12. rész Eléggé kínos...

Reggel 6-kor keltem, ugyanis fél 8-ra volt megbeszélve a találkozó a stúdió előtt. Ott fogunk felszállni a turnébuszra. A szokásos kapkodással telt a reggel, nem találtam semmit és Dan ráadásul megkért, hogy „rendesen” öltözzek fel, mert amint megérkezünk Leeds-be, rögtön egy rádiós interjúval kezdünk, aztán pedig dedikálás lesz. Dan-nel pedig a „rendesen felöltözés” azt jelenti, hogy valamilyen egyberuha és magassarkú. Úgyhogy felvettem egy krém színű ruhát és hozzá egy fehér magassarkút.

Apa ragaszkodott hozzá, hogy Ő vigyen el a stúdióig. Mikor oda értünk, már mindenki ott volt. Dave egyből oda is jött hozzánk, kezet fogott apával.

-Aztán vigyázz rá-mondta Apa és magához húzott.

-Mint mindig-felelte Dave.

Közben Joe áttette a bőröndjeimet a buszba.

-Indulnunk kell-mondta pár perccel később Dave.

-Kicsim, nagyon vigyázz magadra és este hívjál fel.

-Jó, majd hívlak-mondtam, miközben megöleltem.

-És vigyázz a fiúkkal is-súgta a fülembe.

-Apa, nem hinném, hogy lesz időm pasizni.

-Persze, legutóbb is ezt mondtad. Nagyon fogsz hiányozni.

-Te is nekem-éreztem, hogy elcsuklik a hangom.

-Héé, ugye nem sírsz?-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Nem, dehogy-nevettem rá, de a szemeim másról árulkodtak.

-Na, menj. Szia.

-Szia Apa!

Épp szálltam volna fel a buszra, amikor még utánam szólt.

-Nicole!

-Igen?

-Szeretlek!

-Én is szeretlek!

Aztán felszálltam a buszra, leültem a fiúk közé.

-Csak nem sírtál?-nézett rám vigyorogva Louis.

-Nem, csak valami belement a szemembe-motyogtam. Aztán megszólalt a telefonom. –Ki lehet az ilyen korán?-kérdeztem, miközben a táskámba kerestem a mobilom.

-Biztos ott hagytál valamit a kocsiba-mondta Harry.

De aztán végre megtaláltam a mobilom, ránéztem a kijelzőre és elmosolyodtam, majd felvettem.

-Szia Nicky! Ugye, tudod, hogy itt még 8 óra sincs? Reggel 8.

-Szia. Felkeltettelek?

-Nem, már a buszon ülök.

-Ajj, pedig reméltem. Várj…milyen buszon? Mi lett a kocsiddal?

-A turnébuszon, Te nagyokos.

-Ja, jól van na, fáradt vagyok. És milyen idő van ott?

-Csodálatos…szakad az eső-nevettem-De miért vagy Te még fent ilyenkor?

-Tanulok. Apám azt mondta, hogy megöl, ha nem megyek át a vizsgán. Ugye segítesz nekem matekba?

-Hát most nincs nálam a laptop, majd este, mármint itt este, tudok segíteni matekba.

-Figyelj, ha valami rosszul sikerül, ugye mehetek hozzád egy kis időre?

-Persze, de inkább tanulj, mert hosszú távon nem tudlak elviselni-mondtam nevetve.

-Köszi, rendes vagy-felelte Ő is nevetve-akkor majd beszélünk. Szia.

-Igen, Szia.

-Ki az a Nicky?-kérdezte Harry.

-Egy barátom.

-És jól néz ki?

Kicsit megrökönyödtem a kérdésen.

-Hát…nem is tudom…így még sose néztem rá. De mindenki azt mondja, hogy jól néz ki.

-Majd bemutatsz Neki, ugye?

Na, ezt már végképp nem tudtam hova tenni.

-Persze, de még nem tudom, hogy mikor jön.

-Szóval…jó vagy matekból-ült hozzám közelebb Harry.

-Igen, miért?

-Hát tudod segíthetnél nekem is…össze adhatnánk dolgokat…meg kivonhatnánk…

-Tessék?-kérdeztem értetlenül, de a többiek, kivéve Zaynt, már mind nevettek.  Aztán leesett nekem is.

-Felejts el, Harry-mondtam, aztán bedugtam a fülesem és az út hátra lévő részében zenét hallgattam. 11 után egy kicsivel érkeztünk meg a rádió elé. Hatalmas tömeg várt ránk.

-Úr isten…mennyien vannak.-mondtam, miközben néztem a tömeget.

-És még mennyien lesznek-felelte vigyorogva Niall.

Sikerült úgy lemennem a buszról, hogy nem estem el. Szerencsére. Ciki lett volna ennyi ember előtt pofára esni. Az interjúval hamar végeztünk, majd jött a dedikálás. 2 órán keresztül csak írtunk, képeket csináltunk. Aztán mikor végeztünk, nem is akartam mást, mint megszabadulni a cipőmtől.

