17. rész Meghívás

Niall volt az. Két csodálkozó szempárral találtuk magunkat szembe.
-Nem…vagyis igen, de nem úgy- magyarázkodtam idegesen.
-Ahhha-nézett ránk még mindig csodálkozva Niall, Zayn pedig egy szó nélkül bement a szobájába.
Csendben ültünk le reggelizni, majd utána segítettem Nicky-nek összepakolni, hiszen délben indul a gépe. Kikísértem a szálloda bejáratáig, majd búcsú képpen kaptam egy csontropogtató ölelést és a szokásos „Vigyázz magadra” után el is indult.

Mikor vissza értem a szobába csak annyi időm maradt, hogy gyorsan átöltözzek, majd Rose kisminkelt és már indultunk is egy interjúra. Zayn a kocsiban előttem ült és csak bámult ki az ablakon, Niall mellettem ült, próbált velem beszélgetni, de a megannyi „Ühüm” után megunta és elővette a telefonját.

Miután vissza értünk a szállodába, Zayn azonnal bevonult a szobájába, egész nap nem szólt hozzám, Niall pedig ismét letámadta a hűtőt. Leültem vele szemben, néztem ahogy jóízűen magbába töm, szinte mindent. Csak most gondolkoztam el rajta, hogy fér el ennyi kaja egy ilyen vékony srácba.
-Nem kérsz?
-Nem köszi, nem vagyok éhes.
Újra beállt a csend, csak Niall csámcsogását lehetett hallani.
-Öhm, Niall…kérdezhetek valamit?-néztem rá bátortalanul.
-Persze-mondta teli szájjal.
-Zayn-nek mi baja van? Egész nap nem szólt hozzám.
Gyorsan lenyelte a falatot.
-Hát, szerintem elég egyértelmű, nem? –Kérdő tekintetemet látva folytatta-Kedvel téged és hát ma reggel, amikor együtt jöttetek ki Nickyvel a szobádból…Te mire gondoltál volna?
-Nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk.
-Én elhiszem, de Ő ezt nem tudja, mivel nem mondtad el Neki.
Nem szóltam semmit, csak bámultam magam elé.
-Kérdezhetek én is valamit?
-Persze-néztem rá.
-Kedveled?
Nem kellett gondolkoznom.
-Igen-vágtam rá-Csak félek-tettem hozzá bizonytalanul.
-Mitől?
Mély levegőt vettem.
-Attól, hogy nem sokára vissza kell mennem Los Angelesbe és úgy nem fog működni, alig tudnánk találkozni, hiszen mindketten sokat dolgozunk.
-Ezzel szerintem még ráérsz foglalkozni.
Ismét pár perces csend következett, majd én szólaltam meg.
-Beszélnem kéne vele, ugye?
Nem szólt semmit, csak bólintott. Pár percig még ültem ott, majd erőt véve magamon felálltam, oda sétáltam Zayn szobájához, az ajtó előtt megtorpantam, mély levegőt vettem, majd bekopogtam.
Egy halk „szabad” után benyitottam.
-Nem zavarlak?-dugtam be a fejem az ajtón. Zayn az ablaknál állt, rám nézett.
-Nem-azzal vissza is fordult. Halkan becsuktam az ajtót, oda mentem mellé, de még mindig nem nézett rám. Pár percig csendben bámultunk ki az ablakon.
-Zayn, én-kezdtem, de akkor hirtelen felém fordult és közbe vágott.
-Mi van köztetek? Jártok?
-Nem, nincs semmi köztünk-feleltem, állva a tekintetét-Elég nehéz lenne-tettem hozzá halkan.
-Miért?
-Mert…hát…öhm..Nicky meleg.
Erre meglágyult a tekintete és csodálkozás ült ki az arcára.
-Komolyan?
-Mint a kályha-feleltem egy kis mosollyal.
-Ohh, nem tudtam-mosolyodott el.
-Nem mondtam-mosolyodtam el én is jobban.
Újabb pár perces csend következett, csak néztük egymást.
-Figyelj-kezdte kicsit habozva-arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk vacsorázni. Ha már úgyis megígértem-fejezte be, az ajkait harapdálva és kiskutya szemeket meresztve rám, a válaszomat várva.
Úristen….lehet ennek a tekintetnek nemet mondani?!
-Rendben-mondtam halkan, mire egy káprázatos mosolyt villantott rám.
-Oké, akkor 8-kor találkozzunk kint.
-Jó-mosolyodtam el félénken-Mi lesz Dave-vel?-jutott hirtelen eszembe.
-Ne aggódj, elintézem.
-Jó, akkor én megyek is. –Elindultam, de az ajtóból  visszafordultam.
-Hova megyünk? Mit vegyek fel?
-Hm, még nem tudom, de valami csinosat.
-Hát ezzel sokat segítettél-nevettem el magam. Ahogy kimentem az ajtón, gyorsan leszaladtam az alattunk lévő emeletre, siettem, nem volt időm várni a liftre, ott voltak a stáb tagjai és meg sem álltam Rose ajtajáig és dörömbölni kezdtem rajta. Egészen addig csapkodtam a tenyeremmel az ajtót, amíg ki nem nyitotta.
-Ha halkan kopogsz, azt is meghallom-mondta, amikor meglátott-Mi az? És miért lihegsz?-tette hozzá, zilált küldsőmet látva.
-Zayn…és futottam-nyögtem ki a futástól még kicsit fulladozva.
-Mi van vele?-kérdezte ijedten.
-Elhívott vacsorázni.
-Uu, gyere, gyorsan kisminkellek-örült meg, miközben behúzott a szobájába és becsukta az ajtót.
-Jaj, hagyj már a sminkeddel-húztam ki a kezem az övéből-inkább azt mond meg, hogy mit csináljak.
-Hogy érted, hogy mit csinálj?-nézett rám értetlenül-szépen felöltözöl, kisminkellek és jól fogod érezni magad. Ennyi.
-De én-kezdtem volna, de a szavamba vágott.
-Nem, Nicole, nincs semmi de. Eddig azt hallgattam, hogy nem fogna működni, de ha sosem próbálod meg, akkor nem is fogod megtudni. És ha ma nem mész el, akkor meg fogod bánni és azt fogjuk hallgatni, hogy milyen hülye voltál. Az meg, hogy vissza kell menned…hát az még elég messze van, ki tudja, mi lesz addig, úgyhogy ne nyavalyogj!-darálta el egyszerre.
-Oké-mondtam kicsit döbbenten.
-Helyes-vigyorgott rám-és mikor mentek és hova?-kérdezte és magával húzott a kanapéra.
-8-kor és fogalmam sincs, hogy hova.
-És mit fogsz felvenni?
-Nem tudom-bizonytalanodtam el-Segítesz?
-Hát Dan nem fog örülni, hogy elveszem a munkáját, de persze-mondta nevetve-5 óra múlt pár perccel-nézett rá az órájára-menjünk.
-Nem korai még elkezdeni készülődni?-csodálkoztam.
-Ha még azt se tudod, hogy mit akarsz felvenni, akkor nem-és már ment is, hogy összeszedje a cuccait.
A liftre vártunk, pár perc után meg is érkezett és Dave állt benne.
-Hát itt vagy-nézett rám, miközben beszálltunk mellé és megnyomtuk a felfele gombot-úgy tudom, ma menni szeretnél valahova-mondta hatalmas vigyorral.
-Igen, ugye mehetek?-néztem rá reménykedve.
-Igen-bólintott.
-És jön Joe is?-kérdeztem egy fintor társaságában, tudtam, hogy van benne valami csel.
-Nem-hát ezen egy kicsit meglepődtem.
-Akkor Te jössz?
-Nem-ezen még jobban meglepődtem.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva.
-Miért? Szeretnéd, hogy menjek?
-Nem, dehogy szeretném!-vágtam rá gyorsan.
-Zayn azt mondta, hogy csak itt lesztek a szállodában.
-Komolyan?-csodálkoztam ismét. Nem gondoltam volna, hogy a szállodai étterembe fog elvinni.
-És nem fogsz 10 percenként ellenőrizni?
-Nem-felelte-de hogyha ennyire akadékoskodsz, akkor beszélhetünk róla.
-Nem szóltam semmit!-tettem fel a kezeimet vigyorogva.

