51. rész Beautiful in White

~ Következő év Június ~

A nap ragyogóan sütött be a los angeles-i házam ablakán, miközben nyújtózkodtam a hatalmas ágyon és hatalmasakat ásítottam. Aztán hirtelen kipattantak a szemeim és szerintem még soha senki nem ült fel olyan hirtelen az ágyban, mint én.
- Te jó ég! Ma férjhez megyek – mondtam halkan, mikor elért a tudatomig, hogy ma eljött ez a nap is.
Aztán halk kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad – kiáltottam.
- Jó reggelt – jött be Anya mosolyogva – Látom, már fent vagy. Hogy aludtál? – ült le az ágyam szélére.
- Őszintén vagy inkább hazudjak? – néztem rá.
- Őszintén – mosolygott továbbra is.
- Rosszul. Csak forgolódtam. Azt hiszem, hányni fogok – dőltem vissza az ágyba és megpróbáltam mélyeket lélegezni.
- Természetes, hogy izgulsz – simította meg az arcom – Kérsz reggelit?
- Ha most meg kéne ennem valamit, azt hiszem, kijönne belőlem.
- Akkor is enned kell.
- Jó, akkor egy kis müzlit. Most mást nem venne be a gyomrom.
- Rendben. Öltözz fel, addig elkészítem.
- Nem maradhatnék inkább ágyban? – néztem rá, reménykedve, hogy azt mondja: „de, maradj csak”.
- Tényleg ezt szeretnéd? Zayn ott fog várni az oltárnál – felelte. És igen, ez elég volt ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és felkeljek.
- Rendben, igaz. Csak nyugodtan – sóhajtottam nagyokat, miközben kikeltem az ágyból, Anya pedig kiment a szobából.

Gyorsan magamra kaptam egy nadrágot és egy pólót, a hajamat összefogtam és már indultam is le a konyhába. A lépcső tetején aztán összefutottam Mary-vel, az esküvőszervezővel.
- Jó reggelt, Nicole – köszöntött.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá – A virágok?
- Megvannak.
- A torta?
- Szintén.
- És a pincérek már megjöttek?
- Ne aggódj, minden a lehető legjobban fog menni. Te ne törődj mással, csak azzal, hogy élvezd. Ez a Te napod. Vagyis a Tiétek – mosolygott rám.
- De és a – kezdtem volna, de közbeszólt.
- Semmi de. Minden a helyén van. Figyelek mindenre. Reggelizz meg, vegyél egy nagy fürdőt, aztán kezdődhet a szépítkezés. Kyle, Rose és Dan már megérkeztek. Bent vannak a konyhában – mutatott a helyiség felé.
- De jó – virult fel az arcom és már rohantam is be – Sziasztok – néztem végig rajtuk.
- Szia – mondták egyszerre, aztán sorban megöleltem őket.
- Hát, Nicole – mért végig rajtam Dan – már nem azért, de látszik, hogy mostanában nem igazán találkoztunk. Ez a ruha – szörnyülködött.
- Dan, itthon vagyok. Nem fogok kiöltözni.
- De akkor is – szörnyülködött továbbra is. Azt hiszem, kicsit túldramatizálta a helyzetet. Mindegy.
- Milyen frizurát szeretnél? – kérdezte Kyle, miközben leültem az asztalhoz és Anya elém tette a tál müzlit.
- Nem tudom. Még nem igazán gondolkoztam rajta. Talán kontyot.
- Nekem van egy elképzelésem. Gyönyörű lesz – tapsikolt.
- És a smink? – nézett rám Rose.
- Ne túl erőset – feleltem.
- Persze, mint mindig – bólintott mosolyogva.
- Örülök, hogy itt vagytok – néztem rájuk hálásan. Már nagyon rég láttam őket és nem gondoltam volna, hogy eljönnek.
- Ez csak természetes – mondta Rose, Kyle és Dan is hevesen bólogattak.
Megreggeliztünk, aztán felmentem a szobámba, mert reméltem, hogy egy kicsit egyedül lehetek még mielőtt elkezdődik a nagy sürgés – forgás. Megálltam az ablakomban és néztem a hatalmas udvart, ahol már nagyban készülődtek az esküvőre. Asztalokat helyeztek el, a pincérek terítettek, mások a székeket tették le a kihelyezett oltár elé a vendégeknek. És hogy miért esett épp Los Angeles-re  a választásunk? Azért, mert a telek, ahol a ház áll, éppen a tengerpartnál található. Mindig is ilyen esküvőre vágytam. Naplemente, tengerpart, ahogy hallani a tenger hullámzását. Igazából, bárhol és bármikor hozzámentem volna Zayn-hez, mert hiszem, hogy a hely a fontos, hanem az, hogy kivel. De ha már megtehetjük, akkor miért ne. Aztán hirtelen rosszul éreztem magam, berohantam a fürdőbe és szerencsétlenségemre viszont láttam a reggelim, a héten már sokadszor.
Miután megmostam az arcom hideg vízzel és fogat mostam, valaki ismét kopogott.
- Szabad – mondtam erőtlenül, mire Dave lépett be.
- Jól vagy? – kérdezte köszönés helyett – Sápadtnak tűnsz.
- Minden rendben – bólintottam – Megérkezett már? – tettem fel félve a kérdést.
- Nem, még nem – rázta a fejét.
- Nem fog eljönni – roskadtam le az ágyra és az arcomat a kezembe temettem.
- Ne aggódj, itt lesz. Fontos vagy Neki, ahogy Neked is Ő.
- Túlságosan megbántottam – mondtam halkan.
- Itt lesz, hidd el – bíztatott.
Aztán kinyílt az ajtó, Dan volt az.
- Nicole, van egy órád, hogy lefürödj és hajat moss, aztán kezdjük – mondta, de úgy hangzott, mint egy parancs.
- Mi? Már most? – kérdeztem döbbenten és az órámra néztem, 11-et mutatott.
- Igen. Ugye nem akarsz az utolsó pillanatban elkészülni? Nyomás – tapsolt.
- Értettem – mondtam katonásan, aztán bevonultam a fürdőbe.