Mikor megérkeztünk a szállodába, felmentünk a legfelső emeletre. Arról a folyosóról csak két ajtó nyílt, két négy szobás lakosztály. Harry, Louis, Liam foglalták el az egyiket. A másikba pedig Niall, Zayn, Dave és én kerültünk. Mikor beértünk a nappaliba, egyből ledobtam magam a kanapéra és lerúgtam a cipőmet. Közben Dave hozatott fel kaját, átjöttek a többiek is, megebédeltünk. Dave kitalálta, hogy menjünk el várost nézni, hiszen úgyis szabad a délutánunk, de közölte, hogy ha még egy lépést mennem kell, meghalok. El is indultak, én pedig bementem a szobámba, megálltam az ablak előtt, csodálatos kilátás nyílt onnan. Gondoltam gyorsan lezuhanyozok és a nap további részében ki sem mászok az ágyból. Levakartam magamról nagy nehezen a ruhát, ugyanis alig értem el a cipzárt. Elő akartam venni valami kényelmesebb ruhát, de ekkor eszembe jutott, hogy még nem hoztam be a bőröndjeimet. A ruhát már nem akartam vissza venni, meg aztán úgysincs itt senki, úgyhogy fehérneműbe mentem vissza a nappaliba. Épp a zárral vacakoltam, sehogy se akart kinyílni, amikor nyílt az ajtó.

-Te jó ég, ne haragudj, én csak leszaladtam, hogy hozzak egy kis fagyit. Hoztam vaníliát, epret, csokit-magyarázott Zayn, miközben az istenért se fordult volna el, én meg azt se tudtam, hova legyek, legszívesebben elsüllyedtem volna, az arcom pedig tiszta vörös lett.

-Nem tudtam-kezdte, de közbe vágtam.

-Zayn! Elfordulnál?

-Oh, ja, persze-mondta, miközben megfordult. Hál istennek sikerült végre kinyitnom azt az átkozott bőröndöt és gyorsan magamra kapkodtam az első ruhákat, amik a kezembe akadtak. Egy pólót és egy melegítőnadrágot.

-Oké, meg vagyok-mondtam, mire megfordult, de nem jött közelebb, csak bámult rám.-Vaníliásat kérek-mondtam, hogy megtörjem az igen csak kínos csendet.

-Tessék?-nézett rám értetlenül.

-Fagyit. Vaníliásat kérek.

-Ja, persze, oké-mondta, miközben közelebb jött és odaadta a fagyit, leültünk a kanapéra, néma csendben ettük a fagyit, végül egy kis idő múlva ismét én törtem meg a csendet.

-Oké, ez elég kínos volt…nem lehetne, hogy elfelejtsük?

-Nem is volt annyira kínos, mármint nekem.

-Hát örülök, hogy Te jól szórakoztál.

-Nem úgy értem, hanem-kezdte, de aztán abba is hagyta.

-Igen?

-Mármint…nincs miért szégyenkezned-mondta halkan.

Oké, ez egyre rosszabb lesz, gondoltam.

-Te miért nem mentél el a többiekkel?

-Nem volt kedvem-vonta meg a vállát.

Aztán egész délután beszélgettünk. Kiveséztük az ismertség előnyeit, hátrányait, koncertek, rajongók, család. Elmondta, hogy van három lánytestvére, nálam a család kimerült Apánál, aztán a barátokról esett néhány szó. Abban mind a ketten egyet értettünk, hogy nehéz most barátokat találni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy miért is akarnak barátkozni. Elmondta, hogy van egy kutyája, mondtam, hogy azt én is szeretnék, de Dave nem engedi. Rákérdezett, hogy miért, mire elmeséltem, hogy miután sikeresen kivégeztem egy macskát, egy tucat halat és egy hörcsögöt, nem lehet több állatom. Próbáltam komoly arccal elmondani, de miután Zaynből kitört a röhögés, én se bírtam tovább és elnevettem magam. A szerelem téma nem esett szóba, kerültük, és a péntek estét se hozta fel, én pedig nem mertem. Épp arról mesélt, hogy milyen hülyeségeket szoktak csinálni, amikor vissza értek a többiek.

-Na, jól szórakoztatok?

-Aha, bejártuk a környéket-mondta Louis és ledobta magát a kanapéra.

-És Ti?-nézett ránk.

-Mi is jól szórakoztunk-felelte Zayn, én közben kimentem a konyhába, hogy igyak valamit, Dave utánam jött.

-Mit csináltatok egész délután?

-Beszélgettünk. Mit csináltunk volna?!

-Azt neked kell tudni-nézett rám sejtelmesen.

-Dave, nem tudom miről beszélsz-mondtam, miközben vizet töltöttem magamnak.

-Ugyan már, a vak is látja, hogy teljesen oda vagy érte.

-Ki van oda kiért?-jött be Louis.

-Nicole

-A forró csokiért-vágtam közbe gyorsan.

-Azt én is szeretem. Csinálsz?-nézett rám.

-Nem, nem csinálok. És most megyek, beszélnem kell Nickyvel.

-Nem eszel?

-Nem vagyok éhes-azzal be is mentem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Még gyorsan felhívtam Apát, hogy minden rendben, aztán bekapcsoltam a laptopom, elfeküdtem az ágyon. Már másfél órája magyaráztam neki a matekot, de sehogy se akarta megérteni, úgyhogy feladtam. Elköszöntem tőle, mert reggel korán kell kelnem, majd gyorsan lezuhanyoztam és le is feküdtem aludni.

Reggel arra keltem, hogy valaki dörömből az ajtómon. Kómásan másztam ki az ágyból az ajtóig, majd kinyitottam, Niall állt az ajtóban.

-Jó reggelt! Ugye, tudod, hogy fél óra múlva indulunk, de amint látom, még nem vagy kész-nézett végig rajtam. El tudtam képzelni, hogy festhetek, kócosan, trikóba, sortban és a kis kutyás mamuszomban.

