kell, most nem vagyok még éhes-feleltem, majd egy „mindjárt jövök” kíséretében elindultam az erkély felé, ahol még mindig ott állt Zayn.

- Szia-mosolyogtam rá, mikor kiléptem, épp akkor gyújtott rá.

- Szia-hajolt oda, hogy egy puszit adjon.

Rágyújtottam én is és percekig csak néma csendben néztük az alattunk elterülő várost. Hát, elég szótlan ma reggel, de sejtettem az okát.

- Apa tegnap megvárt, ugye?-  néztem rá végül.

- Igen-vágta rá.

- Nagyon kifaggatott?- néztem rá reménykedve a nemleges válaszban.

- Áááá….nem igazán….Csak kicsit éreztem úgy magam, mint egy vallatáson.

- Ne haragudj-néztem rá bocsánatkérően.

- Semmi baj-nyomta el a cigit-Csak kicsit meglepett. És teljes mértékben megértem. Én is ezt csinálnám, ha a lányomnak barátja lenne.

- Na, ezt nem hiszem-vigyorogtam rá.

- Jó, úgy, hogy már átéltem, lehet, hogy mégse.

- Apa amúgy nem ilyen, de majd ha jobban megismered, meglátod. Nagyon kedves tud lenni.

- Alig várom, hogy jobban megismerjem-mondta és mintha egy kis grimasz jelent volna meg az arcán, mire oldalba vágtam.

- Zayn!-kiáltottam rá.

- Jól van, jól van. Csak vicceltem. De még mindig nem igazán kedvel-mondta, miközben átkarolt.

- Adj Neki időt-feleltem, majd megcsókoldtam.

- Nicole, gyere enni-hallottam meg Apa hangját bentről, mire elhúzódtam Zayn-től, megragadtam a kezét és elkezdtem magam után húzni, miközben visszakiabáltam, hogy „megyünk”.

Apa még két napig maradt. Szerencsémre, mert már teljesen kikészített azzal, hogy mindenbe bele szólt. A ruháimról és a sminkeimről pedig hosszasan elbeszélgetett Dan-nel és Rose-sal, akik pókerarccal ülték végig az egészet és kétlem, hogy bármit is meg fognak csinálni abból, amit Apa mondott.

Viszont Zayn-enl úgy láttam, hogy egyre jobban kijön. Beszélgettek, és tényleg beszélgettek, Apa nem vallatta, aminek örültem.

Amikor viszont eljött a búcsú pillanata, hosszan öleltem magamhoz és éreztem, ahogy egy-két könnycsepp szalad végig az arcomon. Bármennyire is nem szerettem, hogy mindenbe bele szólt, amíg itt volt, mégis örültem, hogy eljött meglátogatni és a búcsú percében azt kívántam, bárcsak még maradhatna. Végül elengedett, adott egy puszit a homlokomra és elindult, én pedig szomorúan néztem, ahogy kilép a szálloda ajtaján.

28. rész Egy rossz régi emlék

- Emlékszel, amikor Nicky azt mondta, hogy egyszer kimásztam egy étterem mosdójából?-néztem rá és Ő ismét bólintott.

Lehajtottam a fejem, nem akartam látni a reakcióját, miközben beszélek.

- Aznap este Matt egy házibuliba volt hivatalos, engem is elhívott, de nekem valami szörnyen unalmas üzleti vacsorán kellet ülnöm a kiadó nagyfejeseivel. Dave nem engedett el, de az este folyamán Matt állandóan hívogatott meg SMS-t írt, hogy hol vagyok már. Így elszöktem. Elmentem a megadott címre, ahol már javában tartott a buli, nem is csodáltam, mert már 10 is elmúlt. Ahogy beléptem, nem is találtam józan embert, Matt is már elég részeg volt és mint utóbb kiderült, nem csak ivott. Bár én sose vettem észre rajta a jeleket, hiába mondta mindenki.  Hozott nekem valami piát. Tudni kell rólam, hogy egészen addig sose ittam egy korty alkoholt se. Azt se akartam meginni, de Matt belém erőszakolta, azt mondta, hogy ne aggódjak, ettől sokkal jobban fogom magam érezni. Nem sokkal később érezni kezdtem a hatását….feldobódtam…nem lehetett letörölni az arcomról a vigyort. Először csak azt hittem, hogy az alkohol miatt, hiszen honnan is tudhattam volna, hogy milyen, mikor még sose ittam. Nem tudom hányadik pohár után, aztán megláttam Matt-et, amint egy kis tasakot vesz elő a zsebéből, amiben kis tabletták voltak. Bevett egyet, majd mikor meglátott, engem is megkínált, mire természetesen nemet mondtam, amire a képembe vágta, hogy bezzeg előbb meg tudtam inni a piával együtt. Majd ismét eltűnt és egy újabb pohár piával tért vissza, amit ismét megitatott velem. És utána…utána nem emlékszem semmire. Hogy miért nem mentem el?! Nem tudom…akkor már mindegy volt…jól éreztem magam. Pedig el kellett volna mennem...amíg lehetett. A következő kép ami beugrik, hogy egy sötét szobában vagyunk, még ott voltunk a buli helyszínén, mert javában dübörgött a zene és Matt…-itt megálltam egy kicsit, letöröltem egy könnycseppet, de még mindig nem néztem Zayn-re, de éreztem, hogy megfogja a kezem-és Matt vette le rólam a ruhát…amint tudatosult bennem, hogy mi is történik, egyből elkezdtem ellenkezni, de csak azt hajtogatta, hogy fogjam be, hiszen az előbb még én is akartam…de az nem én voltam, mármint igen, de csak azok a vackok beszéltek belőlem, amiket belém tömött. Hiába kiabáltam, nem hallott meg senki, próbáltam ellenállni, de csak folytatta…sírva könyörögtem, hogy hagyjon elmenni, de nem hatotta meg. Minél jobban küzdöttem, annál durvább volt.  Annyira szorította a csuklóm, hogy azt hittem eltöri és csak ordította, hogy ha másnak elég jó, akkor nekem is meg fog felelni. Végül az volt a szerencsém, hogy egy pár, akik szobát kerestek benyitottak és a srác leszedte rólam, én pedig elrohantam-fejeztem be, de éreztem, hogy az emlékek hatására arcomon folynak végig a könnyeim. Az emlékek, amiket megpróbáltam elfojtani magamban.

- Ez nem lehet-suttogta halálra váltan Zayn.

- Ezt még soha senkinek nem mondtam el, úgyhogy kérlek Te se.

- Hogy bírsz erről ilyen könnyen beszélni? A legtöbben szerintem egy ilyen után magukba fordulnak….vagy nem tudom.

- Tudod, amit megtanultam ebben a szakmában az az, hogy soha ne mutassam ki, ha valami nyomaszt. És mosolyogjak akkor, is, ha sírni akarnék-vontam meg a vállam-És már annyiszor mondogattam magamban, hogy jól vagyok, hogy az hiszem el is hittem.

- Annyira sajnálom-húzott magához közelebb és szorosan megölelt.

- Nem kell. Ha akkor is hallgattam volna mindenki másra, akkor nem kerültem volna soha ilyen helyzetbe. Szóval ezt is magamnak köszönhetem-elengedett, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ne mondj ilyet. Matt egy állat. Nem is értem, hogy tehetett Veled ilyet. Kár, hogy ezt nem mondtad el hamarabb, kezelésbe vettem volna.

