29. rész Egy újabb beszélgetés

- Kicsim, komolyan gondolod ezt az egészet?

- Mit?-kérdeztem, miközben belekortyoltam a forró italba.

- Zayn-nel.

- Igen-vágtam rá egyből. Már ha kicsivel több, mint egy hónap után, lehet ilyet mondani. De hiszen ilyenek vagyunk, mi lányok, úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk valakinek és mi már egyből az esküvőt és a hosszú, boldog életet tervezzük. Bár még nem igazán terveztem előre semmit. Most élek a pillanatnak, aztán majd lesz valahogy.

- És mi lesz, ha vissza kell menned? Ez lehet, hogy csak egy hirtelen fellángolás a részedről.

Sóhajtottam, miközben hátamat neki vetettem az ágytámlának.

- Ezen sokat gondolkoztam….hogy mi lesz akkor. Végül arra jutottam, hogy most nem akarok ezzel foglalkozni, majd ráérek akkor. Nem hinném, hogy csak egy hirtelen fellángolás lenne. Nem tudom, miből gondolom, csak érzem.

- Én csak nem akarom, hogy csalódnod kelljen.

- Tudom-erőltettem egy mosolyt az arcomra-Majd valahogy megoldjuk…meg kell oldanunk-kortyoltam bele a bögrébe, hogy a rám törő szomorúságot elűzzem.

- Fáradtnak tűnsz-váltott gyorsan témát.

- Sok a munka mostanában.

Rátette a kezét a térdemre, ami felhúzva pihent előttem.

- Ugye tudod, hogy bármikor abba hagyhatod?-nézett a szemembe.

Ezen elgondolkoztam. Nem mintha a három év alatt egyszer se merült volna fel bennem ez a kérdés.

- És adjak fel mindent, amiért eddig küzdöttem?-motyogtam, magam elé meredve.

- Én csak azt akarom, hogy boldog legyél.

- Az vagyok. Tényleg. Csak egy kicsit fáradt. Ennyi az egész, majd kipihenem magam-mosolyogtam rá.

Elmosolyodott.

- Tudod, sokkal jobban hasonlítasz az Édesanyádra, mint azt hittem.

Meglepődtem. Évek óta nem beszélt Anyáról.

- Ezt hogy érted?-néztem rá zavarodottan.

- Ő is pont ilyen volt. Amit elhatározott, az mellett kiállt. Soha semmit nem adott fel. És az, hogy így vélekedsz Zayn-nel kapcsolatban. Tudod Kicsim…vannak emberek, akik életükben csak egyszer lesznek igazán szerelmesek. Édesanyád pont ilyen volt. Idővel be kellett látnom, hogy bár szeret, de közel sem annyira, mint az előző barátját. Így jobbnak láttam elengedni. És ahogy elnézlek Zayn mellett…Te pont ugyan olyan vagy.

Erre nem tudtam mit mondani. Soha nem beszélt ennyit Anyáról, mint most. Úgyhogy csak rámosolyogtam.

- Annyira sajnálom, hogy nem lehetek Veled mindig. Hogy egyedül kell megbirkóznod ezzel az egész felhajtással.

- Ne aggódj-mosolyogtam rá ismét-Nem vagyok egyedül. Itt van Dave is.

- Igen, tudom. Nem tudom Neki elégszer megköszönni, hogy vigyáz Rád. De annak nagyon örülök, hogy szinte semmit nem változtál. Megmaradtál az én mosolygós, okos kislányomnak.

Hát, ha tudna arról a sok mindenről, amivel Dave-nek nem kis fejfájást okoztam, akkor lehet, hogy nem ezt mondaná. De úgy döntöttem, hogy jobb is így, hogy nem tudja.

- Nem is vagyok kicsi-mondtam végül, tettetve a sértődöttet.

- Igen, tudom. De nekem akkor is mindig az maradsz-mondta, miközben végig simított az arcomon-Megittad?- nézett  a bögrémre.

- Igen, köszönöm-nyújtottam át Neki az üres bögrét.

- Akkor hagylak is aludni. Jó éjt. Szeretlek-adott egy puszit a homlokomra.

- Én is szeretlek.

Azzal elindult az ajtó felé, de még mielőtt kinyithatta volna, az ajtó kinyílt és Zayn lépett be rajta, de amint meglátta Apát, megtorpant.

-Öhm…Jó estét, Mr. Carlson-mondta zavarban.

-Hello-zárta rövidre Apa, elmenve Zayn mellett, majd az ajtóból még vissza fordult.

- Ugye, most már aludni fogsz Kicsim?

- Igen-feleltem a szemeimet megforgatva.

- Ne aggódjon Mr. Carlson, nem maradok sokáig.

Apa csak bólintott, majd kiment.