Rose-zal bementünk a szobámba, én még gyorsan elszaladtam lezuhanyozni és megmostam a hajam. Még gyorsan megszárítottam, majd egy törölközőbe mentem vissza és neki álltam kipakolni a bőröndjeimet.

8 előtt pár perccel idegesen álltam meg a tükör előtt.
-Nem is tudom…inkább az első ruhát kéne felvennem, nem?-kérdeztem, miután az elmúlt órákban vagy tízszer öltöztem át és most egy halványrózsaszín pánt nélküli, combközépig érő ruha volt rajtam, amin középen egy fekete öv volt.
-Sajnálom, de már nincs időd rá, de szerintem ez jobb-felelte Rose.
-Jó, akkor marad ez-sóhajtottam-Még gyorsan fogat mosok.
-Nicole, már legalább háromszor fogat mostál, ne legyél már ennyire ideges! Vedd fel a cipőt.-nyújtott felém egy fehér magassarkút. Épp vettem fel, amikor kopogtak, a torkomban egyre nagyobb lett a gombóc.
-Na, milyen?-álltam meg Rose előtt.
-Tökéletes-mosolygott rám-de menj, ne várasd meg, én meg összepakolok-mondta végig nézve a szobán, ahol minden egyes négyzetcentimétert ruhák borítottak.
-Köszi-feleltem, majd egy nagy levegőt véve, kinyitottam az ajtót.

16. rész Tiszta ciki

-Te jó ég Nicole, annyira átlátszó vagy, hogy az már fáj! Majdnem kiestek a szemeid, kész csoda, hogy nem folyott ki a nyálad-mondta nevetve-Bár, ha jobban vissza emlékezek, mintha valami megcsillant volna a szád szélén-tette hozzá, miközben úgy tett, mintha valamit letörölne a szám széléről.

-Szerintem Te valamit nagyon rosszul láttál, csak nagyon szeretem azt a számot, ennyi-feleltem, a tekintetét kerülve.

-És még mindig rosszul hazudsz, de nekem aztán mindegy-mondta, miközben levetette magát mellém.

Hát igen, ebben van valami…sosem hazudtam valami túl jól.

-A másik…mit keres itt Matt?

-Andrew eltörte a lábát, kellett valaki helyette és Dave Őt hívta el.

-Mást nem talált? Pont Őt kellett elhívnia?!

-Azt hittem, hogy Ti mindig is jóban voltatok.

-Igen, de megbántott Téged, úgyhogy nem beszélek vele.

-Nicky, attól, hogy én haragszok rá, Neked nem kell. Nem várom el Tőled.

-Hmm, de jó, akkor majd beszélek vele-lelkesedett.

-Felőlem-vontam meg a vállam, miközben eloltottam a cigim.

-De én most megyek aludni. Dave már átment a másik szobába, úgyhogy a mellettem lévő a Tiéd, gyere megmutatom.

Bementünk, majd kitártam a mellettem lévő szoba ajtaját.

-Ez az.

-Okés, köszi. Jó éjt!-majd nyomott egy puszit az arcomra.

-Neked is Jó éjt!

Másnap, mikor felkeltem, még nem volt fent senki. Kimentem a konyhába, hogy csináljak magamnak egy kis reggelit. Még jó, hogy Dave felhozatott egy csomó mindent a konyháról, így nem kell mindig lemenni. Épp a müzlimet kanalaztam, amikor hallottam, hogy nyílik egy ajtó, tehát valaki felébredt. De jó, már úgyis kezdtem unatkozni. Zayn-t láttam meg lassan áthaladni a nappalin, nem volt rajta más, csak egy melegítő nadrág. Kicsit hátradőltem a székkel, hogy jobban lássam, de úgy látszik túl sokat dőltem hátra, mert abban a pillanatban éreztem, hogy esek, megpróbáltam megkapaszkodni az asztalban, amit ijedtemben az előbb egy pillanatra elengedtem, de helyette a müzlistálat kaptam el. Mire nagy csattanással a földre értem, már ragadtam a rám ömlő tejtől és müzlitől, a tál pedig csörömpölve tört össze a padlón, beborítva engem is darabokkal.

-Ki az?-hallottam Zayn hangját, majd a lépteit is, ahogy besiet a konyhába.

Mikor meglátott, szerintem nem tudta, hogy nevessen vagy inkább segítsen felállni. Végül az utóbbi mellett döntött, de a szája sarkában ott bújkált a mosoly.

-Jól vagy?

-Azt hiszem-feleltem, miközben megfogtam a fejem, ami egy kicsit zúgott.

-Várj, segítek-mondta, aztán legugolt hozzám, hogy a tál néhány szilánkját leszedje rólam.

Akaratlanul is megakadt a szemem tökéletes felsőtestén. Észre vette, hogy Őt nézem.

-Mi az?-kérdezte mosolyogva.

-Annyira jól nézel ki-bukott ki belőlem, mire hirtelen megállt a keze.

-Ezt most hangosan mondtam?-kérdeztem összeszorított szemekkel, tartva a választól.

-Hát, igen-felelte egy kicsit habozva-biztos nagyon beütötted a fejed-tette hozzá, miközben segített felállni.

-Igen, lehet-mondtam pirulva és még mindig a fejemet fogva.