-Az nem lehet, még csak-mondtam, miközben visszamentem az ágyhoz, hogy megnézzem a telefonom.-Úr isten! Már fél 8?!-kiáltottam fel.

-Mondtam, hogy fél óra múlva indulunk.

-Mindjárt kész leszek-mondtam, miközben oda léptem a bőröndömhöz, hogy valami normális ruhát keressek, közben pedig Niall ki is ment. Előkaptam egy nadrágot, egy pólót, felvettem, gyorsan beszaladtam a fürdőbe, összekötöttem a hajam, majd rohantam is a konyhába. Niall, Zayn és Dave már ott ültek.

-Jó reggelt! Dave, miért nem keltettél fel?

-Azt hittem, hogy már fent vagy és készülődsz.

-Hát nem-mérgelődtem.

Gyorsan befaltam a müzlim, aztán rohantam is vissza a fürdőbe, fogat mostam, aztán bedobáltam a sporttáskámba egy rövidnacit, egy trikót és egy magassarkút, ma ugyanis táncpróba lesz, a holnapi forgatásra gyakorolunk. Épp a telefonom kerestem, amikor Dave jött be.

-Kész vagy? Indulnunk kell.

-Aha, csak nem találom a telefonom.

Oda jött az ágyhoz, és Ő egyből megtalálta.

-Köszi, mehetünk-azzal kis is mentem a nappaliba, már mindenki ott volt, csak rám vártak.

-Na, induljunk-mondta Dave.

-Várj, a táskám-szóltam és megtorpantam.

-Itt van nálam-mondta Dave-még jó, hogy a fejed a nyakadon van.

-Jól van, eleget fényeztél így korán reggel, úgyhogy inkább menjünk.

Fél órával később már átöltözve álltunk egy nagyobb teremben, a terem végében már felállították a színpadot is, a táncosok épp bemelegítettek, én pedig azon voltam, hogy lehetőleg ne essek el a magassarkúban, amit Dan rám tukmált.

-Dave, hogy van az új táncos?-kérdeztem, mert mindegyik táncos ismerős volt.

-Mindjárt itt lesz-mondta, azzal el is ment.

-Oké, ha megbotlanék, kapjatok el, nem akarok mindenki előtt pofára esni-mondtam a fiúknak.

-Jól van, rendben-mondta Louis és meglökött, aminek az lett a vége, hogy neki estem a mellettem álló Zaynnek és majdnem elestünk.

-Köszi, de azt mondtam, hogy fogjatok meg, nem azt, hogy lökjetek fel-próbáltam komolyan végig mondani, de a fiúk mosolygó arcát látva én is elnevettem magam. Nyílt az ajtó, az arcomról pedig szó szerint lefagyott a mosoly, amikor megláttam, hogy ki lépett be rajta.

11. rész Az utolsó nap

Mikor haza értem, Apa már otthon volt, váltottunk pár szót, aztán felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom, neteztem, zenét hallgattam. 8 körül megvacsiztunk, aztán vissza is mentem a szobámba, megfürödtem, majd úgy döntöttem, le is fekszek aludni, hiszen hosszú hetek elé nézek…

Vasárnap szintén nem keltem korán, még pizsibe mentem le a konyhába.

-Jó reggelt-köszöntem Apának és adtam neki egy puszit.

-Jó reggelt. Mikor jön Sammy?

-10-re-mondtam, miközben a pirítósomat ettem.

-És hova mentek?

-Csak vásárolni. Szeretnék venni néhány ruhát.

-Lassan már külön busz kell majd a ruháidnak, ha turnéra mész.

-Ez nem is igaz-mondtam tettetett sértődöttséggel, bár ha bele gondolok, hogy a múltkor is 5 nagy bőröndbe alig fértek el a cuccaim.-De most Dan is jön velünk, akar nézni néhány fellépő ruhát-folytattam.

-El se hiszem, hogy megint elmész, alig voltál itthon-mondta kicsit szomorúan.

-Igen, én is sajnálom, de most itt leszek Angliába, bármikor meglátogathatsz-mondtam, hogy egy kicsit felvidítsam.

-Igen, ez igaz-mondta még mindig szomorúan.

Tudtam, mit érez, egyedül nevelt fel, mindig mindent megbeszéltünk egymással, de az utóbbi pár évben csak ritkán találkoztunk. Úgy volt, hogy abba hagyja a munkáját, hogy velem tartson, de Dave-nek sikerült meggyőznie, hogy ne. És én se akartam, hogy ott hagyja, hiszen imádta a munkáját. Apa végül bele ment, tudta, hogy Dave vigyázni fog rám, hiszen már évek óta ismerték egymást. Oda mentem hozzá és megöleltem.

-Szeretlek, Apa.

-Én is Téged, Kicsim-mondta halkan.

-Na, megyek készülődni, mert Sammy mindjárt itt lesz.

Azzal fel is mentem, gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy cicanacit, egy ujjatlan pólót  és rá egy inget és egy balerinacipőt. Ma sütött egy kicsit a nap, talán nem fogok így fázni. Gyorsan még fogat mostam, összekötöttem a hajam. Épp megtaláltam a táskám, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan felkaptam a kabátomat és már rohantam is le.

-Majd én nyitom-kiabáltam.

Mikor kinyitottam, Sammy egyből a nyakamba ugrott.

-Szia! El se hiszem, hogy majdnem egy egész napot együtt töltünk-újjongott.

-Én se. Mehetünk?-kérdeztem vigyorogva.

-Igen, persze.

-Apa, majd jövök-kiabáltam be a nappaliba.