- Nem igazán kedvel engem-mondta Zayn, miközben befeküdt mellém az ágyba és magához húzott.

- Nem arról van szó, hogy nem kedvel, csak engem félt. Ha más lenne velem, vele is ezt csinálná, hidd el. Meg még új Neki ez az egész. Szerintem nem tudja, hogyan viselkedjen Veled.

- Meddig marad?

- Nem tudom. De ezt a kérdést ma én is feltettem már. Egész nap beleszólt mindenbe, ráadásul a fellépés előtt még leszólta a ruhámat is, szerinte „nem hozzám való”-mutattam az idézőjeleket a kezemmel- Ha Dave nem lép közbe, képes lett volna átöltöztetni.

Zayn csak egy halk nevetéssel nyugtázta mérgelődésemet.

- Nekem nagyon tetszett a ruhád-fordított maga felé- Nem is értem Apudnak miért nem tetszett.

- Szóval tetszett-mondtam elnyújtva a szavakat.

- Nagyon is-simított végig a hátamon-Bár az nem igazán tetszett, hogy több ezren láttak benne, jobb lett volna, ha csak én látom rajtad-mondta halkan, majd megcsókolt, hosszan, mélyen.

Pár perc múlva elhúzódott.

- Megyek, mielőtt Apud bejön megnézni, mit csinálunk.

- Rendben, Jó éjt-adtam még egy puszit az arcára.

- Jó éjt-felelte, majd kiment.

Reggel elég korán keltem, még 8 óra se volt. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd kimentem a konyhába. Kifelé menet láttam, hogy Zayn az erkélyen van. Apa és Dave már ott ült a konyhában és épp az újságokat bújták.

- Jó reggelt!-köszöntöttem őket.

- Szia Kicsim. Jól aludtál?

- Igen-feleltem még egy kicsit álmosan, majd oda léptem a pult elé, hogy kávét töltsek.

- Csináljak reggelit?

- Nem kell, most nem vagyok még éhes-feleltem, majd egy „mindjárt jövök” kíséretében elindultam az erkély felé, ahol még mindig ott állt Zayn.

- Szia-mosolyogtam rá, mikor kiléptem, épp akkor gyújtott rá.

- Szia-hajolt oda, hogy egy puszit adjon.

Rágyújtottam én is és percekig csak néma csendben néztük az alattunk elterülő várost. Hát, elég szótlan ma reggel, de sejtettem az okát.

- Apa tegnap megvárt, ugye?-  néztem rá végül.

- Igen-vágta rá.

- Nagyon kifaggatott?- néztem rá reménykedve a nemleges válaszban.

- Áááá….nem igazán….Csak kicsit éreztem úgy magam, mint egy vallatáson.

- Ne haragudj-néztem rá bocsánatkérően.

- Semmi baj-nyomta el a cigit-Csak kicsit meglepett. És teljes mértékben megértem. Én is ezt csinálnám, ha a lányomnak barátja lenne.

- Na, ezt nem hiszem-vigyorogtam rá.

- Jó, úgy, hogy már átéltem, lehet, hogy mégse.

- Apa amúgy nem ilyen, de majd ha jobban megismered, meglátod. Nagyon kedves tud lenni.

- Alig várom, hogy jobban megismerjem-mondta és mintha egy kis grimasz jelent volna meg az arcán, mire oldalba vágtam.

- Zayn!-kiáltottam rá.

- Jól van, jól van. Csak vicceltem. De még mindig nem igazán kedvel-mondta, miközben átkarolt.

- Adj Neki időt-feleltem, majd megcsókoldtam.

- Nicole, gyere enni-hallottam meg Apa hangját bentről, mire elhúzódtam Zayn-től, megragadtam a kezét és elkezdtem magam után húzni, miközben visszakiabáltam, hogy „megyünk”.

Apa még két napig maradt. Szerencsémre, mert már teljesen kikészített azzal, hogy mindenbe bele szólt. A ruháimról és a sminkeimről pedig hosszasan elbeszélgetett Dan-nel és Rose-sal, akik pókerarccal ülték végig az egészet és kétlem, hogy bármit is meg fognak csinálni abból, amit Apa mondott.

Viszont Zayn-enl úgy láttam, hogy egyre jobban kijön. Beszélgettek, és tényleg beszélgettek, Apa nem vallatta, aminek örültem.

Amikor viszont eljött a búcsú pillanata, hosszan öleltem magamhoz és éreztem, ahogy egy-két könnycsepp szalad végig az arcomon. Bármennyire is nem szerettem, hogy mindenbe bele szólt, amíg itt volt, mégis örültem, hogy eljött meglátogatni és a búcsú percében azt kívántam, bárcsak még maradhatna. Végül elengedett, adott egy puszit a homlokomra és elindult, én pedig szomorúan néztem, ahogy kilép a szálloda ajtaján.