Teleengedtem a kádat forró vízzel és belefeküdtem. Megnyugtató volt. Próbáltam kiűzni minden gondolatot a fejemből. De mint mindig, most sem ment. Mi lesz, ha nem jön el? Teljesen kétségbe voltam esve. Szerettem volna, nagyon is, ha eljön, de lelkiekben fel kellett készítenem magam arra is, ha nem. Így talán nem fog annyira fájni, ha tényleg nem jön el…talán. Ha pedig mégis, akkor az hatalmas öröm lesz számomra.

Miután jól kiáztattam magam, úgy éreztem, kicsit feltöltődtem. Aztán először Kyle jött be. Mikor végzett, már tudtam, miért kellett már olyan korán elkezdeni készülődni. Majdnem két órán keresztül csak a hajamat csinálta. Mondjuk, ebbe beletartozik az is, hogy az első pár próbálkozás nem igazán tetszett. Aztán végül sikerült megtalálnunk a megfelelőt. A tarkómon, nagyobb csigákba lett rögzítve, aminek tetejére még egy kis fehér virágot is tett. Egyszerű, de nekem tetszett. Aztán jött Rose, aki háromszor csinálta újra a sminkem, mire elégedett lettem az eredménnyel. Nem akartam túl erőset, Rose ragaszkodott hozzá, hogy most kivételt tehetnénk, de végül én nyertem.