-Jól van, érezzétek jól magatokat.

Beszálltunk a kocsiba, Dan is ott volt már. Köszöntem nekik és el is indultunk a belváros felé. A plázában külön váltunk, Dan elment, hogy fellépő ruhákat nézzen nekem. Mi pedig, Joe-val kiegészülve sorra jártuk a butikokat.

-Ez a felső annyira jól néz ki-mondta Sammy egy kék, ejtett vállú, hosszított fazonú darabra.

-Próbáld fel-mondtam neki.

-De túl drága.

Hosszas győzködés után végül berángattam a próbafülkébe.

-És milyenek a fiúk?-kérdezte miközben vette le a felsőjét.

-Kedvesek, aranyosak, viccesek.

-És Zayn?-nézett rám vigyorogva.

-Mi van Vele?-próbáltam semleges hangot megütni, de Sammy, mint mindig, most is átlátott rajtam.

-Van valami, amit még nem mondtál el?-kérdezte még mindig vigyorogva.

-Öö…lehet-ismertem be.

-Mesélj csak!

Gyorsan kikukucskáltam, hogy Joe hallótávolságon kívül van-e, majd gyorsan beszámoltam a pénteki látogatásáról és a majdnem csókról.

-Hogyhogy csak majdnem csókolt meg?-hüledezett.

-Megszólalt a telefonom-sóhajtottam.

-És Te felvetted?!-kérdezte elég hangosan.

-Sshh…halkabban. De amúgy igen…tudom, hülye vagyok, nem kell mondani.

-Na, legalább ebben az egyben egyet értünk.

Úgy nézett rám, mintha valami hatalmas bűnt követtem volna el, azzal, hogy felvettem a telefont…

-És most mi van?

-Nem tudom. Tegnap még csak nem is utalt rá, hogy bármi is történt volna köztünk. Mármint, nem is történt, csak érted-mondtam magam elé meredve.

-Értem.

-Mindegy, majd csak lesz valahogy-mondtam egy fanyar mosollyal.-Egyébként jól áll.

-De akkor is túl drága.

-Meg kapod tőlem ajándékba-vigyorogtam.

-De nincs is szülinapom.

-Nem baj, meg veszem Neked.

Délután 4 körül értem haza. Sammyt kitettük, könnyes búcsút vettünk, hiszen nem tudjuk, mikor találkozunk legközelebb. Bár megígérte, hogy majd meglátogat. Köszöntem Apának és fel is mentem a szobámba, hogy becsomagoljak. Apa úgy egy óra múlva utánam jött, a látványon, ami fogadta egy kicsit megrökönyödött. A szobában lépni se lehetett, minden tele volt cipőkkel, ruhákkal, kiegészítőkkel, én pedig a szoba közepén feküdtem, teljesen elkeseredetten.

-Segítsek?-kérdezte.

-Igen, az most jó lenne.

Néma csendben álltunk neki, hogy összepakoljunk. Csak néha szólalt meg Apa, hogy ez vagy az kell-e. Mindig is utáltam búcsúzkodni, pedig már hozzá szokhattam volna. És most, hogy ismét eljött az ideje, egyre jobban éreztem a növekvő gombócot a torkomban. Nem szerettem apát egyedül hagyni, rajtam kívül nincs senkije. Vagyis inkább én nem szerettem távol lenni tőle, a két legjobb barátomon kívül csak Ő volt nekem. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle. A gondolataim kezdtek teljesen eluralkodni rajtam és éreztem, hogy mindjárt elsírom magam.

-Kész-mondta Apa 3 órával később, mikor az utolsó bőröndöt is lezárta.

-Köszönöm-mondtam hálásan- nélküled azt hiszem még mindig ott feküdnék a földön.

-Azért vagyok, hogy segítsek-mondta mosolyogva-na, gyere, vacsorázzunk.

Miközben ettünk, beszámoltam a napomról, majd végig hallgattam Apa szokásos intelmeit, hogy vigyázzak magamra, viselkedjek jól, stb., stb. Vacsora után jó éjszakát kívántam, majd fel is mentem a szobámba, megfürödtem, majd szinte egyből el is aludtam.

10. rész Vidámpark

De ekkor megszólalt a telefonom, hangosan sóhajtottam.

-Bocsánat-mondtam halkan, miközben elengedett, én pedig elővettem a telefont, ránéztem a kijelzőre, Dave volt az.

-Szia Dave.

-Szia, bocs, hogy zavarlak, de van egy kis gond. Andrew eltörte a lábát. Nem fog tudni táncolni.

-Ugye, most csak viccelsz?-kérdeztem ijedten.

-Nem, sajnálom.

-Azonnal kell valaki, ha valaki hiányzik, lőttek az egésznek.

-Igen, tudom, már rajta vagyok. Ha nem találok senkit, akkor csak négy táncospár lesz.

-Remek. Keress valakit!

-Tudod, hogy nem könnyű újat betanítani.

-Mindegy, még van egy hetünk, az alatt betanul.

-Jól van, majd kitalálok valamit. Szia.

-Oké, szia-majd letettem a telefont.

-Baj van?-kérdezte Zayn.

-Az egyik táncosomnak eltörött a lába.

-Oh, értem, az nagy baj.

-Hát igen, remélem Dave talál valakit-mondtam, miközben összefontam magam előtt a kezeimet, fáztam, tényleg elég hideg lett.

-Menjünk, mielőtt megfázol-mondta.