-Figyelj csak, arra gondoltam, hogy ma-kezdte, de ekkor Nicky-t hallottam meg.

-Mi volt ez a nagy csörömpölés?-aztán a hanghoz arc is párosult, amikor belépett a konyhába. Kénytelen voltam elfordítani a tekintetem Zayn-ről….vajon mit akarhatott mondani??

-Csak hintáztam a székkel és hátra estem.

-Csak Te lehetsz ilyen szerencsétlen-mondta nevetve-Várj…Te nem is szoktál hintázni a székkel-felelte, a tekintetét Zayn és köztem járatva.

-Hát akkor épp itt volt az ideje, hogy elkezdtem-válaszoltam-Mit is akartál kérdezni?-néztem rá újra Zayn-re.

-Ja, semmi, nem fontos-felelte egy kicsit…talán csalódottan?! Nem tudtam kiolvasni semmit a szemeiből. Majd oda sétált a pulthoz, hogy kávét töltsön magának. Nicky még mindig ugyan ott állt, ahol eddig és a tekintetét még mindig köztünk járatta. Láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin. Gyorsan felszedtem a tálka darabjait, majd feltöröltem a kiömlött tejet. Egyszer csak egy „Ooo” hagyta el Nicky száját, ránéztem és láttam, hogy a felismerés suhan át az arcán. Jó logikája volt, mindig mindenre hamar rájött…főleg ami velem kapcsolatos, és tudtam, hogy máris rájött, vagy legalább is sejti, miért is estem hanyatt.

-Egy szót se-suttogtam, mire gonosz mosolyra húzta a száját.

-Na jó, én lezuhanyzok, mert ragadok-kifelé menet megtorpantam a még mindig mosolygó Nicky mellett, és visszafordultam.

-Zayn, bármit is mond rólam, ne higgy Neki!

-Ookéé-felelte kicsit zavartan, nem értette, mit is mondhatna rólam, amit nem kéne elhinnie.

Miután letusoltam és átöltöztem, nagy nehezen rá tudtuk venni Dave-et, hogy menjünk el a városba. Így el is indultunk Nickyvel , Joe-val és Dave-vel kiegészülve. A többiek pihenni akartak, így nem jöttek velünk.

Késő délután értünk vissza a szállodába, miután szinte mindent megnéztünk a városban. Bementünk a szobámba, Nicky egyből levetette magát az ágyamra, én pedig leültem az egyik bőröndöm elé, hogy megkeressem a kedvenc könyvem, mert este olvasni akartam. Szinte hallottam Nicky agytekervényeit, ahogy kattognak, gondolkozott. Egész nap nem hozta fel se Matt-e, se Zayn-t és tudtam, hogy Ő a tegnapival még nem zárta le a témát.

-Min gondolkodsz annyira?-kérdeztem, rá se emelve a tekintetem.

-Honnan veszed, hogy gondolkozok?

-Ismerlek-ejtettem felé egy mosolyt.-Szóval?

-Tényleg ennyire tetszik?

Nem kellett megkérdeznem, tudtam kire gondol.

-Honnan veszed, hogy tetszik?-utánoztam a hangját.

-Ismerlek-nevetett rám-és van egy elméletem is, hogy miért is estél ma reggel hanyatt.

-Na, akkor Neked is elmondom, amit mindenkinek, sose működne rendesen úgy, hogy én a világ másik végén lakok.

-És akkor inkább szenvedsz? Komolyan…rossz Rád nézni.

-Hát kösz, rendes vagy. Mióta itt vagy, egy kedves szavad nem volt hozzám! Tényleg csak azért jöttél, hogy bosszants? És nem is szenvedek!-próbáltam mérgesen mondani, de a végét így is elnevettem, az arcát látva, ahogy különböző pofákat vág, majd hozzá vágtam egy kispárnát.

-Hééé-kiáltott fel-ezt még visszakapod-és Ő is megdobott. A párnacsata egészen addig tartott, amíg el nem kapott, ráült a combomra és elkezdett csikizni.

-Ne…kérlek…tudod...hogy...utálom-nyögtem ki nagy nehezen, a nevetéstől szinte fulladozva. Nem hallottam kopogást, de egyszer csak nyílt az ajtó, ijedten ültem fel, amiből az lett, h lefejeltem Nickyt.

-Bocsánat, kopogtam, de-kezdte Zayn, de meglátva minket, kicsit megakadt-csak azért jöttem, mert…mert szeretném elkérni a gitárod, ha nem baj.

Értetlenül néztem rá, tudtam, hogy nem tud gitározni.

-Niall megmutat pár akkordot-tette hozzá gyorsan.

-Oké, persze-mondtam, miközben kikászálódtam Nicky alól. Hát ez elég félreérthető szitu. Oda mentem a sarokba, ahova a gitárom mindig támasztom, majd oda sétáltam Zayn-hez és átadtam.

-Köszi, majd vissza hozom.

-Nincs mit, ráér.

Majd ki is ment. Lassan kúsztam vissza az ágyhoz, leültem, majd az ölembe vontam egy kispárnát és nem találva jobb dolgot, a sarkával kezdtem el játszani.

-Ez nagyon ciki volt?-kérdeztem, fel se emelve a tekintetem a párnáról.

-Az attól függ.

-Mitől?-néztem rá végül.

-Ha nem tetszik, akkor nem, ha viszont igen, hát akkor-és itt abba is hagyta, de így is tudtam, mire gondol.

-Ajjj-fújtam ki hangosan a levegőt, majd az arcomat a párnába temettem.

-Na, gyere ide-húzott magához.

-A kérdésedből arra következtetek, hogy nem tudják.

-Nem, még nem mondtam el.

Végül úgy aludtunk el, hogy átkaroltam Nickyt.

-Ugye tudod, hogy egy csomószor megrúgtál éjjel-mondta reggel Nicky, miközben én a hajamat kötöttem össze-Többet nem alszol velem-tette hozzá, miközben nyitotta az ajtót és előre engedett, én közben azzal vacakoltam, hogy magamra vegyem a pulcsim-Vagy ha mégis, akkor összekötözlek!

-Hülye-reagáltam egy fintor kíséretében, miután sikerült a fejem kidugni a pulcsiból.

-Ti együtt aludtatok?-szegezte nekünk valaki a kérdést csodálkozva.

15. rész Újabb vendég

-Szia. Azt hittem, hogy megkapom a kutyát, amit akartam, de Te is  leszel-mondtam, miközben a nyakába ugrottam és az arcomról le se lehetett törölni a vigyort.

-Hát ez kedves. Én is örülök, hogy látlak-mondta Nicky nevetve.

-Miért nem mondtad, hogy jössz?

-Meglepetésnek szántam, meg aztán ki nem hagytam volna az első fellépésedet Angliában, látni akarom, ahogy leesel a színpadról-nevetett tovább.