- Csak az a baj, hogy ismerem a másik oldalát is. Ami egy végtelenül kedves és segítőkész fiút takar. És már csak sajnálni tudom.

- Azt sem érdemli meg, hogy sajnáld.

- Tudom, de én már csak ilyen kis naiv vagyok. Mindenkiben a jót akarom meglátni….még akkor is, ha nincs-mosolyodtam el.

Két keze közé fogta az arcom.

-Nicole, szeretném, ha tudnád, hogy én soha, de soha nem tennék Veled ilyet. És nem kell semmit se elsietnünk. Azt akarom, hogy Te is akard és majd akkor fog megtörténni, ha már készen állsz rá-nézett komolyan a szemembe.

- Köszönöm, ez sokat jelent nekem-mondtam, majd megfogtam a kezét, amivel még mindig az arcomat fogta.

Közelebb hajolt és megcsókolt. De ez nem olyan volt, mint a többi csókunk…ez óvatos volt. Mintha egy méregdrága üvegváza lennék, amire vigyázni kell, nehogy összetörjön. Elhúzódtam Tőle.

- Zayn, attól, hogy ez megtörtént velem, nincs itt a világvége. Nem fogok összeesni vagy elszaladni, mert rendesen megcsókolsz. Ne tegyél úgy, mintha valami hímes tojás lennék, amire vigyázni kell. El akarom ezt az egészet felejteni és csak ránk koncentrálni. De úgy nem fog menni, ha Te még csak meg se mersz rendesen csókolni.

- Ne haragudj, de csak az jár a fejembe, hogy min mentél keresztül, hogy mit érezhettél akkor.

- Ssss-tettem rá az ujjam a szájára-Erről egy szót se többet. Kár volt elmondanom.

- Nem, dehogy volt! Örülök, hogy elmondtad. Így legalább tudom, hogy bízol bennem.

- De ígérd meg, hogy többet nem fogod ezt felhozni. Elfelejtjük az egészet. Én legalább is ezt akarom…és azt, hogy csókolj meg rendesen-az utolsó pár szóra elmosolyodott, majd ajkát ismét rátapasztotta az enyémre. Most egy kicsivel hevesebben, mint az előbb, de még mindig nem volt az igazi. Pár pillanattal később elhúzódott.

- Hát…alakul-mondtam fintorogva ugyan, de egy kis mosollyal az arcomon-de szokott ez jobb is lenni-incselkedtem.

- Héé, most azt mondod, hogy nem volt jó?-tettete a sértődöttet.

- Egy szóval se mondtam, hogy nem volt jó, csak azt, hogy szokott ez jobb lenni.

- Na, várj csak-mondta egy pimasz mosollyal az arcán, majd magához húzott és ajkai ismét az enyémeket keresték.

Igen, ez volt az, amire vártam. Ajkaink szétnyíltak és nyelveink fürge táncot jártak, miközben az egyik kezével beletúrt a hajamba, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Az én kezeim is saját útjukra keltek, átkaroltam a nyakát és még közelebb húzódtam hozzá, amennyire csak lehetett.

Pár perccel később kopogás zavart meg minket, mire mindketten levegő után kapkodva váltunk szét.

Rendeztem arcvonásaimat, mélyeket lélegeztem, hogy szívem visszatérjen a megfelelő tempójába, gyorsan megigazítottam a ruhám és egy „szabad” után benyitott Apa.

- Nem jöttök reggelizni?-járatta a szemét kettőnk között.

- De igen, megyünk-kászálódtam ki az ágyból Zayn-nel együtt és Apa szúrós tekintetével kísérve kimentünk a konyhába.

Az egész délutánunk be volt táblázva, két interjú és egy dedikálás. Apa mindenhol a nyomomban volt, mindent tudni akart, mindenbe bele szólt. És nem hagyott egy perc nyugtot se nekem, így nem tudtunk egész délután kettesben lenni még csak egy fél másodpercre se Zayn-nel. Szeretem Apát, de ha így folytatja, akkor remélem nem marad sokáig... És este, ha lehet, akkor ez még fokozódott.

Épp az esti koncertre készültünk, már felöltözve, kisminkelve vártam, hogy mikor szólnak, hogy mehetek, amikor belépett Apa az öltözőbe.

- Rajtad meg mi van?!-hüledezett-Így nem mész ki sehova. Mindened kint van!-nézett végig, az igen csak alig-alig valamit takaró piros ruhámon.

- Nagyon is jól néz ki-vett védelmébe Dan.

- De nézz rá! Kicsit se úgy néz ki, mint egy 17 éves kislány, sokkal inkább olyan, mintha-de nem tudta befejezni, mert belépett Dave.

- John, gyere velem, isteni szivarokat hozattam Neked-fogta meg Apám vállát és húzta magával, akin láttam, hogy még lenne mit mondania, de a szivarok hallatán, amik a gyengéi voltak, elindult. Dave az ajtóból visszanézett még, rám mosolygott és kacsintott egyet, majd becsukta az ajtót.

- Én ezt nem fogom kibírni-vágódtam le a kanapéra-nem tudjátok meddig marad?

- Nyugi, jól nézel ki. Ne törődj Apáddal-mondta Rose.

- Haha…köszi…de nem Ti fogjátok egész éjjel hallgatni a szónoklatát-hajtottam hátra a fejem.

- Nicole, gyere-jött be egy statiszta az ajtón.

Már a lefekvéshez készülődtem, amikor valaki kopogott az ajtón. Apa jött be, kezében két bögre forró csokival. Tehát beszélgetni akar…

-Tessék, kicsim-nyújtotta át az egyik bögrét, majd leült az ágy szélére

27. rész Egy kínos beszélgetés

Csodálkozásom tárgya pedig nem más volt, mint Apa, aki ott állt előttem.

-Apa, Te hogy kerülsz ide?-néztem rá meglepetten.

-Gondoltam meglátogatlak. Nem is örülsz?-nézett rám, majd a mögöttem álló Zaynre.

-Dehogynem-mentem oda hozzá és megöleltem-De azért szólhattál volna.

-Jó reggelt, Mr. Carlson-köszönt Zayn.

-Ááá, Te vagy Zayn. Emlékszek Rád-mérte végig Apa, szúrós szemekkel.

-Beszélhetnénk?-nézett végül rám Apa.

-Öhm, persze-mondtam félénken. Vajon mit akarhat?

-Akkor én nem is zavarok-mondta Zayn és elindult a szobája felé.

-Gyere csak fiam, Te is, Rád is tartozik-mondta, azzal elindult a konyhába.

Zayn kérdőn nézett rám, mire megvontam a vállam és elindultam Apa után. Mikor beértünk, intett, hogy üljünk le, Ő pedig elkezdett fel-alá járkálni előttünk. Tudtam, hogy ilyenkor a gondolatait szedi össze, hogy mit is fog majd mondani. A szituáció kísértetiesen hasonlított arra, amikor pár éve…

-Oh, Te jó ég! Csak ezt ne!-döntöttem a fejemet az asztalra és köré fogtam a kezem.

