17. rész Meghívás

Niall volt az. Két csodálkozó szempárral találtuk magunkat szembe.
-Nem…vagyis igen, de nem úgy- magyarázkodtam idegesen.
-Ahhha-nézett ránk még mindig csodálkozva Niall, Zayn pedig egy szó nélkül bement a szobájába.
Csendben ültünk le reggelizni, majd utána segítettem Nicky-nek összepakolni, hiszen délben indul a gépe. Kikísértem a szálloda bejáratáig, majd búcsú képpen kaptam egy csontropogtató ölelést és a szokásos „Vigyázz magadra” után el is indult.

Mikor vissza értem a szobába csak annyi időm maradt, hogy gyorsan átöltözzek, majd Rose kisminkelt és már indultunk is egy interjúra. Zayn a kocsiban előttem ült és csak bámult ki az ablakon, Niall mellettem ült, próbált velem beszélgetni, de a megannyi „Ühüm” után megunta és elővette a telefonját.

Miután vissza értünk a szállodába, Zayn azonnal bevonult a szobájába, egész nap nem szólt hozzám, Niall pedig ismét letámadta a hűtőt. Leültem vele szemben, néztem ahogy jóízűen magbába töm, szinte mindent. Csak most gondolkoztam el rajta, hogy fér el ennyi kaja egy ilyen vékony srácba.
-Nem kérsz?
-Nem köszi, nem vagyok éhes.
Újra beállt a csend, csak Niall csámcsogását lehetett hallani.
-Öhm, Niall…kérdezhetek valamit?-néztem rá bátortalanul.
-Persze-mondta teli szájjal.
-Zayn-nek mi baja van? Egész nap nem szólt hozzám.
Gyorsan lenyelte a falatot.
-Hát, szerintem elég egyértelmű, nem? –Kérdő tekintetemet látva folytatta-Kedvel téged és hát ma reggel, amikor együtt jöttetek ki Nickyvel a szobádból…Te mire gondoltál volna?
-Nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk.
-Én elhiszem, de Ő ezt nem tudja, mivel nem mondtad el Neki.
Nem szóltam semmit, csak bámultam magam elé.
-Kérdezhetek én is valamit?
-Persze-néztem rá.
-Kedveled?
Nem kellett gondolkoznom.
-Igen-vágtam rá-Csak félek-tettem hozzá bizonytalanul.
-Mitől?
Mély levegőt vettem.
-Attól, hogy nem sokára vissza kell mennem Los Angelesbe és úgy nem fog működni, alig tudnánk találkozni, hiszen mindketten sokat dolgozunk.
-Ezzel szerintem még ráérsz foglalkozni.
Ismét pár perces csend következett, majd én szólaltam meg.
-Beszélnem kéne vele, ugye?
Nem szólt semmit, csak bólintott. Pár percig még ültem ott, majd erőt véve magamon felálltam, oda sétáltam Zayn szobájához, az ajtó előtt megtorpantam, mély levegőt vettem, majd bekopogtam.
Egy halk „szabad” után benyitottam.
-Nem zavarlak?-dugtam be a fejem az ajtón. Zayn az ablaknál állt, rám nézett.
-Nem-azzal vissza is fordult. Halkan becsuktam az ajtót, oda mentem mellé, de még mindig nem nézett rám. Pár percig csendben bámultunk ki az ablakon.
-Zayn, én-kezdtem, de akkor hirtelen felém fordult és közbe vágott.
-Mi van köztetek? Jártok?
-Nem, nincs semmi köztünk-feleltem, állva a tekintetét-Elég nehéz lenne-tettem hozzá halkan.
-Miért?
-Mert…hát…öhm..Nicky meleg.
Erre meglágyult a tekintete és csodálkozás ült ki az arcára.
-Komolyan?
-Mint a kályha-feleltem egy kis mosollyal.
-Ohh, nem tudtam-mosolyodott el.
-Nem mondtam-mosolyodtam el én is jobban.
Újabb pár perces csend következett, csak néztük egymást.
-Figyelj-kezdte kicsit habozva-arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk vacsorázni. Ha már úgyis megígértem-fejezte be, az ajkait harapdálva és kiskutya szemeket meresztve rám, a válaszomat várva.
Úristen….lehet ennek a tekintetnek nemet mondani?!
-Rendben-mondtam halkan, mire egy káprázatos mosolyt villantott rám.
-Oké, akkor 8-kor találkozzunk kint.
-Jó-mosolyodtam el félénken-Mi lesz Dave-vel?-jutott hirtelen eszembe.
-Ne aggódj, elintézem.
-Jó, akkor én megyek is. –Elindultam, de az ajtóból  visszafordultam.
-Hova megyünk? Mit vegyek fel?
-Hm, még nem tudom, de valami csinosat.
-Hát ezzel sokat segítettél-nevettem el magam. Ahogy kimentem az ajtón, gyorsan leszaladtam az alattunk lévő emeletre, siettem, nem volt időm várni a liftre, ott voltak a stáb tagjai és meg sem álltam Rose ajtajáig és dörömbölni kezdtem rajta. Egészen addig csapkodtam a tenyeremmel az ajtót, amíg ki nem nyitotta.
-Ha halkan kopogsz, azt is meghallom-mondta, amikor meglátott-Mi az? És miért lihegsz?-tette hozzá, zilált küldsőmet látva.
-Zayn…és futottam-nyögtem ki a futástól még kicsit fulladozva.
-Mi van vele?-kérdezte ijedten.
-Elhívott vacsorázni.
-Uu, gyere, gyorsan kisminkellek-örült meg, miközben behúzott a szobájába és becsukta az ajtót.
-Jaj, hagyj már a sminkeddel-húztam ki a kezem az övéből-inkább azt mond meg, hogy mit csináljak.
-Hogy érted, hogy mit csinálj?-nézett rám értetlenül-szépen felöltözöl, kisminkellek és jól fogod érezni magad. Ennyi.
-De én-kezdtem volna, de a szavamba vágott.
-Nem, Nicole, nincs semmi de. Eddig azt hallgattam, hogy nem fogna működni, de ha sosem próbálod meg, akkor nem is fogod megtudni. És ha ma nem mész el, akkor meg fogod bánni és azt fogjuk hallgatni, hogy milyen hülye voltál. Az meg, hogy vissza kell menned…hát az még elég messze van, ki tudja, mi lesz addig, úgyhogy ne nyavalyogj!-darálta el egyszerre.
-Oké-mondtam kicsit döbbenten.
-Helyes-vigyorgott rám-és mikor mentek és hova?-kérdezte és magával húzott a kanapéra.
-8-kor és fogalmam sincs, hogy hova.
-És mit fogsz felvenni?
-Nem tudom-bizonytalanodtam el-Segítesz?
-Hát Dan nem fog örülni, hogy elveszem a munkáját, de persze-mondta nevetve-5 óra múlt pár perccel-nézett rá az órájára-menjünk.
-Nem korai még elkezdeni készülődni?-csodálkoztam.
-Ha még azt se tudod, hogy mit akarsz felvenni, akkor nem-és már ment is, hogy összeszedje a cuccait.
A liftre vártunk, pár perc után meg is érkezett és Dave állt benne.
-Hát itt vagy-nézett rám, miközben beszálltunk mellé és megnyomtuk a felfele gombot-úgy tudom, ma menni szeretnél valahova-mondta hatalmas vigyorral.
-Igen, ugye mehetek?-néztem rá reménykedve.
-Igen-bólintott.
-És jön Joe is?-kérdeztem egy fintor társaságában, tudtam, hogy van benne valami csel.
-Nem-hát ezen egy kicsit meglepődtem.
-Akkor Te jössz?
-Nem-ezen még jobban meglepődtem.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva.
-Miért? Szeretnéd, hogy menjek?
-Nem, dehogy szeretném!-vágtam rá gyorsan.
-Zayn azt mondta, hogy csak itt lesztek a szállodában.
-Komolyan?-csodálkoztam ismét. Nem gondoltam volna, hogy a szállodai étterembe fog elvinni.
-És nem fogsz 10 percenként ellenőrizni?
-Nem-felelte-de hogyha ennyire akadékoskodsz, akkor beszélhetünk róla.
-Nem szóltam semmit!-tettem fel a kezeimet vigyorogva.