-Hát kösz, és még én vagyok a bunkó-mondtam tettetett sértődöttséggel.

-Jól van, csak vicceltem-és magához húzott.

Valaki megköszörülte a torkát, ja persze, nem vagyunk egyedül.

-Ők itt Liam Payne, Zayn Malik, Harry Styles, Louis Tomlinson és Niall Horan-mutattam be őket, mindenkire egyenként rámutatva-Fiúk, Ő pedig Nicky Stevens.

-Sziasztok-köszöntötte Őket Nicky.

-Te fiú vagy-mondta Harry csodálkozva.

-Te meg jó megfigyelő-felelte Nicky.

-Nem mondtad, hogy fiú-nézett rám Harry, még mindig ezen a tényen fennakadva.

-Mert nem kérdezted és ha már itt tartunk, egy szóval se mondta, hogy lány. Azt mondtam, hogy az egyik barátom.

-Nem, nem azt mondtad-ellenkezett.

-De igen, Harry, azt mondta-felelte Louis, miközben barátja vállára tette a kezét.

-Na, én intézek valamit ebédre. És szívesen-nézett rám Dave.

-Köszönöm-néztem rá hálásan.

-Hol fogok aludni?-kérdezte Nicky, miután Dave kiment.

-Hát majd Dave átmegy a másik lakosztályba és akkor megkapod a mellettem lévő szobát. Amúgy meddig maradsz?

-Hétfőn megyek is vissza. Úgyhogy holnap elmegyünk várost nézni?

-Hát ööhm…ezzel lesz egy kis probléma….nem mehetek sehova-vallottam be.

-Már megint mit csináltál?-hüledezett.

-Behúzott egyet Matt-nek-magyarázta lelkesen Niall-Elég nagyot.

-Neee….tényleg?-nézett rám Nicky.

-Nem is igaz! Csak egy pofont kapott-védekeztem.

-Jó, mindegy, a lényeg ugyan az, megütötted-mondta Niall.

-És tegnap eltűnt-tette hozzá Louis.

-Te sosem javulsz meg?! Emlékszel, amikor tavaly kimásztál az egyik étterem mosdójának az ablakán? Akkor is egész éjjel kerestünk és utána nem mehettél sehova.

-Micsoda?-kérdezték a fiúk nevetve szinte egyszerre.

-Igen, és a mai napig nem tudjuk, hol volt egész éjjel.

-Ha csak azért jöttél, hogy bosszants, akkor mehetsz is vissza az első géppel-néztem Nickyre szúrós tekintettel.

-Jól van, befejeztem-tette fel a kezeit, miközben én elindultam a konyhába, hogy megterítsek.

-Majd, ha nem lesz itt, mesélek még-kacsintott a fiúkra, akik még mindig nevettek.

-Hallottam-kiabáltam ki a konyhából.

-Amúgy milyen kutyát akartál? Nem volt elég az a sok állat, amit kinyírtál?-kérdezte Nicky, miközben utánam jöttek.

-Nem is nyírtam ki őket!-ellenkeztem.

-Aha, akkor mi lett a macskával?

-Semmi, már öreg volt,

-1,5 éves volt a macska!-meredt rám.

-Mit csináltál vele?-kérdezte Louis.

-Túletette és addig dögönyözte állandóan, míg kinyúlt. És a hörcsögök?!-nézett rám ismét Nicky.

-Azokkal mit csináltál?-nézett rám Niall.

-Én?! Semmit! Megette a macka.

-És a halakat se felejtsd ki!-mutatott rá Nicky.

A fiúk már így is röhögtek, de megkérdezték, hogy azokkal mit csináltam, mire kénytelenül bevallottam, hogy mikor tisztítottam az akváriumot, véletlenül forró vizet öntöttem rájuk.

-Neked egy kaktusz kéne, azt talán nem ölnéd meg-mondta Louis nevetve Louis.

-Már az is meg volt, kiszáradt-felelte Nicky.

Ekkorra érte el tetőfokát mindenkinél a nevetés, mindegyikük a hasát fogta.

-Látom, nagyon jól szórakoztok rajtam-mondtam morcosan.

-Ne haragudj, de lásd be, hogy ez azért elég vicces-felelte Harry.

Végre megérkezett Dave az ebéddel, miután megebédeltünk, vissza is mentünk próbálni, hiszen este 7-kor kezdődik a koncert. Vagyis én 7-kor megyek fel.

Még egyszer el tudtuk próbálni, majd bementem az öltözőmbe és Kyle egyből elkezdte csinálni a hajamat, megint göndörre. Majd következett Rose, aki most egy kicsit erősebb sminket rakott rám, mint szokott, majd jött Dan, aki egy extra mini ruhát adott rám, magassarkúval.

-Ebből kint van a seggem!-kiáltottam fel, amikor megláttam magam a tükörben.

-Hát majd nem hajolsz le-mondta Dan.

-De úgy nézek ki, mint egy kurva-nyafogtam még mindig.

-De egy szexi kurva-mondta Nicky.

-Apámnak szerintem erről más lenne a véleménye.

-De most nincs itt és nagyon is jól nézel ki, ne aggódj már-nyugtatott Dan.

-5 perc Nicole, gyere-mondta Dave, mikor benyitott-Amúgy jól nézel ki.

-Látod? Mindenki szerint jól nézel ki, csak te aggódsz állandóan-mondta Dan.

-Induljunk-mondta Dave és elindultunk a színpad felé, én mezítláb, mert még nem vettem fel a cipőm. A folyosón összetalálkoztunk a fiúkkal, Zayn-en akadt meg a tekintetem. Annyira jól nézett kis most is…mint persze mindig. Mikor elhaladtunk mellettük, sok szerencsét kívántak.

Megáltam a lépcső előtt, megkaptam a mikrofont, majd Dan a kezembe nyomta a cipőt.

-Le fogod venni, ugye?-kérdezte, miközben vettem fel.

-Igen-néztem rá egy nagy vigyorral az arcomon, amire csak az volt a válasza, hogy megforgatta a szemeit.

-Mehetsz-mondta az egyik statiszta, mire nagy levegőt vettem és elindultam, de még hallotta, ahogy a többiek sok szerencsét kívánnak.

Köszöntöttem a közönséget, majd sorban bemutattam a zenekar tagjait és bele is kezdtünk. Dan-nek igaza volt, az első szám végére le is vettem a cipőt, a közönség hangosan felnevetett, mire közöltem, hogy így sokkal kényelmesebb.