-Kicsim, nekem ez ugyan olyan kínos, mint Neked.

-Azt kötve hiszem-morogtam.

Még egy pár percig járkált, aztán hallottam, ahogy kihúzza a széket és leül velünk szembe.

-Ahogy látom kezd komolyodni ez az egész kettőtök között-lassan felemeltem a fejem, nem szóltam semmit. Alig egy hónapja vagyunk együtt, leszámítva a pár hetes különlétet, most erre mit mondjak?! Végül bólintottam.

-Értem…Én csak azt szeretném, ha nagyon vigyáznátok, tudjátok, amikor-de itt abba hagyta, de a hülye is értette volna, hogy mire gondol.

-Apa, mi nem-kezdtem volna, de közbe vágott.

-Persze, hogy nem. Én is pont ezt mondtam Apámnak, aztán rá pár hónapra megszülettél Te. Valahogy nem akarta bevenni azt a mesét, hogy a gólya hozott. Anyád csak pár évvel volt idősebb akkor, mint Te most. Ha most lennék annyi idős, biztos másképp csinálnám.

-Köszi-fintorogtam.

-Jaj, kicsim, nem úgy értettem. Én csak nem akarom, hogy elkövessétek ugyan azt a hibát, mint mi.

-Apa-kiáltottam rá.

-Ne haragudj.-mondta gyorsan-Ezt se úgy értettem. Te vagy a legszebb és legjobb dolog az életemben. De Ti még annyira fiatalok vagytok. Én csak féltelek.

-Apa, mi még tényleg nem-magyarázkodtam, de már így is éreztem, hogy ég az arcom, Zayn pedig csak ült mellettem és meredt maga elé.

-Persze, hogy nem. Mégis mi mást csinálhatna két ilyen fiatal, mint Ti egész éjjel? Mert együtt aludtatok, nem?-nézett rám Apa, győzelemittas tekintettel, mert azt hitte, ezzel sarokba szorított.

-Igen, de mi tényleg nem-bizonygattam az igazam.

-Akkor mesét néztetek?-gúnyolódott.

-Apa, nézd, ha tényleg tudni akarod, akkor én még nem feküdtem le senkivel. Szűz vagyok-hadartam gyorsan és ha lehet, az arcom még vörösebb lett.

-Tessék?-hallottam egyszerre két irányból is a döbbent kérdést. Apától és Zayn-től.

-Oh, értem-mondta Apa, de láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

-Akkor én most mehetek?-kaptam gyorsan az alkalmon.

-Persze, menj csak-felelte szórakozottan.

Nem kellett kétszer mondania, felálltam és már siettem is a szobámba. Az ajtót nem csuktam be, mert hallottam, hogy Zayn követ. Ledobtam magam az ágyra és a fejemet a párnába fúrtam. Hallottam, ahogy becsukja az ajtót, majd éreztem, hogy ledől mellém az ágyba és elkezdi simogatni a fejem.

-Ez irtó ciki volt-dörmögtem a párnába.

-Nem is volt olyan ciki-felelte.

-Persze, mert nem Rólad volt szó….Haragszol?

-Dehogy haragszok! Nicole, ez jó dolog. Hé, nézz rám-mondta és finoman megrázta a vállam.

Nagy nehezen rávettem magam, majd felültem, de még mindig nem néztem rá. Óvatosan felemelte a fejem, hogy bele tudjon nézni a szemembe.

-Szóval akkor tegnap este ezért nem akartad-mondta, de nem feleltem, csak bólintottam.

-Azt hittem, hogy Te és Matt-mondta, de most sem válaszoltam, csak megráztam a fejem.

-De hát hogyhogy?-kérdezte-Mármint örülök, csak tényleg azt hittem.

-Nem. Még soha nem feküdtem le senkivel. Mindig is úgy képzeltem, hogy azzal fog megtörténni az első alkalom, akit szeretek, mármint, hogy tényleg szerelmes vagyok. Ezt Matt-nek is elmondtam, de Ő nem volt igazán megértő. Neki csak az volt fontos, hogy megkapja, amit akar. Mivel tőlem nem kapta meg-vontam meg a vállam.

-Várj…úgy érted, hogy megcsalt?

-Ezt nem tudom biztosan, de valószínűleg-itt megálltam. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy elmondjak Neki valamit…valamit, amit el akartam felejteni, de sosem tudtam igazán.-Egyszer majdnem megtörtént-hajtottam le a fejem.

-Mármint majdnem lefeküdtetek?

-Igen-bólintottam-Elmondok valamit, de kérlek ne szólj közbe, úgy talán könnyebb lesz. Rendben?

Nem szólt, csak bólintott.

26. rész Maradok

Gyorsabban, mint hittem, eljött a június közepe és én idegesen ültem a szállodai szobánkban, miközben Zayn kezét szorongattam és feszülten figyeltem Dave-et, aki fel-alá járkált telefonálás közben. Ma derül ki, hogy maradhatok-e a turné végéig vagy már a jövő héten vissza kell mennem Los Angelesbe. Igaz, hogy hiányzott, de már a legkevésbé se akartam vissza menni és ennek oka a mellettem ülő fiú volt.

-Nicole-szólalt meg Zayn.

-Hmmm?-néztem rá tűnődve.

-Ez fáj egy kicsit-nézett le a kezünkre.

-Oh, ne haragudj-lazítottam a szorításomon.

Niall, Louis, Harry és Liam is ott ültek és néma csendben figyelték Dave-et. Aki még mindig járkált és csak néha hagyta el a száját egy-egy igen és nem.

Ja, igen a fiúk. Lassan, de biztosan megbékéltek velem, újra. Az elején még volt Harry-nek és Louis-nak egy-két megjegyzése, de mostanra már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint amilyen a cikk előtt volt. És Niall. Ránéztem a szőke hajjal keretezett kedves arcára, aki mostanra szinte a legjobb barátom és bizalmasom lett, akinek annyi mindent köszönhetek. Ha akkor nem beszél Zayn-nel, talán most nem lennénk együtt. Visszanéztem Dave-re, aki épp akkor tette le a telefont, rám nézett, de nem mondott semmit.

-Mondjad már-nyögtem ki folytott hangon.

-Sajnálom-mondta szomorúan.

Először nem tudtam mit csináljak. Nem akartam vissza menni. Legszívesebben elsírtam volna magam. Éreztem, ahogy Zayn megszorítja a kezem, hogy egy kis lelket öntsön belém.

-Mikor kell indulnunk?-kérdeztem, miután magamhoz tértem, de éreztem a növekvő gombócot a torkomban és a szőnyeget pásztáztam.

-Sajnálom…tudom, hogy nem akartál ide jönni, de úgy néz ki, hogy még maradunk egy ideig-mondta mosolyogva.

-Tessék?-kaptam fel a fejem-Szóval maradunk?

-Maradunk-vigyorodott el.

-Komolyan?-kérdeztem vissza újra, mert még nem mertem elhinni.

-Igen-bólintott.

Mire sikítozva ugrottam fel és bele ugrottam a nyakába.

-Köszönöm-mondtam elég magas hangon.

-Jól van, én is örülök, de engedj el, mert megfojtasz.

-Bocsi-néztem rá vigyorogva, miután elengedtem.