Elindultunk be, Apa épp a konyhában volt. Zayn elköszönt tőle, majd kikísértem. Pár másodpercig álltunk az ajtóban és néztük egymást. Éreztem a nézéséből, hogy neki is ugyan az jár az eszében, ami nekem. Az a telefon mindent elrontott…

-Hát akkor holnap. Jó éjszakát-mondta mosolyogva.

-Igen, jó éjszakát.

Majd elindult. Becsuktam az ajtót, de még mielőtt a konyhába mentem volna, felhívtam Andrew-t, megkérdezni hogy van. A pár perc alatt, amíg beszéltünk vagy tízszer kért bocsánatot, hogy nem lehet ott a turnén, de biztosítottam róla, hogy most az a legfontosabb, hogy a lába helyre jöjjön, a többivel ne törődjön. Bementem a konyhába, hogy segítsek apának a vacsi készítésben.

-Ki volt ez a fiú?

-Zayn, tudod a One Direction-ből-mondtam-nagyon rendes fiú-tettem hozzá.

-Elhiszem, és mit akart?

-Csak elhozta a füzetemet, mert bent felejtettem a stúdióba.

-Nem ért rá volna holnap? Úgyis találkoztok.

-Szerintem rendes tőle, hogy elhozta.

-Az, persze. És mit csináltatok eddig odakint?-kérdezte miközben feszülten figyelt engem, hogy hogyan reagálok. Gyorsan elfordultam, a hűtőhöz léptem, csak hogy ne lássa az arcom, mert elpirultam…eszembe jutott, hogy majdnem megcsókolt.

-Csak beszélgettünk.

-Van köztetek valami?

-Apa, még csak most ismertem meg.

-Jól van, csak kérdeztem. De ugye elmondanád, ha lenne?

-Igen, de nem fejezhetnénk be ezt a témát?

-De persze-mondta, de láttam, hogy egy kicsit elkomorodott-csak féltelek.

-Apa, ha lesz valakim, el fogom mondani, hidd el. De most már ehetnénk-ezzel én lezártnak tekintettem a témát. Vacsi után még felhívtam Sammyt, hogy a holnapi vásárlást tegyüt át vasárnapra.

Másnap csak 8-kor keltem, apa nem volt itthon, szombaton is dolgozni szokott. Nyugodtan megreggeliztem, miközben TV-t néztem a nappaliban. Aztán elmentem letusolni, majd perceket töltöttem a szekrényem előtt azzal, hogy mit is vegyek fel. Végül farmer, póló és egy cipzáros pulcsi mellett döntöttem. Még gyorsan fogat mostam, aztán összekötöttem a hajam.  A táskámba bedobtam a telefont, meg a pénztárcát. Lementem a konyhába, majd ki a kertbe és rágyújtottam.

Már a cipőmet vettem, amikor csengettek, Joe volt az.

-Jé, időben kész vagy?-kérdezte nevetve.

-Nagyon vicces vagy. Amúgy szia.

-Mehetünk?

-Persze.

Már a kocsiban ültünk, amikor eszembe jutott, hogy nincs itt Dave.

-Dave hol van?

-Azt mondta, hogy a bejáratnál találkoztok. Még van egy kis dolga.

Mikor oda értünk a fiúk már ott voltak, köszöntem nekik. Egy perccel később Dave is befutott.

-Szia. Találtál már valakit?

-Sziasztok. Igen, de legyen meglepetés. Majd kedden meglátod. És most felejtsük el a munkát, érezzük jól magunkat.

Dave közölte, hogy ő semmire se fog felülni, a fiúk pedig mindenre fel akartak ülni és engem is rábeszéltek. Egészen a hullámvasútig.

-Én erre nem ülök fel-közöltem, mikor megláttam, hogy milyen magas. Ekkor már délután volt.

-Ugyan már, jó buli lesz-mondta Louis.

-Neee, kérlek-könyörögtem, mikor elkezdett a sor felé húzni.

-Én legelőre akarok ülni-közölte Louis. És Harry is oda akart ülni.

-Én meg fel se akarok ülni-mondtam.

-Jaj, ne csináld már-mondta Louis.

Niall Liam mellé akart ülni, úgyhogy én Zayn mellé ültem a harmadik sorba. Még el se indultunk, de már fal fehér voltam.

-Jól vagy?-kérdezte Zayn.

-Még igen, de ha most nem fogok meghalni, akkor megölöm Louis-t, mert felrángatott-morogtam.

Zayn nem szólt semmit, csak nevetett. Pár perccel később, mikor visszaértünk, leállt a hullámvasút, már mindenki kiszállt, csak én ültem még.

-Na, ennyire tetszett? Megyünk még egy kört?-kérdezte Louis reménykedve.

-Eszedbe se jusson-motyogtam-és azért ülök még mindig, mert félek, hogy ha felállok, összeesek.

-Jól vagy?-kérdezte Zayn ismét.

-Nem….asszem mindjárt hányni fogok…

Segítettek kiszállni, lefektettek a fűbe és adtak egy kis vizet. Pár percig csak feküdtem.

-Na, jobban vagy?-kérdezte Zayn.

-Azt hiszem-és megpróbáltam felülni, de megint elkapott a hányinger-vagy mégse-mondtam, miközben visszadőltem.

Közben odaért Dave is.

-Mi baja van Nicole-nak?-kérdezte, mikor meglátott.

-Rosszul lett a hullámvasút után-mondta Louis.

Dave odajött hozzám.

-Jobban vagy?

-Mindjárt jobban leszek, csak adj még egy percet.