1 óra múlva fáradtan, de mosolyogva mentem le a színpadról, miután megköszöntem a közönségnek, hogy ilyen lelkesek voltak. A fiúk már ott álltak a lépcső alján, sok szerencsét kívántam nekik, majd hallottam, ahogy elindul a bevezető kisfilmjük. Elindultam az öltözőm felé, mindenki gratulált, gyorsan átöltöztem, majd Nicky-vel együtt mentünk vissza a színpad elé, hogy megnézzük a fiúkat. Már kb. a fele lement, amikor megszólalt, az egyik kedvenc számom.

www.youtube.com/watch?v=y5qpnxQU9UA

Amikor Zany része jött, rám nézett és tudtam, éreztem, hogy nekem énekli.

When you stood there, just a heartbeat away,  When we were dancing and you look up at me,
If I had know then, that I've been feeling this way,  If I could replay I will never let you go.

Én is így éreztem…

Mikor elénekelte, elfordult, de én még mindig Őt néztem, és eszembe jutott, a tegnap este, hogy megint megzavart minket valaki. Mintha csak rólunk szólt volna ez szám... Talán ez sosem fog összejönni…  Elmélkedésemből Nicky húzott vissza, azzal, hogy oldalba bökött.

-Csukd be a szád-tátogta nevetve.

-Hülye-tátogtam vissza.

Arra lettem figyelmes, hogy Dave vadul integet, tehát mennem kell öltözni. Míg készültem Nicky nem szólt semmit, de láttam, hogy egyfolytában mosolyog.

Most egy farmer rövidnadrágot kaptam egy fekete felsővel, és Dan külön megkért, hogy most legalább hagyjam magamon a cipőt.

Vártam a színpad mellett, majd mikor elhangzott a nevem Liam szájából felmentem a színpadra. A közönségnek szerencsére bejött a szám, mikor végeztünk, elköszöntünk, majd együtt hagytuk el a színpadot.

Mikor vissza értünk a szállodába, egyből kimentem az erkélyre rágyújtani. Egyszer csak Nicky termett előttem nagy vigyorral az arcán…

14. rész "Csak mi ketten"

-Bocs, nem akartam megzavarni semmit, csak itt felejtettem a cuccom-mondta egy kicsit furcsán.

-Nem zavarsz, Zayn már úgyis menni készült-mondtam, mert nem akartam, hogy végig nézze, bármi is fog most következni.

-Biztos?-kérdezte halkan Zayn, miközben rám nézett.

-Persze, nem lesz semmi gond-mondtam halkan, pedig féltem Matt-tel kettesben maradni, de azt sem akartam, hogy Zayn belekeveredjen.

-Hát akkor majd a szállodában találkozunk. Szia.

-Igen, Szia.-Nyeltem egy nagyot, mert legszívesebben utána szóltam volna, hogy maradjon. Matt közben úgy csinált, mintha valamit pakolna, aztán mikor Zayn elment, felém fordult.

-Mi van köztetek?-és megindult felém, a járása is furcsa volt, de aztán leesett, részeg volt…megint.

-Semmi. De ha lenne is, akkor se tartozna rád-mondtam, miközben neki álltam, hogy össze szedjem a cuccom, majd kikapcsoltam a lejátszót. Éreztem, hogy ráteszi a kezét a vállamra.

-Ne nyúlj hozzám, Matt-mondtam egy kicsit hangosabban, és felálltam, hogy le tudjam rázni a kezét a vállamról.

-Miért vagy ilyen velem?

-Csak azt kapod, amit megérdemelsz.-mondtam dühösen. Megfogta az arcom, kirázott tőle a hideg, de nem jó értelemben.

-Még mindig gyönyörű vagy-suttogta.

-Te meg részeg-ütöttem el a kezét az arcomtól.

-Mitől jobb az a gyerek, mint én?!-kiabált rám, amitől egy kicsit megijedtem.

-Soroljam?! Ő sosem bánna velem úgy, ahogy Te. Neked csak egy bajod van, méghozzá az, hogy sosem voltam igazán a Tiéd. És még egyszer megkérlek, hogy hagyj engem békén. Undorodom Tőled!-mondtam, erre elkapta a kezem és megszorította a csuklómat.

-Ne beszélj így velem-sziszegte, minden egyes szót külön kiemelve.

-Fáj az igazság?!-bukott ki belőlem, de tudtam, hogy ezzel már túl messzire mentem, de már késő volt, visszaszívni nem tudtam. Hirtelen felemelte a kezét, én pedig összeszorítottam a szemem, vártam az ütést, de nem jött, helyette végig simított az arcomon, amitől elfogott az undor.

-Tudod, hogy sosem akartalak direkt megbántani…még mindig szeretlek-suttogta, miközben közelebb hajolt hozzám. A nyakamon éreztem a leheletét, ami az elfogyasztott ital mennyiségétől elég rossz szagú volt…hányingerem lett. Csak szabadulni akartam innen…és féltem is…Tőle, akit egykor azt hittem, hogy szeretek…

-Ne haragudj, de én már nem tudok bízni benned. De ha tényleg szeretsz, akkor engedj el…kérlek-suttogtam és esdeklően néztem rá. Egy ideig csak nézett a szemembe, majd lenézett a kezére, amivel még mindig a csuklómat szorította és lassan elengedte. Kihasználtam az alkalmat és gyorsan felkaptam a cuccom és kiszaladtam  a teremből, de az ajtóból még visszanéztem, Matt még mindig ugyan úgy állt ott és a kezét nézte, amivel még az előbb az én csuklómat szorította. Leszaladtam a lépcsőkön, az épület előtt fogtam egy taxit. Nem akartam Dave-et hívni, nem akartam magyarázkodni, és azt a legkevésbé se akartam, hogy így lásson. Az előbukkanó rossz emlékek, amiket megpróbáltam agyam legmélyére száműzni, most utat törtek maguknak a felszínre és teljesen összetörtek.

Mikor oda értünk a szálloda elé, kifizettem a taxit, bementem a szállodába, de nem a liftekhez mentem, hanem a szálloda mögötti kis udvarra és leültem egy padra. Voltak ott páran, de senki sem foglalkozott velem. Felhúztam a lábaim, ráhajtottam a fejem és összefogtam magam előtt a kezeim. Újra és újra lejátszódott előttem az az este és a tudat, hogy ma este megint hozzám ért…elfogott ismét az undor és a hányinger, éreztem, hogy elerednek a könnyeim. Egy kis idő múlva éreztem, hogy rezeg a telefonom, de nem akartam elővenni, tudtam, hogy fel kéne vennem, mert Dave keres és bajba kerülhetek, de még nem voltam rá képes. Még nem nyugodtam meg teljesen és a könnyeim is csak folytak és folytak.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak valaki megfogta a vállam, én pedig összerezzentem. Ijedten néztem fel, de csak Liam volt az.

-Ugye tudod, hogy mindenki Téged keres?

-Igen, gondoltam-mondtam miközben elővettem a telefonom és ránéztem. Jó pár nem fogadott hívásom volt.