-Na, akkor ezt meg kell ünnepelni-csapta össze a tenyerét Louis.

-De csak szolidan, Nicole még nem ihat-mondta Dave.

-Annál jobb, legalább lesz sofőrünk-mondta vigyorogva Louis, mire kinyújtottam rá a nyelvem.

-Foglalok helyet egy étterembe-mondta Dave és ki is ment a szobából.

-Örülsz?-hallottam meg Zayn hangját a fülem mellett, miközben átölelt.

Gyorsan megfordultam.

-Persze, nagyon-feleltem még mindig vigyorogva.-És Te?

-Már hogyne örülnék-csókolt meg.

-Ajjj már…legalább menjetek szobára-dobott meg minket egy párnával Harry.

-Fogd be. Ha nem tetszik, ne nézz ránk-néztem rá és elkezdtem Zayn-t húzni a szobám felé.

Épp hogy becsuktam az ajtót magam mögött és megfordultam, de Zayn már ott állt előttem, megfogta a derekam és finoman neki lökött az ajtónak.

-Hol is tartottunk?-kérdezte-Meg is van, azt hiszem itt-és már csókolt is, újra.

-Fel kell hívnom apát-toltam el magamtól.

-Ez most komoly?! Miközben csókolózunk Neked apád jár az eszedbe? Hát ez…nagyon romantikus-mondta fintorogva.

-Bocsi-néztem rá bocsánatkérően, majd befeküdtem az ágyba, előkerestem a telefonom és már hívtam is, két csörgés után fel is vette.

-Szia Kicsim!

-Szia Apa! Képzeld, maradok!-újságoltam újjongva.

-Tényleg? Ez remek hír! Nekem is van egy meglepetésem Neked.

-Mi az?-kíváncsiskodtam.

-Majd meglátod-titokzatoskodott.

-Mikor?-faggattam tovább.

-Hamarosan-nevetett-De most le kell tennem, mert ügyfél van nálam. Zayn-t üdvözlöm.

Erről eszembe jutott, amikor elmondtam Neki, hogy együtt vagyunk. De úgy látszott, nem mondtam Neki újat, mert letudta egy: „Nincs köztetek semmi, ugye?”-vel, felemlegetve, azt a bizonyos estét, amikor Zayn nálunk járt és utána Apa rákérdezett, hogy mi van köztünk.

-Átadom. Szeretlek!

-Én is szeretlek!-azzal ki is nyomta.

-Apa üdvözöl.

-Rendben-nyugtázta-Hajlandó vagy most már velem is foglalkozni?-nézett rám.

-Talán-vigyorogtam és megcsókoltam.

De szinte azonnal kivágódott az ajtó, oda kaptam a fejem. Louis volt az, eltakarta a szemét.

-Oké, nem akarok olyat látni, amit nem lenne szabad-mondta, de láttam, hogy résnyire kinyitotta az ujjait-Csak szólok, hogy egy óra múlva indulunk kajálni.

Még szerencsétlenkedett egy sort az ajtóval, úgy csinált, mintha nem találná, aztán kiment.

-Ezt nem hiszem el-mondta Zayn.

-Most mi van?

-Semmi. De bárhol vagyunk, sose lehetünk kettesben. Valaki mindig megzavar minket. Mint most Louis. Esküszöm, minden ajtót le fogok lakatolni.

-Ne mérgelődj-adtam egy puszit a szájára, majd megindultam a bőröndöm felé.

-Most mit csinálsz?-ült fel.

-Készülődök. Ha nem hallottad volna, egy óra múlva indulunk. Úgyhogy a következő legalább fél órát a fürdőben fogom tölteni.

-Remek-terült szét az ágyon.-Akkor megyek én is-azzal ki is ment a szobából.

-Nicole, mit csinálsz még mindig?-dörömbölt Zayn a fürdő ajtaján-Már 10 perce el kellett volna indulnunk.

-Egy perc-szóltam ki.

-Fél órával ezelőtt is ezt mondtad-mérgelődött.

-Oké, kész is vagyok, mehetünk-nyitottam ki az ajtót.

-Gyönyörű vagy-nézett végig rajtam.

-Köszönöm. Te is jól nézel ki, bár ezt úgyis tudod.

-Igen, de azért jó hallani, úgyhogy mondhatnád gyakrabban is-vigyorgott.

-Tubicáim, mehetünk végre? Csak rátok várunk-kiabált be Dave.

-Igen-mentünk ki az ajtón.

-Na végre-mondta Dave, azzal kis társaságunk el is indult.

Már 11 elmúlt, mire vissza értünk a szállodába. Az este folyamán le se lehetett törölni a vigyort az arcomról, annyira örültem, hogy még legalább két hónapot Angliában fogok tölteni. A többiek egy kicsit iszogattak, de én maradtam a narancslénél, bár Dave engedélyezett egy pohár pezsgőt, de annak is csak a felét ittam meg. Fáradtan léptem be a szobámba, Zayn-nel az oldalamon és egyből le is vetettem magam az ágyra.

-Ez nagyon jó este volt-bújtam hozzá.

-Igen, az és végre kettesben lehetünk-csókolt meg.

Hát igen. Annyi elfoglaltságunk volt az utóbbi időben, hogy szinte alig volt időnk együtt lenni. Még mindig titkolóztunk és szerencsénkre senki nem is sejtett semmit. Úgyhogy jól csináltuk.

Hirtelen kipattantam az ágyból.

-Most megint hova mész?

-Átöltözök.

-Segítsek?-élénkült fel a tekintete.

-Nem kell, azt hiszem egyedül is menni fog-néztem vissza rá mosolyogva.

Gyorsan bementem a fürdőbe, átvettem a pizsim, ami most egy póló és egy sort volt, majd vissza mentem a szobába. Zayn követett a tekintetével, míg be nem bújtam mellé az ágyba.

-Mi az?-néztem rá.

-Semmi-fordult felém majd megcsókolt.

Miközben csókolt kezét a combomra tette és elkezdte simogatni, majd egyre feljebb húzta a kezét, végig simított a fenekemen, majd benyúlt a pólóm alá és a hátamat kezdte simogatni. Éreztem forró kezét a bőrömön. Egy hirtelen mozdulattal felém került, anélkül, hogy ajkát levette volna az enyémről. Átváltott  apró puszikra, először csak a számra, majd végig le a nyakamon, amitől végig futott rajtam a hideg és egy apró sóhaj hagyta el az ajkam. Éreztem ahogy a pulzusom megemelkedik és szaporábban szedtem a levegőt. Majd vissza, szépen lassan, végül újra megcsókolt. Ebben az egy csókban annyi szenvedély és vágy volt, mint talán az eddigiekben soha. Megmozdultam, értette mit akarok és megfordult, magával rántva engem, így most én kerültem felülre. Én is apró puszikat nyomtam az ajkától egészen a nyakán, végig, szépen lassan, majd vissza. És ismét megcsókoltam, egyre hevesebben. Akartam Őt, testem minden egyes porcikája kívánta Őt, de az eszem azt súgta, hogy még ne…még nem álltam rá készen.

Hirtelen megszakítottam a csókunkat, majd lemásztam róla és betakaróztam.

-Most mit csinálsz?-hallottam döbbent kérdését, miközben szaporán szedte a levegőt.