-Oké-szólaltam meg egy kicsit később és Dave segített felállni-még jó, hogy nem ettem semmit, tuti kijött volna.

-Uh, tényleg, éhes vagyok-szólt közbe Niall, a többiek pedig egyöntetűen bólogattak.

-Én azt hiszem kihagyom a kaját- mondtam, mert még mindig kavargott egy kicsit a gyomrom.

-Na, menjünk már-mondta Niall.

Elindultunk és megkerestük az első kajáldát, mindenki rendelt, végül én is kértem egy adag sült krumplit, de csak mert Dave rábeszélt. A többiek már mind végeztek, mikor én még mindig csak a felét ettem meg.

-Na, megyünk még egy kört?-nézett rám Louis vigyorogva.

-Eszedbe se jusson-morogtam.

-Miért? Nem tetszett?-kérdezte nevetve.

-Fogd be!-mondta és megdobtam egy sült krumplival.

-Óó, köszi, ezt úgyis szeretem…a ketchupot nem akarod ide dobni?

Nem szóltam semmit, csak megforgattam a szemeim, de a többiek már dőltek a röhögéstől.

-Na, vissza akartok menni?-kérdezte Dave.

Végül úgy döntöttünk, hogy mára ennyi elég volt, menjünk haza.

-Hát akkor hétfőn. Sziasztok!-köszöntem el a fiúktól a kijárat előtt.

-Igen. Szia.-mondták.

9. rész Kettesben

 Sziasztok! Hoztam is egy új részt! :) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :) puszi xxx

De amikor belépett a lámpa fényébe, láttam, hogy nem apa, hanem Zayn az.

-Szia. Hát Te, hogy kerülsz ide?-kérdeztem meglepetten.

-Szia. Apukád mondta, hogy itt vagy. Nem hiányzik valami?-kérdezte.

Ez meglepett. De aztán leesett, persze, a füzetem. De már nyújtotta is. Úgy látszik bent felejtettem a stúdióba.

-Ráért volna holnap is-mondtam.

-Gondoltam elhozom, hátha megint rajzolni támad kedved-mondta mosolyogva.

Elpirultam, szóval emlékszik a szívecskékre.

-Köszönöm-mondtam halkan.

-Szabad?-kérdezte és a kőfalra mutatott.

-Persze-és gyorsan arrább húztam a jegyzeteimet.

-Csak nem tanulsz?-kérdezte, miután a lábát átvetve a kőfalon kényelmesen elhelyezkedett.

-De, tudod, apával van egy egyességünk.

-Milyen egyesség?

-Hát még akkor beszéltük meg, amikor elkezdődött ez az egész őrület. Apa ellenezte az éneklést, de végül azt mondta, hogy ha magántanulóként tovább tanulok és nem rontok, akkor énekelhetek, de ha rontok, akkor vége az éneklésnek és megyek vissza a suliba.

-Ilyen szigorú?

-Nem hibáztatom, csak félt. Mindig is azt akarta, hogy én is ügyvéd legyek. Tudom, hogy így is büszke rám, de azt is tudom, hogy egy kicsit csalódott, hogy más célokat tűztem ki magam elé-mondtam.

-És hogy bírod? Nekünk így sincs szinte semmi szabadidőnk és még csak tanulnunk se kell, a barátnőkről nem is beszélve. Csodálom Liam-et és Louis-t, hogy nekik még ez is összejött.

-Hát igen, elég nehéz. Minden szabadidőmet a tanulásra fordítom. Barátom nincs, úgyhogy egy elfoglaltsággal kevesebb-mondtam fanyar mosollyal.

-Mióta nincs barátod?

-Úgy fél éve szakítottunk, de csak 2 hónapot voltunk együtt. És Neked?

-Hát már elég régóta nincs senkim, elég nehéz úgy, hogy folyton úton vagyunk. És miért szakítottatok?

-Mondjuk úgy, hogy nem egyeztek a nézeteink.

-Ezt hogy érted?

-Maradjunk annyiban, hogy nem tudott elfogadni olyan dolgokat, amik nekem fontosak voltak. Ennyi.

-Értem. És nem hiányzik, hogy legyen valakid?

-Dehogy nem. Az ember társas lény. De Apa mindig azt mondja, hogy még ráérek, idővel úgyis megtalálom azt az embert, aki nélkül nem tudok élni-az utolsó szavaknál elfordítottam a fejemet, csak, hogy ne kelljen a gyönyörű szemeibe néznem.

-Igen, ebben igaza van-mondta halkan-Mindig csak apukádról beszélsz. Anyukád hol van?

-Anya nem él velünk.

-Oh, ne haragudj, nem tudtam, sajnálom-szabadkozott.

-Nem kell, már megszoktam. 3 éves voltam, amikor elváltak-mondtam halkan, amiből észre vette, hogy nem akarok erről beszélni, úgyhogy gyorsan témát váltott.

-Nagyon szépen írsz.

-Hmm?-néztem rá, mert nem értettem, mire érti, épp anyán gondolkoztam.

-A dalszövegek-mutatott az újjával a köztünk lévő füzetre.

-Bele néztél?-kérdeztem, miközben felé fordultam és elpirultam.

-Ne haragudj, csak kíváncsi voltam.

-Semmi baj, csak ezt még nem látta senki. Ide csak az ötleteimet írom le. A felét meg se mutattam Dave-nek.

-Pedig mindegyik nagyon jó. Ha csak úgy látom, nem mondtam volna meg, hogy egy 17 éves lány írta, olyan komolyak-mondta.