-Jól vagy?-nézett rám.

-Persze-mondtam, miközben elfordultam, hogy meg tudjam törölni az arcom, majd mikor visszafordultam, erőltetetten rámosolyogtam.

-Dave nagyon dühös?

-Hát ami azt illeti eléggé. Joe épp most jött vissza a próbateremből, de ott sem voltál, pedig Zayn azt mondta, hogy ott maradtál Matt-tel.

Remek, most erre mit mondjak?!-tettem fel magamban a kérdést.

-De Matt se volt ott és őt se találjuk sehol. Történt valami?

-Semmi, csak egy kicsit összeszólalkoztunk ismét és egyedül akartam maradni.

-De minden rendben?

-Persze, már jól vagyok-füllentettem, mert egyáltalán nem voltam jól.

-Na gyere, menjünk, mert Dave már biztos nagyon ideges.

És igaza volt, amint beértünk a szobába, Dave egyből letámadott, hogy mit képzelek magamról, hogy csak így eltűnök egy szó nélkül, stb, stb. Mikor végzet, idegesen bevonult a szobájába és becsapta maga után az ajtót. Én pedig kimentem a konyhába, hogy forró csokit készítsek magamnak, az mindig megnyugtat. Léptekre lettem figyelmes, Zayn jött be a konyhába.

-Mit csinálsz?

-Forró csokit. Kérsz?

-Igen, köszi-és leült, amíg várta, hogy elkészítsem az italokat.

Mikor kész volt, kimentem az erkélyre, hogy rágyújtsak. Zayn követett, majd Ő is rágyújtott.

-Hát ez elég durva volt-mondta, miközben leültünk.

-Volt már rosszabb is-feleltem egy fanyar mosollyal az arcomon.

-És most milyen büntetést kaptál?

-Az életem végéig tartó szobafogságomat meghosszabbította halálom utánra is-mondtam egy fanyar mosollyal-Azt mondta, ha még egy ilyen előfordul, akkor felhívja Apámat. Ez valahogy jobban meghatott.

-De azért jól vagy?

-Pesze-erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-És mit csináltatok Matt-tel? Gondolom miatta tűntél el-milyen jó megfigyelő, gondoltam magamban, de még Neki se fogom elmondani, hogy mi történt…ezt is megpróbálom száműzni agyam legmélyére.

-Folytattuk a „kellemes” beszélgetésünket-mondtam, ami részben igaz is volt.

-Nagyon megbántott?-kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.

-Igen-mondtam halkan, miközben belekortyoltam a forró italba…mintha az mindent jobbá tenne.

-Nagyon szeretted, ugye?

-Most komolyan Matt-ről akarsz beszélgetni?-kérdeztem, miközben elnyomtam a cigim.

-Igaz, bocsánat.

-Semmi baj, csak tudod, nekem Ő volt az első barátom és kicsit nehéz túltennem magam azon, hogy ennyire megbántott-mondtam-Nem mintha még mindig szeretném, csak most, hogy itt van, előjött minden emlék-tettem hozzá gyorsan.

-Komolyan Ő volt az első barátod?-hüledezett.

-Igen, tudod, 14 voltam, amikor belecsöppentem ebbe az egészbe és előtte nem igazán foglalkoztattak a fiúk, utána meg időm nem volt-magyaráztam-Meg úgy elég nehéz is, hogy még nem voltam egy rendes randin se-tettem hozzá.

-Ezt hogy érted?

-Tudod, azt nem igazán nevezném randinak, ahol plusz két ember ül az asztalnál.

-Várj, kitalálom: Dave és Joe?!-nézett rám.

-Pontosan-bólintottam.

Elkezdett nevetni.

-Most elképzelem, ahogy ott állnak felettetek és jegyzetelnek minden egyes szót, amit mondasz.

-Hát ez így szokott lenni, kivéve a jegyzetes részt. És tudod, nem is olyan vicces. A legtöbb srác a kezemet se merte megfogni, de volt olyan is, hogy mikor meglátta Dave-et és Joe-t, egyből ki is fordult az étteremből.

-Jó, igazad van, tényleg nem vicces-mondta, de alig tudta abba hagyni a nevetést-Tudod mit-mondta, miután abba tudta hagyni-majd én elviszlek vacsorázni. Csak mi ketten.

Ettől legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, de mégse tehettem.

-Öhmm…eltűnés, szobafogság…emlékszel?

-Majd megoldom-mosolygott rám.

-Hát, sok szerencsét hozzá-mondtam, mert tudtam, hogy nem fog Dave elengedni sehova-Hát, ha nem haragszol, én most megyek aludni, holnap hosszú napunk lesz-mondtam, miközben felálltam.-Te nem jössz még?

-Nem, én még maradok egy kicsit-válaszolta, miközben ismét a cigijéért nyúlt.

-Hát akkor, Jó éjszakát.

-Neked is Jó éjt!

-Egyébként mondták már, hogy nagyon jó hallgatóság vagy?-fordultam vissza az ajtóból.

-Igen-felelte nevetve.

-Akkor jó-nevettem rá, aztán be is mentem.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba és átpörgettem az agyamban a napomat. Először Matt…aztán Zayn. Furcsa, hogy mennyire megnyugodtam mellette és teljesen el tudta velem felejtetni a Matt-tel történteket. Még egyszer átpörgettem a beszélgetésünket, de csak egy mondat dübörgött folyamatosan a fejemben: „Csak mi ketten”. Erre a gondolatra elmosolyodtam és a nap többi része eltörpült az mellett, amilyen boldog ettől a kis mondattól voltam, és minden félelmem ellenére, mosolyogva aludtam el.

Másnap csak 9-re mentünk, de már a koncert helyszínére, hogy ott is el tudjuk próbálni. Először én mentem fel a színpadra, aztán a fiúk jöttek, végül előadtuk a közös számot is. Most szerencsére nem estem le a színpadról.

Ebédelni még visszavittek minket a szállodába. Útközben Dave elmondta, hogy reggel oda ment hozzá Matt és azt mondta, hogy csak addig marad, amíg nem találunk új táncost. Erre egy nagy kő esett le a szívemről. De arra a kérdésre, hogy szerintem miért döntött így, csak annyit mondtam, hogy nem tudom.

-Amúgy van egy kis meglepetésem. De nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled-mondta Dave.

-Mi az? Csak nem végre megkapom a kutyát?-néztem rá reménykedve.

-Nem, azt nem-mondta nevetve-Szerintem elég volt a háziállatokból.

Egészen a szállodáig találgattam, szerintem már mindenki agyára mentem.

De amikor beléptem a szállodai szobába, meglepődtem, erre aztán tényleg nem számítottam. Elmosolyodtam és elkezdtem a legjobb barátom felé futni.