-Alszok-adtam meg a rövid választ.

-Ezt nem teheted velem-mondta, mellém bújt és átkarolt.

-Jó éjszakát-mondtam.

-Ezt nem hiszem el, hogy lehetsz ilyen-morgott, miközben éreztem, hogy kiszáll mellőlem.

-Hova mész?-ültem fel gyorsan.

-Aludni, hova mennék.

-Nem alszol itt?-kérdeztem halkan.

-Hát, ha nagyon szeretnéd-és hallottam, hogy levetkőzik, majd visszabújt mellém az ágyba és ismét átkarolt.

-Jó éjszakát-motyogta a nyakamba és egy puszit adott.

Először aludtam el Zayn karjaiban és azt kívántam, bárcsak így aludhatnánk el életünk végéig, minden este.

Reggel én keltem korábban, Zayn még békésen aludt mellettem. Elmosolyodtam, jó érzés volt az mellett ébredni, akit a világon a legjobban szeretek. Csak néztem és nem tudtam betelni a látványával.

Nem sokkal később nyitogatni kezdte a szemeit.

-Jó reggelt-adtam egy puszit az arcára, majd visszakönyököltem az előbbi pozíciómba.

-Mióta vagy fent?

-Csak nemrég ébredtem fel.

-Miért nem keltettél fel?

-Nem volt szívem, olyan aranyosan aludtál.

-Mennyi az idő?

-Fél 9-mondtam, miután sikerült előhalásznom a telefonom.

-Ugye nem megyünk ma sehova?-nyújtózkodott.

-Majd csak délután. 1-ig szabadok vagyunk.

-Remek-kelt ki az ágyból.

-Ne mérgelődj, tegnap egész nap szabadok voltunk-mondtam, miközben én is kikeltem az ágyból és elkezdtem ruhát keresni. Mikor mindent megtaláltam, bementem a fürdőbe, majd gyorsan felöltöztem és rendbe szedtem magam. Mire kiértem, Zayn már rég kész volt.

-Menjünk enni, éhes vagyok-mondtam, azzal elindultam az ajtó felé, de még mielőtt kinyithattam volna, Zayn elkapott hátulról és maga felé fordított.

-A tegnap este-kezdte.

-Igen, mi van vele?-kérdeztem.

-Nem volt szép tőled, ugye tudod.

-Nem tudom, miről beszélsz-adtam az ártatlant.

-Nem?-mosolyodott el huncutul-Segítsek emlékezni?-kérdezte, majd megcsókolt.

-Igen, azt hiszem dereng valami-moslyogtam.

-Bepótoljuk-nézett rám komolyan.

-Jól van-nevettem el magam zavaromban, majd kinyitottam az ajtót, de egyből meg is torpantam, attól, amit láttam, vagyis inkább akit láttam, amit Zayn későn vett észre és nekem jött, majdnem fellökve engem.

25. rész Hiányzol

http://www.youtube.com/watch?v=fYpWU1L8INQ (hallgassátok közbe, ha gondoljátok :))

De a válaszomat figyelembe se véve, elzárta a csapot, leültetett egy székre, majd elővett egy elsősegélydobozt és ellátta a vágásokat, majd bekötözte. Néma csendben tűrtem, amíg munkálkodott és Ő se szólt hozzám. Mikor végzett rám nézett.

-Kész is-és mintha egy kicsit elmosolyodott volna, de lehet, hogy csak beképzelem magamnak.

-Zayn, én annyira sajnálom, hülye voltam.

-Nicole-szólt közbe, de nem hagytam, hogy befejezze.

-Várj, kérlek, hallgass végig-nem szólt, csak bólintott.

-Tudom, hogy nincs rá mentség, hiszen hazudtam Neked, de tudnod kell, hogy mi történt.

-Tudom, hogy mi történt-szólt közbe. Kérdő tekintetemet látva hozzá tette-Niall elmondott mindent.

-Értem-bólintottam.-Nézd-folytattam-tudom, hogy mindent elrontottam és elvesztettem a bizalmadat-kis szünetet tartottam, most, hogy végre szóba áll velem félre kell tennem mindent és őszintén el kell mondanom, hogy is érzek, ami nem könnyű nekem, így mély levegőt vettem, hogy kicsit összeszedjem magam és a gondolataimat-Nem tudom, hogy mi ez köztünk. Amikor Veled vagyok megszűnik minden más, ha épp nem vagy velem őrülten hiányzol. A közelséged, az hogy átölelj. És ez a pár hét nekem maga volt a pokol. Lehet, hogy ezt hívják szerelemnek, nem tudom…de azt tudom, hogy nem akarom elveszíteni…Bár lehet, hogy már el is vesztettem-suttogtam az utolsó mondatot-De mindenemet oda adnám, ha mindent elölről kezdhetnénk-tettem hozzá.

Egy ideig csak nézett rám, amitől ugyan zavarba jöttem, de álltam a tekintetét. Majd egyszer csak felém nyújtotta a kezét.

-Zayn Malik-mondta mosolyogva.

Lehajtottam a fejem.

-Bárcsak ilyen könnyű lenne-motyogtam.

Felállt, majd leguggolt elém, ujjával egy kicsit megemelte a fejem, úgy nézett a szemembe.

-Te is hiányzol. A mosolyod, a közelséged és az, hogy olyan könnyen zavarba jössz, ez nagyon tetszik-mondta mosolyogva-Tényleg nem lesz könnyű túltennünk magunkat ezen. Csalódtam, igen. Mert bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem, hogy esetleg vissza mész hozzá. Hiszen Neked Ő volt az első barátod és az első kapcsolathoz minden ember jobban ragaszkodik. Amikor megláttam az újságot egy világ dőlt bennem össze-egy kis szünetet tartott-De majd együtt megbírkózunk vele.

-Meg sem érdemellek-mondtam gyönyörű szemeibe nézve és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel. Óvatosan letörölt egy könnycseppet.

-Csak egyet ígérj meg-nézett még mindig a szemembe-soha többet nem hozzuk fel ezt a témát. És elfelejtük Matt-et is.

-Miért? Ki az a Matt?-kérdeztem mosolyogva, de aztán elkomorodtam.-Milyen jó lenne, ha minden ilyen könnyű lenne.

Egy ideig csak néztük egymást, egyikünk se szólalt meg. Majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Leírhatatlan érzés volt újra magam mellett tudnom. Megszűnt minden más számomra. Csak Ő volt és én…csak mi ketten. Mintha a szívemet, amit eddig úgy éreztem, hogy kitéptek, vissza kaptam volna. Aztán hirtelen elhúzódtam, mert eszembe jutott valami…illetve két dolog is.

-Mi a baj?-nézett rám.

-Sarah? Vele mi lesz?-erre elkomorodott.

-Semmi-vonta meg a vállát-Igazából sosem gondoltam komolyan.

-Ha csak azért volt, mert vissza akartál vágni, akkor jelentem megértettem. Szörnyű volt Vele látni-szomorodtam el.

-Igen, tulajdonképpen azért volt, de majd holnap beszélek Vele.

-És a fiúk?-kérdeztem félénken.

-Mi van velük?

-Hát Harry és Louis jelen pillanatban utál.