Rose-zal bementünk a szobámba, én még gyorsan elszaladtam lezuhanyozni és megmostam a hajam. Még gyorsan megszárítottam, majd egy törölközőbe mentem vissza és neki álltam kipakolni a bőröndjeimet.

8 előtt pár perccel idegesen álltam meg a tükör előtt.
-Nem is tudom…inkább az első ruhát kéne felvennem, nem?-kérdeztem, miután az elmúlt órákban vagy tízszer öltöztem át és most egy halványrózsaszín pánt nélküli, combközépig érő ruha volt rajtam, amin középen egy fekete öv volt.
-Sajnálom, de már nincs időd rá, de szerintem ez jobb-felelte Rose.
-Jó, akkor marad ez-sóhajtottam-Még gyorsan fogat mosok.
-Nicole, már legalább háromszor fogat mostál, ne legyél már ennyire ideges! Vedd fel a cipőt.-nyújtott felém egy fehér magassarkút. Épp vettem fel, amikor kopogtak, a torkomban egyre nagyobb lett a gombóc.
-Na, milyen?-álltam meg Rose előtt.
-Tökéletes-mosolygott rám-de menj, ne várasd meg, én meg összepakolok-mondta végig nézve a szobán, ahol minden egyes négyzetcentimétert ruhák borítottak.
-Köszi-feleltem, majd egy nagy levegőt véve, kinyitottam az ajtót.