Aztán nagy lelkesen kaptam egy kis pihenőt, majd fél 4 után nem sokkal, megérkezett Dan és hozta magával a ruhámat. Már régóta terveztük, Dan mindig is tudta, hogy milyen az ízlésem, úgyhogy annak megfelelően készítette el. Nem akartam, hatalmas habos-babos ruhát, így egy egyszerű, pántnélküli,  „A” –vonalú ruhát készített, aminek elején a felső anyag a combom közepéig volt felhúzva és ott egy közepes méretű virágdísszel felfogva.
Végül megállított a tükör előtt és csak néztem magamra elámulva.
- Igen, ez Te vagy – mondta mosolyogva – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm – feleltem elhűlve, még mindig a tükörképemet nézve.
Aztán egy halk kopogás után Anya és Dave lépett be az ajtón. Anya egyből a szája elé kapta a kezét, mikor meglátott.
- De gyönyörű vagy – mondta és a könnyeivel küszködött.
- Anya, ha lesírod már most a sminked, Rose írtóra dühös lesz – mondtam.
- Tudom, tudom – törölgette a szemét egy zsebkendővel és közelebb jött, hogy jobban szemügyre tudjon venni.
Dave még mindig az ajtóban állt, csak mosolygott és egy aprót bólintott. Lassan megfordultam, hogy jobban megnézhessék a ruhát, aztán amikor háttal voltam, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- A leggyönyörűbb menyasszony, akit valaha láttam.
Hevesen dobogó szívvel, hirtelen fordultam meg és szembe találtam magam Nicky-vel.
- Azt hittem, nem jössz el – mondtam halkan.
- Ki nem hagytam volna, semmi pénzért – mosolygott, közelebb jött és szorosan megölelt.
- Köszönöm – suttogtam fojtott hangon és éreztem, hogy mindjárt elerednek a könnyeim.
- Ugye nem sírsz? – nevetett fel.
- Az esküvőkön mindenki sír – nevettem vele.
- De nem a menyasszony – engedett el.
- Majd az esküvő után beszélünk, még helyet kell keresnem – mondta és elindult.
- Nicky- szóltam utána.
- Igen? –fordult meg.
- Tudod, még nincs tanúm. Reméltem, hogy ideér az, akinek ezt a tisztet szántam.
- És nem ért ide? – nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- De, már igen – néztem rá, mire elmosolyodott.
- Hát, akkor megyek, keresek egy koszorúslányt, akivel bevonulhatok – intett, aztán kiment.
- Megyek én is – mondta Dave, de Őt is visszatartottam.
- Dave, megkérhetlek valamire?
- Persze – bólintott.
- Elkísérnél az oltárig?
- A legnagyobb örömmel, akkor nemsokára jövök – mosolygott rám, aztán Ő is kiment. Ketten maradtunk Anyával.
- Tudod, Apád most nagyon büszke lenne Rád – fogta meg a kezem.
- Gondolod?
- Tudom – bólintott, aztán elém tartotta a kezét. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne – Én ezt viseltem anno az esküvőnkön. Reméltem, hogy egyszer odaadhatom Neked – nézett a szemembe.
- Köszönöm, Anya – mondtam hálásan és megvártam, míg felteszi a nyakláncot.
Aztán kicsapódott az ajtó és beesett rajta, szinte szó szerint, Niall, Louis, Harry és Liam.
- Huuu, de jól nézel ki – mondták, mikor végig néztek rajtam.
- Köszönöm – bólintottam – Zayn jól van? – kérdeztem, hiszen a hagyomány szerint az éjszakát teljesen külön töltöttük, Ők ráadásul még tartottak egy spontán legénybúcsút is.
- Hát…nem is tudom, hogy mondjuk el – vakarta a fejét Harry.
- Mi az? – estem kétségbe egy másodperc alatt.
- Hát szóval az van, hogy Zayn…izé…- mondta Louis.
- Nem találjuk – fejezte be Niall.
- Ugye most csak szórakoztok velem? – sápadtam le és szorosan megfogtam Anya kezét.
- Nyugi, minden rendben. De ezt az arcot megérte látni – nevetett fel Liam.
- Nem vagytok viccesek – mondtam mérgesen.
- Na, jó, fiúk, elég ebből, hagyjátok egy kicsit magára Nicole-t – terelte ki Őket Anya és Ő is kiment velük.
Megálltam az ablak előtt és Apára gondoltam…aki ma nem lehet itt velem. Aki nem élte meg életem legszebb napját. De mégis éreztem, hogy itt van…itt van a lelkemben, a szívemben és a gondolataimban. És ha most lát valahonnan, remélem, hogy tudja, hogy csak is Rá gondolok és szeretem és remélem azt is tudja, hogy most már minden rendben lesz velem…megtaláltam a helyem.


Aztán számomra rövid idő múlva egyszer csak Dave jelent meg az ajtóban.
- Nicole, idő van – mosolygott.
- Oké – vettem egy mély levegőt – Csak fogj szorosan, nehogy elessek. Félelmetes, hogy mekkora sarka van ennek a cipőnek. Szerinted levehetem? – kérdeztem, mikor elindultunk le a lépcsőn.
- Nem hinném – nevetett fel.

http://www.youtube.com/watch?v=XRuDQ6aYeD0 (ajánlom)

Kiléptünk az ajtón, előttem a sorban felsorakozott koszorúslányok lépkedtek és virágszirmokkal szórták be azt a kis részt a székek között, ahol haladtam. Kétoldalt a család, barátok és ismerősök ültek, mikor kiléptünk, mindenki felém fordult. Egy pillanatra hallottam, ahogy halkan duruzsolnak, amikor meglátnak, és mindenki mosolyogva bólogat. Aztán felnéztem, egyenesen az oltár felé és megláttam Őt. Őt, akire gondolkodás nélkül rábíznám az életem. És már nem láttam, nem hallottam semmi mást, csak és kizárólag Zayn-re tudtam koncentrálni.
- Nagyon vigyázz rá – mondta Dave, amikor a kezemet áttette Zayn-ébe.
- Megígérem – felelte Zayn úgy, hogy végig a szemembe nézett.
Aztán Dave adott egy puszit az arcomra és Ő is leült.