-Majd beszélek velük-bólintott-kénytelenek lesznek elfogadni a tényt, hogy újra együtt vagyunk.

Nem szóltam semmit, de már előre féltem a reakciójuktól, ami ezek szerint látszott is rajtam, mert Zayn megszólalt.

-Nyugi, nem lesz semmi gond-mondta mosolyogva, majd ismét megcsókolt. Most hevesebben, mint az előbb. Karomat, ami eddig az ölemben pihent átfogtam a nyaka körül és még közelebb húztam magamhoz. Nem akartam többet távol érezni magamtól. Egyik kezével beletúrt a hajamba, a másikkal megfogta a derekam. Egyszer csak valaki a nevét kiabálta.

-Zayn-és mi hirtelen váltunk szét. Niall jelent meg az ajtóban.

-Zayn fi-de itt abba hagyta és kettőnk közt járatta a tekintetét-Oh-vigyorodott el-hoppá, megzavartam valamit, ugye?

-Hát ami azt illeti-mondta Zayn és felállt előlem.

-Figyelj, beszélhetek Veled?-nézett rá Zayn-re.

-Én akkor magatokra is hagylak-álltam fel a székről és indultam el, de Zayn elkapta a kezem és maga felé fordított, adott egy puszit.

-Mindjárt utánad megyek-mondta halkan, mire bólintottam.

Niall mellett elhaladva oda tátogtam Neki, hogy köszönöm, mire rám kacsintott és elvigyorodott.

Míg Zayn-t vártam gyorsan letusoltam és hajat mostam. Épp hogy befeküdtem az ágyba, már nyílt is az ajtó. Befeküdt mellém, majd a mellkasára vont.

-Mit akart Niall?-kérdeztem, miközben ujjaimmal körbe rajzoltam a mintákat a pólóján.

-Nem fontos-mondta, de hallottam, hogy kuncog.

-És mi olyan vicces?

-Na jó, elhívott egy lányt randizni. És megkérdezte, hogy szerintem hova vigye.

-Oh, értem-mosolyodtam el, talán végre talál magának valakit.

-Szerencsés lány, az biztos-mondta.

-Nálam nem jobban-mondtam halkan, mire szorosan átölelt.

Most hogy újra mellettem volt, teljesen megnyugodtam és csak hallgattam szapora szívdobogását, amíg el nem nyomott az álom.

Valamikor megébredtem arra, hogy megmozdult, de csak félálomban érzékeltem, hogy óvatosan megemelte a fejem, letette a párnára, betakart, adott egy puszit a homlokomra, majd kimászott az ágyból.

Reggel, mikor megébredtem, nem volt mellettem, szóval akkor mégse álmodtam, hogy kimászott mellőlem. Gyorsan összeszedtem a cuccom, majd elmentem a fürdőbe, hogy felöltözzek és egy kicsit rendbe tegyem magam. Mikor visszamentem a szobába Zayn már az ágyamon ült. Idegesen néztem rá, valószínűleg már beszélt a fiúkkal. Niall tudtam, hogy örülni fog, talán még Liam is…De Harry és Louis reakciójától féltem a legjobban. Ők biztos nem díjazták.

-Na, mit szóltak?-tettem fel a kérdést köszönés helyett.

-Hát…először nem igazán örültek, de aztán azt mondták, hogy ha én boldog vagyok, akkor nekik mindegy.

Nagy kő esett le a szívemről.

-Amúgy szerintem nem is igazán haragszanak rád-mondta, miközben felállt és oda jött hozzám.

-Hát nekem nem úgy tűnt-mondtam, majd hozzá bújtam és Ő átkarolt.

-Majd megbékélnek, kénytelenek lesznek-mondta a hátamat simogatva.-Ja és már beszéltem Sarah-val is.

Kicsit arrább húzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni.

-És mit mondtál Neki?

-Csak annyit, hogy ez nem fog működni-vonta meg a vállát.

-Nagyon kiakadt?

-Nem láttam rajta, de ha mégis az se igazán érdekel…Csak Te érdekelsz-mondta és megcsókolt.

Egy idő után elhúzódott.

-Na, menjünk most már reggelizni.

24. rész Majdnem itt

http://www.youtube.com/watch?v=oah-OYibXfw (ajánlom, nekem az egyik kedvencem :) ha gondoljátok indítsátok újra)

Zayn-t láttam meg Sarah-val, az egyik táncosommal. Valamin nagyon nevettek. És akkor Sarah végig simított Zayn kezén. Olyan volt, mintha kést döftek volna a szívembe, amit jól meg is forgattak. Zayn egyszer csak körbe nézett, de mikor meglátott, elfordította a fejét, mondott valamit a lánynak, majd megcsókolta. Kővé váltam, azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Olyan volt, mintha kitépték volna a szívemet. Sosem éreztem még ennyire távol magamtól, mégis ennyire közel. Egyszer csak valaki megszólalt mellettem.

-Mit nézünk?

Lassan elfordítottam a fejemet és szembe találtam magam Niall mosolygó arcával, majd visszafordultam Zayn-ék felé.

-Hát, nem tudom mit vártál-mondta komoran.

-Hát ez gyorsan ment-hallottam egy másik hangot is, Louis volt, aki közben megérkezett a többiekkel,  felé fordultam-Egy szavad se lehet.-mondta.

-Igen, tudom-hajtottam le a fejem-de attól még fáj.

-Te is épp elég fájdalmat okoztál Neki, nem gondolod?-nézett rám Harry.

-Jól van srácok, elég volt, akadjunk le a témáról. Ez csak rájuk tartozik-mondta Liam.

-Azt ne mondd, hogy ez az egész nem Nicole hibája-felelte Louis.

-Nem mondom, hogy nem az Övé, de szerintem nincs olyan ember, aki még nem követett volna el valamilyen hibát-felelte Liam.

-De, lehet…csak nem ilyet-vágott vissza Harry.

Eleget hallottam és láttam, így elsiettem az öltözőm felé és hangosan vágtam be az ajtót magam után, majd leültem a kanapéra és felhúztam a lábaimat. Sírni akartam, de nem tudtam. Már nem. Kinyílt az ajtó és Niall lépett be rajta.

-Jól vagy?-kérdezte egyből és leült mellém.

-Mióta?-tettem fel a kérdést, elengedve a fülem mellett az Övét.

-Pár napja elhívta randizni és tegnap voltak is-felelte kis hezitálás után.

Nem szóltam semmit, csak bólintottam.

-De ha engem kérdezel, szerintem nem komoly-tette hozzá.

-Hát nekem nem úgy tűnik.

-Szerintem csak vissza akar vágni.

Felelni akartam, de akkor kinyílt az ajtó és Dave nézett be.

-Nicole, gyere, mindenki Rád vár.

-Megyek.

Elindultam Niall-lel az oldalamon Dave után.

-Majd beszélünk-mondta Niall és elment a fiúk felé.