13. rész Váratlan ismerős

Matt volt az, akit már fél éve nem láttam, azóta az este óta… És most sem akartam. Nem is értem, hogy került ide. Előtört belőlem a csalódottság, a harag, a düh.

-Ezt nem hiszem el-motyogtam, falfehér arccal.

Lassan oda ért hozzánk.

-Sziasztok-köszöntött minket mosolyogva. Még van képe mosolyogni, ökölbe szorult a kezem.

-Te meg mit keresel itt?!-szegeztem neki az első kérdésemet, elengedve a fülem mellett a köszöntést.

-Én vagyok az új-régi táncosod. Nem mondta Dave?

-Nem, biztos kiment a fejéből-mondtam, nem kis gúnnyal a hangomban.

Az első gondolatom az volt, hogy megyek és megkeresem Dave-et és megölöm, ha kell belefojtom egy kanál vízbe, mert ilyen helyzetbe hozott. Tudta nagyon jól, hogy a hátam közepére se kívánom Matt-et.

-Szerintem itt valami félreértés lesz, megyek, beszélek Dave-vel-azzal sarkon fordultam, de Matt utánam szólt.

-Beszélhetnénk?-majd végig nézve a mellettünk álló fiúkon, hozzá tette-Négyszemközt.

-Bármi is az, amit mondani akarsz, mondhatod előttük is-vetettem oda. Nem akartam vele kettesben lenni, még túl élénken élt bennem az utolsó találkozásunk emléke.

-Hát jó…-látta, hogy semmi esély rá, hogy belemenjek-csak azt akartam mondani, hogy sajnálom, nagyon sajnálom. Nem adtál rá alkalmat, hogy elmondhassam.-és mintha tényleg sajnálta is volna, de nem tudtam neki hinni…többé már nem.

-Ennyi?!-néztem rá közömbösen, de belül dühöngtem.

-Nicole, kérlek-kezdte, de nem tudta befejezni, mert közbe szóltam.

-Kérsz?! Mire?! Hogy beszéljük meg, hogy felejtsük el?! Én már csak egyetlen dolgot akarok veled, az pedig ez-mentem hozzá közelebb és lekevertem egy pofont.

Beállt a csend. Vajon eddig is az volt? Lehet, mert észre se vettem, hogy kiabálok és mindenki minket néz. A fiúk közben hátrébb húzódtak, hogy ne folyjanak bele ebbe az egészbe. Mikor elcsattant a pofon, pont akkor ért oda Dave.

-Te meg mit csinálsz? Elment az eszed?-nézett rám, de figyelmen kívül hagytam.

-Ezzel még tartoztam-vetettem oda Matt-nek, aki tűrte a szemeimből sütő merő gyűlöletet.

-Gyere csak velem-mondta Dave, miközben húzott magával.

Bementünk az öltözőmbe, ott volt Dan, Rose és Kyle, kiparancsolta őket, majd egyből nekem esett.

-Mit képzelsz magadról? Nem pofozkodhatsz csak úgy ennyi ember előtt! Gondolkozz kicsit!-kiabálta.

-Hogy én mit képzelek?! Te mit képzeltél, hogy pont Matt-et hívod ide! Az elmúlt fél évem ráment arra, hogy kerüljem, erre Te meg ide hozod?! Szerinted ez nekem hogy esik?!-kiabáltam vissza.

-Nem tudom, hogy esik, de azt tudom, hogy azt kérted, szerezzek valakit! És Ő az egyetlen, aki tudja a koreográfiát az összes számodhoz.

-Kicsit se érdekel, hogy mit tud, nem maradhat!

-De igen, marad! Te pedig most szépen vissza mész és bocsánatot kérsz tőle.

-Majd ha piros hó esik. Látni se akarom, nem hogy beszélni vele.

-Nicole-váltott rendes hangnemre-nem tudom, mi történt köztetek, hogy most ennyire utálod, mert nem mondtad el, de lásd be, Ő az egyetlen esélyünk.

Igaza volt, tudtam.

-Jó, maradjon, de mond meg neki, hogy messzire kerüljön el.

-Te fogod megmondani neki, ugyanis most szépen kimegyünk és bocsánatot kérsz tőle.

-De-kezdtem volna, de már húzott is ki az öltözőből. Amint kiértünk, ismét beállt a csend, Dave pedig megállított Matt előtt.

-Helló Matt, örülök, hogy látlak-fogtak kezet.-Nicole szeretne mondani valamit.

-Azt nem mondanám-morogtam halkan, de úgy látszik nem túl halkan, mert Dave oldalba bökött.

-Rendben, legyen-mosolyogtam el magam, mert már előre tudtam, hogy mit fogok mondani-Dave szerint bocsánatot kéne kérnem, szóval…sajnálom, tényleg sajnálom, hogy megismertelek. Azt meg végképp sajnálom, hogy hagytam egy ilyen embert, mint Te közel engedni magamhoz. És per pillanat a hátam közepére se kívánlak, de ha már muszáj együtt dolgoznunk, ám legyen. Csak egyet kérek, kerülj el, messzire, jobb lesz így-hadartam el gyorsan.

A mellettem álló Dave szinte kővé dermedt, nem tudott mit mondani és a többiek is csak bámultak rám. Végül Matt szólalt meg halkan.

-Sajnálom, hogy így érzel.

-Na, hát akkor kezdjük a munkát-mondta Dave, majd felém fordult-Ezt azért még megbeszéljük.

Lelki szemeim előtt egy újabb vita képe úszott el. Egész nap próbáltunk, a szünetekben pedig bújkáltam, Dave és Matt elől. Tudtam, hogy Dave elől nem sokáig bújhatok el, de Matt-tel legalább nem vagyok összezárva a nap 24 órájában.

Este már majdnem 9 óra volt, amikor a kis csapatunk hulla fáradtan a szállodába esett. Enni már nem volt kedvem, de Niall egyből letámadta a hűtőt, Zayn pedig bement a szobájába. Én csak leültem a konyhába és néztem, ahogy Niall eszik.

-Biztos nem kérsz?

-Nem, kösz, most ahhoz is fáradt vagyok, hogy egyek.

-Mi volt az a veszekedés reggel?

-Inkább hagyjuk, mert csak megint felidegesítem magam.

-Hát az biztos, hogy elég nagyot tudsz ütni, nem lettem volna Matt helyében.

Már épp válaszra nyitottam volna a számat, de Dave megjelent.

-Na, kisasszony-kezdte, de közbe vágtam.

-Ne most Dave, fáradt vagyok, szeretnék aludni. Reggel leszidhatsz, de ne most, kérlek-azzal fogtam magam, bementem a szobámba, gyorsan lezuhanyoztam, bebújtam az ágyamba, de sehogy se tudtam elaludni, csak Matt járt a fejemben és megint elöntött a düh, pedig a nap végére már sikerült valamennyire lenyugodnom. Végül a gondolataimba merülve nyomott el az álom.