A pap elmondta a szokásos beszédét, aztán felszólított minket, hogy mondjuk el a fogadalmunkat. Először én kezdtem.
- Zayn – mosolyogtam rá és megszorítottam a kezét – Mikor először megláttalak, már akkor tudtam, hogy Te más vagy, mint a többi fiú. Számomra más. Elvarázsoltál a mosolyoddal és az egész lényeddel. Az elején még én sem mertem bevallani magamnak, de azt hiszem, igen, szerelem volt első látásra. Te olyan férfi vagy az életemben, akire mindig emlékeznék. Jöhetne bárki, senki nem érne fel Veled. És most, hogy itt állunk és készülünk összekötni az életünket örökre, úgy érzem megtaláltam a helyem. A helyem, melletted. Egy olyan férfi mellett, aki tudom, hogy bármi is történne, mindig küzdene értem, ahogy eddig is tette, egy olyan férfi mellett, akire gondolkodás nélkül rábíznám az életem. És azt hiszem, most ezt is teszem, mert szeretlek – fejeztem be.
- Szeretlek – suttogta halkan – Nicole – mondta immár hangosan – Én is úgy éreztem, hogy szerelem volt első látásra, bár kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk és követtünk el hibákat, mind a ketten, mégis úgy érzem, hogy ezek a dolgok csak megerősítettek minket, a kapcsolatunkat. Mert mindketten rájöttünk, hogy egymás nélkül nem tudunk élni. Sokszor éreztem azt, hogy talán sosem jutunk el idáig, és tessék, most itt vagyunk. Mióta megismertelek, sosem akartam semmi mást, csak azt, hogy Veled legyek, Te pedig velem. És azok után, amit átéltünk, jöhet bármi, mert ketten, együtt, mindent le tudunk küzdeni. Mert szeretjük egymást, mert szeretlek – fejezte be.
- Szeretlek – suttogtam, mire megszorította a kezem.



A homokos tengerparton ültem, vártam a napfelkeltét és az esküvőn járt az eszem. Szebbet, jobbat kívánni se kívánhattam volna. Tökéletes volt, pláne úgy, hogy a számomra tökéletes férfinak mondhattam ki a boldogító igent.
- Hogy van, Mrs. Malik? – ült le mellém Zayn és átkarolt.
- Mrs. Malik? Egyre jobban tetszik. Egyébkén soha jobban – bújtam mellé – A vendégek?
- Már mindenki kidőlt. Dave és Harry most támogatták fel egymást, ha jól láttam – nevetett.
- Valahogy éreztem – bólintottam én is nevetve, aztán csak néztem a tengert és a napfelkeltét.
- Mire gondolsz? – kérdezte egy idő után.
- Arra, hogy ez nem csak egy új nap kezdete. Ez egy új élet kezdete. Számunkra.
- Igen. Egy teljesen új – ölelt át még szorosabban.
- És Te? –kérdeztem.
- Arra, hogy remélem hamarosan rengeteg kisgyerek fog körülöttünk rohangálni. Tudod, elég nagy az a ház, amit vettünk, sok gyerek elfér benne.
- Mégis mennyi? – néztem rá kíváncsian.
- Ötöt szeretnék.
- Tessék?! – döbbentem le – Majd csak akkor, ha mindet Te fogod megszülni.
- Jó, legyen három, de alább nem adom – jelentette ki határozottan.
- Rendben – bólintottam beleegyezve – Akkor már csak kettőt kell összehoznunk – mondtam halkan.
- Alig várom, szeretnék minimum egy fiút – mondta tovább a terveit és úgy látszott, nem figyel rám, de aztán megállt – Mit mondtál az előbb? – nézett rám.
- Nem tudom, sok mindent. Mire gondolsz?
- Mi az, hogy már csak kettőt? Csak nem? – csillant fel a szeme.
- De igen – bólintottam.
- Mióta tudod?
- Csak a múlt héten tudtam meg. A hatodik hétben vagyok – feleltem.
- Ennél nagyszerűbb hírt nem is mondhattál volna – húzott magához és hosszasan megcsókolt.
Mikor elhúzódott tőlem, kezét óvatosan a hasamra tette és halkan a fülembe suttogta.
- Annyira szeretlek.
- Én is szeretlek.
Aztán csak ültünk ott, néztük a napfelkeltét. A napfelkeltétm, ami  nem csak egy új nap kezdetét jelentett most. Számunkra sokkal, de sokkal többet. Egy új, boldog és közös jövőt kezdetét.