-Igen, apa mindig is azt mondta, hogy érettebb vagyok a koromnál-mondtam mosolyogva. Egy pár pillanatig szótlanul néztük egymást. Aztán apát hallottam, hogy kiabál-

-Nicole, gyere most már be, hideg van!

-Nekem is mennem kéne-mondta Zayn, miközben még mindig egymást néztük.

-Oké-mondtam halkan.

Elkezdtem összeszedni a cuccaimat, miközben Zayn leugrott. Én is áttettem a lábam, hogy leugorjak, de közben elém lépett.

-Segítek-és megfogta a derekam, én pedig ugrottam, de olyan bénán, hogy egy kicsit kiment a bokám, amitől megtántorodtam, de Zayn még mindig fogott, így nem estem el.

-Aúúú-mondtam.

-Jól vagy?

-Persze, semm baj-mondtam és ránéztem.

Hiba volt. Belenéztem abba a gyönyörű barna szempárba. Zayn még mindig a derekam fogta, elpirultam, majd lehajtottam a fejem.

-Mondták már, hogy szép vagy, amikor elpirulsz?-kérdezte suttogva, miközben az egyik kezét elvette a derekamról, az állam alá tette és finoman felemelte a fejem.

A szívem egyre hevesebben dobogott, már szinte ki akart repülni a helyéről, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Le akartam hajtani a fejem, de a kezével még mindig tartotta az állam. Közelebb jött, az ajkaink már csak pár cm-re voltak egymástól, éreztem forró leheletét. Még közelebb jött, ajkaink már majdnem összeértek és a szívem, ha lehet, még hevesebben kalapált…

8. rész Fárasztó napok

Reggel apa keltett.

-Kicsim, nem mész ma?

-De igen, miért?-kérdeztem, miközben a telefonom felé nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő-Úr Isten! Már fél 8?! Mindjárt itt van Joe!-és már ugrottam is ki az ágyból és szaladtam a fürdő felé.

-Csinálok neked reggelit-szólt utánam apa. Gyorsan lezuhanyoztam és magamra kapkodtam az első ruhákat, ami a kezembe akadt, ami farmer volt és póló. Visszaszaladtam a fürdőbe, összefogtam a hajam és már rohantam is le a konyhába. Felkaptam a szendvicset, amit apa csinált, öntöttem kávét és elindultam a szobám felé, de apa utánam szólt, hogy üljek le.

-De mindjárt itt van Joe-fakadtam ki.

-Majd vár egy picit-mondta-Mikor jössz ma haz?

-Nem tudom, ma már táncpróba is lesz 6-tól, úgyhogy szerintem későn.

-Mikor is lesznek a vizsgáid?

-Augusztusban-feleltem és tudtam, mire akar kilyukadni, úgyhogy gyorsan hozzá is tettem-nyugi, tanulni is fogok.

-Remélem is, mert tudod, miben állapodtunk meg-mondta szigorúan.

-Igen, igen, nem felejtettem el…-mondtam unottan. Mindig ugyanaz a lemez…-Most megyek, mert ha kések Dave leszedi a fejem.

Betömtem az utolsó falatot és már szaladtam is fel a szobámba. Bedobáltam a sporttáskába egy sortot és egy topot, meg egy cipőt. Gyorsan fogat mostam. Már épp a cipőmet vettem fel, amikor meghallottam a csengőt. Felkaptam a kabátom, a táskám és már rohantam is le. Ismét lihegve álltam meg Joe és apa előtt.

-Elaludtál-mondta vigyorogva.

-De kész vagyok-néztem rá egy nagy vigyorral az arcomon.

-Na, menjünk, elég nagy a forgalom.

-Szia, Apa-mondtam és adtam neki egy puszit.

-Szia, Kicsim.

Tényleg nagy volt a forgalom, de még így is időben oda értünk. Már mindenki ott volt, kivéve Dave-et.

-Jó reggelt! Ki kér kávét?-kérdeztem.

Louis-n kívül mindenki kért.

-Akkor főzök.

Bementem a konyhába és feltettem a kávét. Mikor lefőtt beszóltam a többieknek és én már a bögrével a kezemben mentem át a dohányzóba és rágyújtottam. Zayn pár perccel később bejött.

-Fáradtnak tűnsz-mondta.

-Hát elaludtam és még nem tértem teljesen magamhoz-mondtam, miközben elterültem a kanapén.

Pár perccel később Dave viharzott be az ajtón.

-Te meg mit csinálsz?! Tedd le a cigit, nem tesz jót a hangodnak és inkább énekelj be!-szinte már kiabált, majd ki is ment.

-Na, valakinek megint rossz éjszakája volt, kész öröm lesz ma vele a munka-morogtam.

-Mindig ilyen?-kérdezte Zayn.

-Ha stúdióba vonulunk, valahogy mindig meghülyül, de amúgy nagyon rendes ember. Szigorú, de rendes.-feleltem-Na, beénekelek, mielőtt visszajön és leszedi a fejem-mondtam egy fanyar mosollyal.

-Énekeljünk be együtt, szólok a többieknek-ajánlotta Zayn.

-Oké, mindjárt jövök-azzal átmentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet és magamhoz vettem egy üveg vizet. A narancslevet gyorsan megittam, mindig ezt iszok éneklés előtt, a rostos üdítő jót tesz a hangszálaknak. Mire visszamentem, már ott voltak a többiek és már skáláztak. Már csak Zayn mellett volt hely, úgyhogy leültem mellé és bekapcsolódtam én is. Mikor végeztünk Niall elővette a gitárját és elkezdte játszani a WMYB-t.