Másnap ismét korán keltem, miután összekészültem, végig hallgattam Dave kb. 15 perces szónoklatát, amit kiabálva mondott végig. Nem akartam közbe szólni, nehogy még jobban letoljon, úgyhogy csak néha egy-egy „igen”-nel és „értettem”-mel adtam tudtára, hogy felfogtam mindent, amit mondott. Nem túl rózsás hangulatban indultunk el a forgatásra.

Mikor oda értünk, Rose kisminkelt, majd Kyle egy kicsit begöndörítette a hajam, amire nem is igazán volt szükség, mert amúgy is kicsit göndör a hajam. Végül Dan jött, rám adott egy fehér mintás, ejtett vállú felsőt, egy mini szoknyát és az elmaradhatatlan magassarkút.

Aznap későig tartott a forgatás és másnap se volt rövidebb. A klip nagyon jó lett, meghívtunk rajongókat és egy „mini-koncert” szerűség lett, közben persze egész nap követtek minket a kamerával a szünetekbe, ahogy készülődünk és gyakorolunk, ezekből lesz összevágva.

Pénteken mindenki külön-külön gyakorolt, de a szünetekben átmentem megnézni a fiúkat és ők is átjöttek hozzám. Pont az egyik ilyen alkalommal, épp kimentem a színpad szélére, de pechemre megbotlottam és leestem. Mindenki ijedten szaladt oda hozzám, de én előre fel voltam az ilyenekre készülve és a színpad elé kértem matracokat, úgyhogy nem lett semmi bajom.

-Jól vagy?-kérdezték mindnyájan, mikor oda értek hozzám.

-Persze, csak a fenébe ezzel a cipővel-mondtam, miközben lerugdostam magamról.

-Te még Zayn-nél is ügyetlenebb vagy-mondta nevetve Louis.

-Óóó…köszönöm.

Miután jól kinevették magukat, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, visszamentek ők is próbálni, én pedig cipő nélkül folytattam.

Délután 3 körül elengedték a táncosokat, én pedig ott maradtam Wade-del és egészen 6-ig kínzott, aztán közölte, hogy mára elég volt, de mondtam, hogy én még szeretnék maradni, Dave is elment, mert még volt egy kis dolga a koncerttel kapcsolatban, csak megkért, hogy telefonáljak, ha menni akarok és küldi Joe-t. Egyedül maradtam, de még mielőtt folytattam volna, gondoltam tartok egy kis pihenőt és leültem a sarokban álló zongora mellé és elkezdtem játszani. Mikor a szám végére értem, valaki megtapsolt. Ijedten fordultam hátra, hiszen tudtam, hogy rajtam kívül nincs itt más. Zayn volt az.

-Régóta állsz ott?

-Majdnem végig hallottam. Nagyon szépen játszol

-Köszönöm. Amúgy, hogy-hogy itt vagy? Azt hittem már rég elmentetek Ti is.

-Igen, csak itt felejtettem a telefonom. Úgyhogy vissza kellett jönnöm. Valamit mindig elhagyok-mondta mosolyogva.

-Igen, ez ismerős.

-És Te miért vagy még itt?-ült le mellém.

-Hát maradni akartam még egy kicsit gyakorolni. Egyébként nem vagyok ám olyan rossz táncos, régen táncoltam, csak a magassarkú cipőkkel nem vagyok kibékülve.

-Mit táncoltál?

-Társas táncra íratott be Apa.

-És miért hagytad abba?

-Mint említettem, van egy kis gondom a cipőkkel.

-Szabad?-nyújtotta a kezét, amit egy kis hezitálás után elfogadtam.

-Biztos? Nem akarom, hogy valami bajod legyen, esetleg összetaposom a lábad-mondtam, miközben a terem közepére húzott.

-Bírom a fájdalmat-kacsintott rám-de kösz, hogy szóltál-fejezte be, miközben oda lépett a lejátszóhoz és elindított egy lassú számot.

Majd mikor visszajött, megfogta a derekam az egyik kezével, a másikkal pedig megfogta a kezem. Lassan kezdtünk el lépkedni.

-Tudod, hogy sok mindent elárul az emberről, hogyan táncol?-kérdeztem.

-Például?

-Hát mivel a derekamat fogtad meg és nem a csípőmet, így egy kicsit visszahúzódó vagy, nem rontasz ajtóstól a házba, és az, hogy elég távol vagy, szintén ezt igazolja.

-Így jobb?-kérdezte halkan, miközben közelebb lépett és a kezét lecsúsztatta a csípőmre. Ránéztem az arcára, bele abba a gyönyörű barna szempárba. Csak néztük egymást egy ideig, szinte már alig mozogtunk.

-Ami a múlt pénteket illeti, sajnálom, hogy…-de nem hagytam befejezni.

-Nem, semmi baj, hiszen amúgy se történt semmi. Nincs miért bocsánatot kérned-mondtam, miközben pedig a fejemben pont az ellenkezője ment végbe…nagyon is szerettem volna, ha akkor megcsókol.

-Mármint sajnálom, hogy nem tettem meg-mondta halkan, miközben egyre közelebb hajolt hozzám, hátra simított egy tincset az arcomból és két keze közé fogta az arcom. Egyre hevesebben kezdett el verni a szívem, és ismét az arcomon éreztem forró leheletét, pont úgy, mint egy hete… De ekkor zajra lettünk figyelmesek és hirtelen léptünk hátra, mind a ketten. Az ajtó felé fordultam és szembe találtam magam Matt-tel, akinek a szemében a csalódottság és a düh keverékét véltem felfedezni…

Amúgy az eredeti blog, ahova fel szoktam tenni a részeket : onedirectionzayn.blogger.hu

Díj! :$ :D

Sziasztok! :) Megkaptam az első díjamat! Köszönöm szépen Netty-nek a díjat! :)

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

3. Írj hat dolgot magadról!

4. Küldd tovább öt írónak a linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogukon!

Magamról:

1. Mint már említettem, elmúltam 20...a félreértések elkerülése végett, már jóval...de hogy hány évvel, azt nem mondom meg! :P :D

2. November 26-án születtem, szombaton. :D

3. Kedvenc színem a kék (a szobám is tiszta kék :D)

4. Már lassan 5 éve van barátom! És együtt is lakunk. :D

5. Kedvenc állatom a macska. (Nem igazán szeretem a kutyákat, vagyis inkább ők engem...már egy párszor megharaptak :S :D)

6. Van két tesóm, egy nővérem és egy öcsém...a korkülönbség pedig 7-7 év! :D

Akiknek tovább küldöm:

Ordinarygirl

barbii

officialkata

tulipbird

Biaa_1D