Késő éjjel, már a kocsiban ültünk és a szálloda felé tartottunk. A szokásosnál is feszültebb hangulat uralkodott. Senki nem szólt egy szót sem. Nagyszerű…a fiúkat is sikerült egymás ellen hangolnom. Niall és Liam mellettem állt, úgy ahogy…persze Ők is elítélték, amit tettem, de Louis és Harry nem is próbálták leplezni, hogy mennyire haragszanak rám, amiért megbántottam a barátjukat. Pedig, ha tudnák az igazat, hogy Matt állt az egész képes ügy hátterében…mondjuk lehet, hogy az se sokat segítene, hiszen azon a tényen nem változtat semmi, hogy elmentem a parkba. És Dave…Ő is csak akkor szólt hozzám, ha muszáj volt…úgy éreztem teljesen egyedül vagyok. Már többször megfordult a fejemben, hogy inkább félbe hagyom ezt az egész turnét, nem bírtam elviselni, hogy minden nap látom Zayn-t, de Ő tudomást sem vesz rólam…de valamiért mégis maradtam. Reménykedtem, hogy talán egyszer minden rendbe jön.

Amint beértünk a lakosztályba, egyből bementem a szobámba. Készülődtem a lefekvéshez, amikor kopogtak.

-Gyere-szóltam.

Niall lépett be az ajtón, majd egyből oda ment az ágyamhoz és leült.

-Nicole, kérdezhetek valamit?-nézett rám komolyan.

-Persze.

-Mi történt Matt-tel?

-Hmm?-néztem rá kérdőn-Mikor?

-Amikor találkoztatok.

-Ja…hát gondolom Te is olvastad az újságot-dőltem hátra az ágyban.

-Igen, olvastam. De nekem valami nem áll össze. Én nem így ismertelek meg. Nem hinném, hogy képes lennél megcsalni bárkit is. Vagy félre ismertelek?-nézett rám.

-Niall…ez elég hosszú.

-Ráérek-feküdt be mellém az ágyba.

-Na jó, akkor a kicsivel rövidebb verzió. Hagyott nekem egy levelet, hogy találkozni akar velem a parkban. Elmentem, váltottunk pár szót, majd mikor indulni akartam, kért egy ölelést. Megöleltem, aztán mikor el akartam húzódni, hirtelen megcsókolt… De esküszöm Niall, az életemre, hogy nem csókoltam vissza. Ezzel most nem menteni akarom magam, hiszen hazudtam Zayn-nek és elmentem, úgyhogy az egész az én hibám. Ha nem megyek el, nem történik ez. De Matt az egészet előre kitervelte.

-Tessék? Ezt meg hogy érted?-kérdezte meglepetten.

-Olvasd el-adtam a kezébe a telefont, miután kikerestem az SMS-eket.

-Hát ez elég durva-mondta, miután vissza adta a telefonomat-Ezt Zayn-nek mondtad?-tette hozzá.

Megráztam a fejem.

-Még senkinek nem mondtam. Meg aztán meg se hallgatna.

-Figyelj, szerintem beszélj Vele. Csak szenvedtek mind a ketten. Ráadásul az a csaj, nem tudom, hogy hívják, az agyamra megy. Állandóan Zayn-en lóg.  Nem lehet Vele beszélni.

-Szerinted megbocsátana nekem valaha is?

-Hát nem tudom-vonta meg a vállát-Eljátszottad a bizalmát. Nem lesz könnyű visszaszerezni.

-Hát ez biztató-fintorogtam.

-Ezzel csak azt akarom mondani, hogy próbálkozz. Próbálj beszélni Vele.

-Rendben-motyogtam.

-Hééé, fel a fejjel-lökött oldalba mosolyogva. Rámosolyogtam. Meg se érdemlem, hogy ilyen kedves legyen hozzám.

Még beszélgettünk egy ideig, majd Jó éjt kívánt és elment Ő is aludni.

Az elkövetkező pár napban egy csomószor próbáltam Zayn-nel beszélni, de mintha csak a falnak beszéltem volna. Levegőnek nézett. És Sarah-val még csak nem is csináltak belőle titkot, hogy valami alakul közöttük. Legalább is én úgy vettem észre. A lány egyre több időt töltött a lakosztályunkban, ami eléggé zavart, de ahogy Louis mondta: egy szavam se lehet. És ráadásul a próbákon is csak róla áradozott. Legszívesebben megütöttem volna…

Egyik este épp a konyhában voltam, öntöttem magamnak vizet és a konyhapultnak dőlve iszogattam. Léptekre lettem figyelmes, majd megláttam Zayn-t. De ahogy észre vett, megfordult.

-Maradj csak, én úgyis megyek-szóltam utána, majd a mosogató felé fordultam, hogy kiöntsem a maradék vizet. Ahogy épp öntöttem, véletlenül neki csaptam a csapnak és a pohár széttört, összevagdosva a kezem.

-Ez nem lehet igaz! Már csak ez hiányzott!-mérgelődtem.

A pohár darabjaival nem foglalkozva, gyorsan megnyitottam a csapot, hogy kimossam a sebeket. A vizet teljesen pirosra színezte a kezemből folyó vér. Még jó, hogy nem vagyok rosszul a vér látványától.

-Jól vagy?-hallottam meg Zayn hangját mellőlem, amitől kicsit megrezzentem. Már hetek óta nem szólt hozzám és azt hittem, hogy már rég kiment a konyhából.

-Várj, segítek!-mondta.

-Nem kell!-szóltam rá, kicsit idegesebben, mint ahogy akartam.

23. rész Következmények

-Hol voltál tegnap este?-kérdezte. Nem volt ideges vagy dühös. Hangja mégis megrémisztett. Olyan volt, mintha lemondott volna valamiről.

-A szobámba. Miért?-feleltem, de nem néztem rá…nem tudtam ránézni.

-Igen? Hát pedig ez szerintem nem ott készült-és elém dobta az újságot.

Csak most vettem észre, hogy még jó pár napilap hever az asztalon és a címlapon mindegyiken ugyan az a kép volt…Matt és én. Vetettem egy gyors pillantást a címre: „Lebuktak! Nicole végre felvállalja kapcsolatát a táncosával?!”-virított az egyiken. A többire már rá se mertem nézni.

-Várom a magyarázatot-dőlt hátra Dave és még mindig engem nézett.

-Én…én…-nyögtem, de nem tudtam mit mondani.

-Nicole, megint kiszöktél. Komolyan, mit csináljak Veled?! Még 8 óra sincs és már egy tucat újságíró hívott, hogy nyilatkozzak! Mégis mit mondjak?! Hogy nem azzal jársz, akivel csókolózás közben lefényképeztek?!-itt megállt, mély levegőt vett, hogy egy kicsit lenyugodjon-Az egyetlen ok, amiért nem hívom fel Apádat az az, mert Ő is olvas újságot. És azt hiszem elég büntetés lesz az számodra, hogy megmagyarázd ezt az egészet Zayn-nek.-felállt és elindult kifelé, de az ajtóból visszafordult.-És a sajtóról se feledkezz meg! Én ebből nem foglak kihúzni! Ha olyan nagy lány vagy már, hogy szerinted akármit megtehetsz, akkor ezt is el tudod intézni. Én itt befejeztem!-azzal kiment.

Ott álltam, megsemmisülten és minden szava csak úgy dübörgött a fülemben. Igaza volt…mindenben. Lerogytam a székre és csak bámultam az újságokra. Ez nem lehet…ez nem történhetett meg velem…biztosan csak egy rossz álom…de nem, rá kellett jönnöm, hogy ez valóság, amit én okoztam.