-Tudod a szöveget?-kérdezte Zayn.

-Persze-mondtam mosolyogva.

-Akkor énekeld velünk.

Együtt énekeltük végig a számot, majd még elénekeltünk két számot, aztán bejött Dave, hogy menjünk, mert kezdjük a felvételt. Mindenki megkapta a dalszöveget, átbeszéltük, hogy kinek melyik rész lenne jó és én mentem be először a fülkébe. Dave, szokása szerint, megint mindenbe belekötött és már a fene tudja hányadjára énekeltem fel, mikor Steve rászólt, hogy ez már tökéletes. A következő Liam volt, majd sorba mentek be a többiek.

5 óra volt és még csak a szóló részeket vettük fel, de mennünk kellett, mert 6-tól próba volt és a terem, ami ki lett bérelve, a város másik felében volt. Dave még délután elment, mert azt mondta, hogy dolga van, de megígérte, hogy a próba kezdetére oda ér.

Már a próbateremben voltunk és át is öltöztünk, én még sportcipőben ültem a széken és a kezemben lévő magassarkút bámultam. Tudtam, hogy megint nem fog menni.

-Nem veszed fel?-kérdezte Zayn és leült mellém.

-De, mindjárt, csak még erőt gyűjtök-feleltem.

Ekkor befutott Dave, Wade-del, a koreográfussal. Köszöntek, majd Wade mondta, hogy gyorsan melegítsünk be és álljunk is neki a munkának. Ekkor oda állt elém Dave.

-Ezt Dan küldi-mondta és a kezembe nyomott egy dobozt. Kibontottam és vagy egy 12 cm magas sarkú cipő nézett vissza rám.

-Ez kizárt-motyogtam.

-Miért? Tök jól néz ki-mondta Zayn és kivette a dobozból.

-Akkor vedd fel Te-mondtam.

-Na, azért annyira nem jó-mondta és vissza tette a dobozba.

-Dave, ezt nem teheted velem.

-Sajnálom, ebbe nem szólhatok bele, azt mondta, hogy ez lesz rajtad a klip forgatásán és jó lenne, ha addig megszoknád.

-Kérlek-néztem rá könyörögve.

-Sajnálom, vedd fel!-mondta.

Kelletlenül, de belebújtam, felálltam és örültem, hogy nem estem el.

-Na, és még jól is áll-mondta Zayn vigyorogva.

-Csak várd ki a végét-morogtam.

2 órával később, mikor már ki tudja hányadjára estem el, szétterültem a padlón és közöltem, hogy én innen nem kelek fel soha többet, a fiúk már dőltek a röhögéstől. Levettem a cipőt és hátra dobtam, aminek az lett az eredménye, hogy eltaláltam vele Zayn-t, szerencsére csak a lábát.

-Jaj, ne haragudj, nem akartam-mentem oda hozzá.

-Semmi baj, tényleg-mondta a lábát szorongatva.

Wade közölte, hogy mára ennyi elég volt és, hogy majd holnap folytatjuk, el is köszönt, Dave mondta, hogy neki is mennie kell és, hogy Joe lent vár. Elmentünk átöltözni, majd együtt is mentünk le. Elköszöntünk, majd haza indultunk. Fél 9 elmúlt, mire haza értem, de olyan fáradt voltam, hogy enni se volt kedvem, gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam és bedőltem az ágyba, egyből el is aludtam.

A szerda és a csütörtök is hasonló képpen telt, péntek reggel viszont közölte Dave, hogy ma nem lesz próba, mert Wade nem ér rá és hogy holnap, hogy egy kicsit lazítsunk elmegyünk a vidámparkba.

-Pont holnap?-nyögtem ki-már van programom.

-Akkor tedd át-mondta Dave.

Aznap be is fejeztük a felvételt és mivel Steve is most már jónak találta, már 3-kor otthon voltam. Apa még nem volt otthon, gyorsan kajáltam és gondoltam, kiülök a kedvenc helyemre, végre befejezem a dalt, amit elkezdtem, de sehol nem találtam a füzetemet, pedig már mindenhol kerestem. Hát akkor marad a tanulás, elővettem a töri könyvem és a jegyzeteim, apának, írtam egy cetlit, hogy a szokott helyemen vagyok. Átvágtam a kerten és a legvégében lévő kőfalhoz mentem. Pont úgy lett megcsinálva, hogy a mellette lévő fának kényelmesen neki tudjak dőlni. Felmásztam a majdnem 2 méter magas falra és csak néztem a tájat. Milyen régen nem ültem itt és most olyan jó érzés volt. Ha egyedül akartam lenni, mindig ide jöttem, már egész kiskoromban is. Úgy fél óra múlva, úgy döntöttem, tényleg neki kéne állni a tanulásnak.

Észre se vettem, hogy sötétedik, csak arra lettem figyelmes, hogy a kerti lámpa felkapcsolódott szürkületkor. Becsuktam a könyvet és az eget kezdtem el bámulni. Eszembe jutott Zayn…az elmúlt pár napban olyan jól elbeszélgettünk, de néha az az érzésem támadt, hogy nem úgy néz rám, mint egy lányra, hanem csak úgy, mint egy jó barátra. Nem tudom, miért volt ez…lehet, hogy fél? De mitől? Vagy csak egyszerűen vívódik…úgy mint én?

Nem sokkal később halk léptek neszére lettem figyelmes. Biztos csak apa jön…