Léptekre lettem figyelmes, az újságokat gyorsan egymásra helyeztem. Semmi értelme nem lett volna eltüntetni, tudtam jól, hogy az internetet valószínűleg már körbe járta, úgyhogy csak idő kérdése, hogy Zayn rátaláljon. Be is lépett Zayn a konyhába, rám mosolygott és jó reggelt kívánt, majd felém hajolt, hogy megcsókoljon, de akkor a címlapon lévő kép elvonta a figyelmét. Egy pillanatra megdermedt, majd felvette az újságot.

-Mondd, hogy ez nem Te vagy-mondta és szavaiból kihallottam a dühöt.

-Zayn, én…-kezdtem a könnyeimmel küszködve, de nem tudtam mit mondani.

-Mondd, hogy nem Te vagy-nem kiabált, de ez sokkal jobban fájt.

Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem. Hallottam, ahogy fellapozza az újságot, majd fél perccel később visszadobta az asztalra.

-Zayn, én annyira-de nem tudtam befejezni, mert közbe szólt.

-Azt akarod mondani, hogy sajnálod? Tényleg? Nekem nem úgy tűnik-bökött a kép felé, majd folytatta- Azt hittem, hogy Te más vagy…más, mint a többi lány… De ugyanolyan vagy Te is-nézett végig rajtam. A szeméből és a hangjából csak úgy sütött a csalódottság, a düh és az undor keveréke-Csak egyet mondj meg. Miért?-nézett végül a szemembe, de meg se várta, hogy válaszoljak. –Tudod mit? Nem is érdekel! Azt hiszem eleget láttam. Nem vagyok kíváncsi a szánalmas magyarázkodásodra. Remélem boldogok lesztek-az utolsó mondatot merő gúnnyal mondta ki.

Majd kiment. Csak ültem, magam elé bámulva.

-Mert egy idióta vagyok-suttogtam a miértre, amit Ő már nem hallott.

Egy pár percig csak ültem ott, majd felálltam, az újságokat összegyűrtem és kidobtam a kukába.

Bementem a szobámba, ránéztem a telefonomra, amin 10 nem fogadott hívás volt és egy SMS. Mielőtt még bármit is megnyithattam volna, ismét csörgött a telefonom. Apa volt az. Vettem egy mély levegőt, majd megnyomtam a fogadás gombot.

-Szia Apa!

-Nicole, mi ez a címlap? Azt hittem, hogy már rég szakítottatok.

-Szakítottunk is. Ez csak egy félreértés.

-Szóval nem Te vagy az?

-De én vagyok. Ez csak egy…egy szerencsétlen véletlen volt.

-Véletlenül megcsókoltál valakit? Mégis hogy?!-vont kérdőre.

-Jó, rosszul fogalmaztam. Hiba volt.

-Nicole, ugye tudod, hogy

-Apa, kérlek-szóltam közbe-Ez így is elég nehéz most nekem, nem kell, hogy Te is kioktass. Tudom, hogy hülye voltam.

-Legalább belátod. Most mennem kell, de erről még beszélünk. Szia-és már ki is nyomta.

-Szia Apa-suttogtam az immár néma telefonba.

Megnéztem a nem fogadott hívásokat. Apa, Nicky és Sammy. Majd később visszahívom őket. Megnyitottam az SMS-t. Matt-től jött. Csak egy rövid mondat volt benne: „Remélem tetszett a búcsúajándékom!”

Elöntött a düh, legszívesebben elsírtam volna magam. Ez nem lehet... Gyorsan visszaírtam. „Miért?! Mire volt ez jó?!”

Nem kellett sokat várnom a válaszra. „Igazad volt. Nem tudtam elfogadni, hogy sosem kaptalak meg teljesen. Ha az enyém nem lehetsz, akkor másé se legyél.”

Nem volt erőm visszaírni, ismét elöntött a düh és eldobtam a telefont, ami a szemközti falnak csapódott és darabokban ért földet. Lerogytam a földre és csak sírtam.

Hogy tehette ezt Velem? Hogy volt képes megrendezni ezt az egészet? És én még bíztam benne…segíteni akartam Neki… Megint belesétáltam a csapdájába. Hogy lehetek ennyire hülye és naiv?! Utáltam Matt-et, de nem tudtam teljesen hibáztatni, hiszen elmentem, ott voltam. Zayn teljes joggal undorodik tőlem. Én is undorodok magamtól. Még ha el is mondanám Neki az igazat, nem hinném, hogy hinne nekem…eljátszottam a bizalmát.

Zayn…láttam magam előtt az arcát…és csak egy gondolat járt a fejemben. Vége…mindennek vége…

Délelőtt még el kellett mennem egy fotózásra. Nehéz volt úgy mosolyogni, hogy legszívesebben sírtam volna.

Az újságírók egész nap hívogattak. A végén már fel se vettem. Kár volt összeraknom a telefont. És ha ez még nem lett volna elég, nem csak Zayn haragudott rám, hanem a többi fiú is, hiszen átvertem a barátjukat.

Délután dedikáláson voltunk, majd egy rádióban, ahol szintén felhozták a képet, láttam, ahogy Zayn arca megkeményedik. Fájt a tudat, hogy utál. De hát én kerestem a bajt, megérdemlek mindent.

Már egy hét telt el a cikk óta és Zayn-nel eljutottunk arra a szintre, ha bementem valahova, akkor Ő kiment onnan. A többiek se szóltak hozzám, kivéve Niall-t. Ő két nap után már beszélt velem. Persze Ő is haragudott, hiszen átvertem Zayn-t és nem is helyeselte, amit tettem, de azt mondta, hogy ez a kettőnk dolga.

Épp a szállodai szobámban ültem, a kedvenc könyvemet olvasva, a P.S. I love you-t. A legtöbb időt a szobámban töltöttem, ha nem volt valami elfoglaltságunk. Egyszer csak kopogtak.

-Szabad.

-Szia-dugta be Niall a fejét mosolyogva.

-Szia-erőltettem magamra egy mosolyt.  Bejött és leült mellém az ágyra.

-Elmegyünk bowlingozni. Van kedved jönni?

-Kik mennek?

-Hát mi mind, néhány táncos, meg Te-felelte.

-Mi mind-ismételtem a szavait, tehát Zayn is-Nem akarom rontani a levegőt, úgyhogy inkább itt maradok.

-Most komolyan? Meddig akarod még játszani a remetét? Egész nap csak itt ülsz ebben a szobában.

-Nem is játszok semmit.

-Rossz Rád nézni, meg Zayn-re is. Nem mondja, de hiányzol Neki, tudom.

-Kedves vagy Niall, de szerintem sose fog nekem megbocsátani.

-Szerintem meg beszélj Vele.

-És mégis hogy? Ha nem vetted volna észre, kerül engem.

-Ja, tényleg, ez igaz-gondolkozott el-Hát gyere el velünk.

-Nem, tényleg nem megyek el. De Ti érezzétek jól magatokat.

-Hát jó, Te tudod-vonta meg a vállát, azzal fogta magát és kiment a szobából.

Pár napra rá épp próbáltunk az aznap esti koncertre. Épp mentem ki az előtérbe, de attól, amit láttam, földbe gyökerezett a lábam.